A bennünk levő űr mint ajándék

Ma ahogy leírtam gondolataim egy darab papírra, a következő fogalmazódott meg bennem, mintha egy általam szeretett személy mondaná nekem: „Most elmegyek. Űrt hagyok benned, hogy megtölthesd a saját teremtéseddel, mit a szeretet hoz létre. Ez az én ajándékom a számodra. Éld a saját szereteted által teremtett valóságot.” Az egész párbeszéd lényege, melyből ez egy részlet, hogy ő most végleg kilép az életemből, habár már réges régen kilépett és hogy ez rendben van így. Egyrészt nincs szétszakítottság, mert mindig az egységben létezünk. Mindig mindenkivel lehet találkozni lélek szinten, azaz tér és idő nem akadály. Másrészt pedig nyugodtan élje a saját valóságát meg én is az enyémet, mert már nincs szerepünk egymás életében, azaz fölösleges mindennemű kapcsolat. Az űr lehet tér, teret hagy az újnak, aminek jönnie kell, hiszen a régi elment. Van olyan rendes, hogy önként kilép az életemből, mert tudja, hogy az nem járható út én pedig tudom, hogy igaza van. Helyet ad nekem, hogy a maga mögött hagyott űrt betöltsem valamivel. Bármivel betölthetem: csalódottsággal, haraggal, dühvel, pótcselekvéssel és betölthetem szeretettel és elfogadással is. Tudom, hogy vár rám az új és hogy a saját teremtett valóságomat élem mint mindenki. Ebben pedig főszerepet kaphat a szeretet. Tegnapi meditációm rávilágított arra, hogy teljesen mindegy hogy kik vagyunk és mi a szerepünk az életben. A lényeg, hogy minél többször a szeretet állapotában legyünk. Mindegy az is, hogy kivel tudjuk ezt megtenni. De szakítsunk időt a szeretetre. Gondoljunk valami szépre, legyünk együtt azzal, akit szeretünk, ez lehet társ, rokon, barát, akár egy állat és maga a természet is, vagy éppen saját magunk. Néhány csendes perc, amit saját magunk szeretetében töltünk meditálva, vagy éppen a kádban ülve, valahol teázgatva, stb. A lényeg a szeretet. Ha a bennem levő űrt szeretettel töltöm ki. Ha bízok, hogy valami jó történik velem. Ha elmegy valaki, akkor jön majd más a helyébe, aki a jelenlegi énemnek sokkal megfelelőbb, aki előrevisz, akivel még dolgunk van egymással. Az emberek jönnek és mennek. Van, aki sokáig marad. Van, aki nem. De mindenki mindig addig marad, amíg ez neki jó, következetesképp, amíg mindenkinek jó, amíg működik. Áramlás és körforgás jellemző az emberi kapcsolatokra is. Ugyanakkor mindig mindenki jelen van és mindig mindenkivel kapcsolatba lehet lépni lelki szinten. Egy szeretetteljes gondolattól se akadályozhat meg senki sem. Ennyi pedig elég is, mert azért akadályozni sem kell a másikat vagy visszatartani gondolati, lelki síkon sem. Sosem láttam még így, hogy azzal hogy elmegy és űrt hagy maga mögött egy ajándékot ad nekem, azt az ajándékot, hogy lehetőségem van valami mással betölteni azt az űrt, teret adhatok valami másnak és azt én szabom meg. Engedem menni és befogadom azt ami következik. Végtelenül hálás vagyok mindazért ami volt, ami van és ami lesz, mert minden úgy jó, ahogy van. 

Érdemes szeretni?

Vajon jó-e ha kimutatjuk a szeretetünket az emberek felé. Sok félelem, érv szól ellene, pl. hogy ezt kihasználhatják. Ez így igaz, de bízzunk benne, hogy nem, és ha elkezdik mégis kihasználni, ezt nem kell elfogadni, azaz azért nem csinálhatnak meg velünk mindent. A szeretet nem erről szól. De azt hiszem mindenkinek jó, ha kimutatjuk, hogy szeretjük, becsüljük. Sok és sokféle az ember és a legjobb, mint minden kapcsolatban (munka, barátság) ha emberek egymásra találnak. Mindenkinek más a fontos, és ha egymásra találnak – hasonló értékek fontosak nekik, akkor tud jól működni a kapcsolat. Tehát miért is ne mutathatnánk ki egy egyszerű embertársi szeretetet a másik felé, nem hízelgésről van szó, nem is a másikhoz való túlzott ragaszkodásról, mert határok ettől még vannak és maradnak is, viszont a szeretettől mindenki szárnyakat kap és meri önmagát adni.  

Az elfogadásról

Szeretni valakit úgy, hogy el tudd fogadni, hogy ő teljesen szabad, hogy ő dönt az életéről. Elengedni a kezét, hagyni felnőni, hogy maga megtapasztalja, hogy milyen a szárnyalás, amikor végre önmagát éli meg és nem függ más szeretetétől. Szeretni valakit úgy, hogy el tudod fogadni, hogy talán örökre kitáncol az életedből és mégis megélni a teljes belső békét, mert tudod, hogy ez a történet már nem rólad szól, hanem róla. Ő már nem hiánypótló, ő valami sokkal több. Amikor már meg tudod adni azt a szeretetet, amire neki szüksége van és nem vársz már visszajelzést, mert tisztában vagy már azzal, hogy mi az ami mind a kettőtöknek a legjobb. Amikor már tudsz bölcsen szeretni – önmagáért, önmagadért, csak úgy – szabadon. És tudod, hogy nem dől össze a világ, amikor ő végre megtalálja a saját boldogságát és elmegy. Hiszen ezt akartad – elengedni… A szeretetben ugyanis nem létezik kényszer.

Teljesség versus függőség

Egy nőnek mindig jól esik a férfiak csodálata, bókja. De amikor az egész élete erről szól, hogy minél szebb legyen, hogy minél több férfit tudjon meghódítani, az egy belső hiányra, űrre utal. A férfiak által, az ő csodálatukkal, szerelmükkel, szexuális energiájukkal pótolja a benne levő szeretetlenséget, akár önbizalomhiányt. Nem tudja abbahagyni, sőt egyre több férfi kell, egyre több szex, mert azt hiszi, ha kívánatos, akkor ér valamit, ezzel kompenzálja az önértékelését. A külvilágtól várja az elismerést, neki akar megfelelni, tőle függ, minden egyes férfitől függ, a szextől függ, a szerelemtől függ. Pedig, ha megtalálja a belső teljességét és szépségét, akkor ezt fogja kisugározni, azt, hogy ő rendben van önmagával és így erre automatikusan fognak reagálni a férfiak. És aki így tesz, az őszinte a társával és az elejétől kezdve megmondja, hogy mi akar, hogy nyílt kártyákkal játszanak. A nő többé nem függ a férfi szerelmétől, hiszen minden megvan benne is, amire vágyik és ami teljes mértékben kielégíti, és ez önmaga, a saját maga iránti szeretete, hogy azzal foglalkozik, amit szeret és a világ, amelyben él, teljesen rendben van körülötte, mert a saját belső világa is rendben van. Ő választja meg a számára méltó társat, akivel megosztják egymással szerelmüket vagy szexuális energiájukat egy magasabb szintre emelve azt. Amikor egy nő teljesnek érzi magát, akkor azon is képes túllépni, ha egy férfi nem úgy reagál rá, ahogy szeretné, azaz nem rabolja az energiáját, illetve nem vonz be alacsonyabb rezgésű energiákat, amik lehúzzák őt.

A szexuális energia

A szexuális energia egy nagyon mély és hatalmas erejű dolog – a középpontba vezet. Olyan mintha a teremtés középpontjában lennél általa. Egy női test őrzi ezt az ősi és mély tudást a női szexuális energiáról. Nem kell, hogy valaki is irányítson – minden ösztön, ráérzés, mozgás és végtelen tapasztalat. A lélek mélységeit járod be a szexuális energia megtapasztalása közben és akaratlanul is szembesülsz önmagaddal: a saját félelmeiddel, árnyoldaladdal. Vajon felismered-e a dolgaidat és tovább tudsz-e lépni rajtuk? Látod-e magadban a fényt, az örömet, azt hogy te az egységben létezel? Lelki kapcsolódás nélkül ezeket a mélységeket véleményem szerint nem igazán lehet megélni. Minél mélyebben, jobban mersz kapcsolódni a szeretett személlyel, annál nagyobb mélységeket fogsz ezen a téren is megélni. De ehhez bizalom, szeretet és őszinteség kell. Először is saját magaddal, a saját lelkeddel és a saját testeddel. Ilyenkor TE, a test-lélek-szellem egyben, vagy gyönyörű – körülvesz egy mély szeretet és minden társadalmi elvárás és kényszer, hit és vélemény mindegy lesz, mert hirtelen a TE saját valóságodban találod magad – mit élsz meg? Mit mersz megélni? Ha tudod szeretni önmagad gyönyörű lesz… Viszont, ha ezt az utat választod, vállalnod kell a semmiből felmerülő fájdalmakat és könnyeket is, amelyek felmerülhetnek tisztulásod során.
Még mindig csak a perifériáján járunk ennek a dolognak, úgy érzem. A lelki kapcsolódás nélkül történő testi kapcsolatot nem tudom szeretkezésnek nevezni, az valami testgyakorlat, aminek pillanatokon belül vége – számomra az egy illúzió, egy átverés, üres, magányos. Tapasztalatszerzésre nagyon jó, aki ezt szeretné megtapasztalni, de létezik egy mélyebb igazság is annak, aki arra vágyik. A nőnek igenis nagy az ereje a szexualitása által és tudja azt kezelni – de nagyon sok nő nem emlékszik a testének ennek a természetes tudására, bölcsességére. Hiszen az anyag a Földanya és az Istennő a befogadó Anyavilágegyetem – hogyne őriznénk mi nők a testünkben ezt a tudást, a szeretetnek ezt a megnyilvánulását?
A szeretkezés attól szeretkezés hogy egységben vagy önmagaddal – a tested és a lelked, szellemed, összekötöd a test útját a lélek, szellemével és így tapasztalod meg az Ég és a Föld, az Atya és az Anya igazságát magadban, hiszen Te az Ég-Atya és a Föld-Anya gyermeke vagy. Akármelyik utat is választod: merni szembenézni utad során önmagaddal – ez az igazi kihívás.

Egyre több irodalom foglalkozik a szexuális energiával, teremtő erejével, ez jelenik meg tulajdonképpen a tantrában, a taoban, de a wicca is használja. Erről (is) szól Tom Kenyon és Judy Sion Mária Magdolna üzenete c. könyve, de Kenneth Ray Stubbs és David Deida könyvek is ezzel foglalkoznak, de még akár a Barbara Marciniak a Plejádokkal kapcsolatos könyveiben is megtalálható ez a téma. Szerintem ideje felfedeznünk magunknak, hogy miről is szól a szeretetnek ennek a formája valójában.

Mi vagy ki az Istennő?

Sokszor írtam már az Istennőről, és eszembe jutott, hogy lehet valaki ezt nem igazán tudja hová tenni, hogy ez mi. Én ezt az egészet egy ősi, földi vallási terminológiában használom, mert az életutam során ezeket a dolgokat így nevezték azokban a körökben, ahol mozogtam, habár lehet néha egy kicsit talán túlmisztifikált. Ezek a régi pogány vagy újpogány dolgok, de ebbe a felfogásba tartozik a keresztény vallás is, ami kutatásaim szerint eléggé rendesen pogány alapokon nyugszik – pl. tele van egy mise pogány szertartáselemekkel. De igazából sokkal egyszerűbb minden, mint ahogy ezekben a régi vallásokban ez le van írva. Nem is kell ez a sok körítés, hiszen csak egy mankó tulajdonképpen – kinek mire van szüksége. Igazából ugyanazt a dolgot írja le minden csak másképpen és mindegyiknek igaza van valamiben.

Az én felfogásom szerint ami többnyire Krizanténos alapokon nyugszik:

Élet = szeretet = Teremtő. Teremtő = Atya + Anya. // ember = férfi + nő. Egyik sem létezik a másik nélkül tartósan az emberiséget tekintve. Azaz, ha az egyik fél hiányzik, kihalunk, mert a két minőség alkot egy egységet. :) Az Istennő a női befogadó energia és az Isten a férfi ható energia. Nagyon leegyszerűsítve a Földön a férfi feladata a szeretet gyakorlása és a nő feladata az elfogadás gyakorlása, mert neki a szeretet adott. Mindegyikben ott a szív és az ész. A kettő egységet alkot. Nem lehet ésszel érezni és szívvel gondolkozni – a kettőnek összhangban kell lennie mint ahogy a férfinek és a nőnek is. Ha az általam istennőnek nevezett energiával kapcsolódsz, akkor tulajdonképpen a legtisztább női energiával kapcsolódsz, és ha az Istennel, akkor pedig a legtisztább férfi energiával. Ha pedig a Teremtővel, akkor az egységgel, amelyben mindkét energia jelen van. Bár igazából mindig mindkét nemben jelen van a másik energia – mert valójában nincs szétszakítottság, csak az egység létezik egy magasabb valóságban. Ezen felül, ha nőként igazán meg akarod ismerni magad, akkor ahhoz kell egy férfi is és fordítva – a két minőség nem létezik egymás nélkül. Nem lehet megtagadni vagy kizárni a másik nemet, mert a kettő együtt nagyon jól tudja fejleszteni egymást, mivel van közös rész is – ami elősegíti egymás megértését, de mindkettő rendelkezik olyan résszel is, ami a másikban nincs meg, ez pedig a fejlődést segíti elő a szeretet által.
Ha egy nő megéli a nőiségét vagy egy férfi a férfiasságát, abban az esetben is harmóniában van egymással a két energia. A harmónia pedig az aranymetszés arányszámán alapszik, ami 1,618. Ez „a teremtés építőköve”. Minden 1/3 : 2/3 arányban van jelen. Így egy nőben ott az 1/3 férfiminőség is és a férfiban pedig az 1/3 nő.

Egy ölelés

Igazán csodákra képes- ezt éppen most tapasztaltam. Ha elég hosszú az ölelés és tiszta szeretet árad feléd a másik emberből hihetetlen gyógyuló folyamatok mehetnek végbe benned. Pl. megtanulsz újra bízni, tapasztalod, hogy szeretnek téged, de nincs kényszer, nincs mitől félni, és így előbb-utóbb minden ellenállás, védelem szertefoszlik és megnyílik a szív a szeretet felé – és akkor csak vagy, és érzed a másikat, ahogy a te szíved az övével találkozik és úgy érzed, hogy ismered őt valahonnan és ő is téged – már nem idegen. Rájössz, hogy bárkit, bármikor szerethetsz szabadon – csak úgy mert ő van, mert te vagy.

A gyógyulás

Számtalan sebeket okozunk egymásnak: a nők a férfiaknak és a férfiak a nőknek. Az őszinteség és a kommunikáció nagyon sok esetben rengeteget segíthet. Szerintem a legnagyobb gyógyító erő: a feltétel nélküli tiszta szeretet. Furcsa ezt körülírni. Ez olyan, amikor csak úgy szeretsz valakit és amikor megadod magad egy másik ember szeretetének – és megtapasztalod, hogy tényleg nem akar semmit, csak úgy szeret. Egyszerűen csak megnyílik a szíved és befogadod azt a szeretetet – és amikor ezt meg mered tenni sokéves sebek gyógyulnak meg. Ehhez az kell, hogy érezd, hogy a másik ember szeretete feléd tiszta, elvárás nélküli. És aki így tud szeretni, az szerintem már tisztában és egyensúlyban van önmagával. Tehát mástól nem kell semmi, hiszen minden megvan belül is. Mindig mindennek a saját középpontja a forrás.

Fonó

Régen, még nagymamáim idejében télen összejártak a nők és kézimunka közepette megbeszélték épp aktuális dolgaikat, illetve történeteket, meséket, legendákat meséltek egymásnak a kályha tűzének fényénél. A nők találkozása nemcsak az összetartozást erősíti, de sok mindenben tanácsot is adhatnak egymásnak, segíthetik egymást, erőt meríthetnek a közös összejövetelekből. Az ősi közösségekben is voltak olyan ünnepek, ahol csak a nők vagy csak a férfiak voltak jelen, ilyenek voltak pl. a saját nemüket érintő beavatások (a férfivá, nővé válás), de egyébként is megvoltak a férfi-női közösségek, ahol az őket érintő dolgokról volt szó és a másik nem ilyenkor nem volt jelen.
Szerintem fontosak ezek a női közösségek, ahol összejövünk néha egy kis időre beszélgetni és átadjuk egymásnak tapasztalatainkat, tudásunkat és megünnepelhetjük azt, amit épp meg lehet. :) Ilyen kezdeményezés volt az ún. banya-klub, amikor mi nők (barátnők, ismerősök) összejöttünk hetente egyszer, beszélgettünk, ettünk-ittunk és közben mindig tanított valaki valamit a többieknek, amiben ő jó volt, ami érdekelte őt.

A lélek tánca a szenvedély

Nagyon szeretem magam különbözőképpen kifejezni, főleg a művészeti stílusokban, pl. tánc, írás, ének, rajz, de pl. az öltözködésben és a munkámban is (tanítok, oda pedig sok mindent be lehet csempészni, amit szeretek). Imádok szenvedélyes lenni, ilyenkor lételemem a mozgás és nem szeretem, amikor engem ebben korlátoznak. Fontos, hogy egy férfi – ha igazán szeret – ebben bíztasson egy nőt, és ne akadályozza azt, mert ilyenkor szárnyakat tud adni a nőnek önmaga felvállalásában, ellenkező esetben viszont a fölbe tudja tiporni anélkül, hogy ezt észrevenné. Amikor szenvedélyes vagyok, tulajdonképpen szerelmes vagyok önmagamba – másképp nem igazán tudnám kifejezni ezt az érzést, azt a tűzet körülöttem, ami ilyenkor körülleng – és ezt a mozgásban, pl. a táncban kitűnően ki tudom fejezni. A tánc a testem imája. Ilyenkor megengedem magamnak, hogy megtapasztaljam, hogy milyen is az igazi életöröm és milyen, amikor szabadon megélhetem önmagam. Amikor minden természetes és minden megengedett.

Külsőségek...

Régen nagyon zavart a strand, sosem mertem magam megmutatni fürdőruhában, amíg meg nem szerettem a vizet és magamat és egyszerűen nem érdekelt annak a véleménye, aki megragadt ilyen külsőségekben, hogy más hogy néz ki és ezt esetleg megalázó módon juttatja kifejezésre. Ez ugyanis többet elárul arról, aki mondja, mint rólam. A nyáron körülnéztem a strandon és különféle embereket, testeket láttam. Volt ott minden, és az tűnt fel, hogy nincs is olyan nagy különbség az emberi testek között, nem is értem ezt a felhajtást, ami a jelenlegi világban zajlik a szépség körül. Valahogy mindenki szép volt, elfogadható és szerethető. Egy barátnőm szerint tényleg nincs sok különbség a testek között, csak van, akinek több az önbizalma és van, akinek kevesebb. Azt mondom, ha valaki nem tud elfogadni amilyen vagy, az a kapcsolat nem fog működni. Másra vágyik, és megfelelés helyett hagyni kell elmenni. Persze vannak dolgok, amiken lehet változtatni, de a nagyobb szabású dolgokba, mint pl,. műtét szerintem valaki kedvéért nem szabad belemenni. Önmagunkért, ha nyomatékos okunk van rá igen, de másért nem. Aki nem tud elfogadni, nem tud szeretni, ha nem tud szeretni akkor mit keres mellettem?