A bennünk levő űr mint ajándék

Ma ahogy leírtam gondolataim egy darab papírra, a következő fogalmazódott meg bennem, mintha egy általam szeretett személy mondaná nekem: „Most elmegyek. Űrt hagyok benned, hogy megtölthesd a saját teremtéseddel, mit a szeretet hoz létre. Ez az én ajándékom a számodra. Éld a saját szereteted által teremtett valóságot.” Az egész párbeszéd lényege, melyből ez egy részlet, hogy ő most végleg kilép az életemből, habár már réges régen kilépett és hogy ez rendben van így. Egyrészt nincs szétszakítottság, mert mindig az egységben létezünk. Mindig mindenkivel lehet találkozni lélek szinten, azaz tér és idő nem akadály. Másrészt pedig nyugodtan élje a saját valóságát meg én is az enyémet, mert már nincs szerepünk egymás életében, azaz fölösleges mindennemű kapcsolat. Az űr lehet tér, teret hagy az újnak, aminek jönnie kell, hiszen a régi elment. Van olyan rendes, hogy önként kilép az életemből, mert tudja, hogy az nem járható út én pedig tudom, hogy igaza van. Helyet ad nekem, hogy a maga mögött hagyott űrt betöltsem valamivel. Bármivel betölthetem: csalódottsággal, haraggal, dühvel, pótcselekvéssel és betölthetem szeretettel és elfogadással is. Tudom, hogy vár rám az új és hogy a saját teremtett valóságomat élem mint mindenki. Ebben pedig főszerepet kaphat a szeretet. Tegnapi meditációm rávilágított arra, hogy teljesen mindegy hogy kik vagyunk és mi a szerepünk az életben. A lényeg, hogy minél többször a szeretet állapotában legyünk. Mindegy az is, hogy kivel tudjuk ezt megtenni. De szakítsunk időt a szeretetre. Gondoljunk valami szépre, legyünk együtt azzal, akit szeretünk, ez lehet társ, rokon, barát, akár egy állat és maga a természet is, vagy éppen saját magunk. Néhány csendes perc, amit saját magunk szeretetében töltünk meditálva, vagy éppen a kádban ülve, valahol teázgatva, stb. A lényeg a szeretet. Ha a bennem levő űrt szeretettel töltöm ki. Ha bízok, hogy valami jó történik velem. Ha elmegy valaki, akkor jön majd más a helyébe, aki a jelenlegi énemnek sokkal megfelelőbb, aki előrevisz, akivel még dolgunk van egymással. Az emberek jönnek és mennek. Van, aki sokáig marad. Van, aki nem. De mindenki mindig addig marad, amíg ez neki jó, következetesképp, amíg mindenkinek jó, amíg működik. Áramlás és körforgás jellemző az emberi kapcsolatokra is. Ugyanakkor mindig mindenki jelen van és mindig mindenkivel kapcsolatba lehet lépni lelki szinten. Egy szeretetteljes gondolattól se akadályozhat meg senki sem. Ennyi pedig elég is, mert azért akadályozni sem kell a másikat vagy visszatartani gondolati, lelki síkon sem. Sosem láttam még így, hogy azzal hogy elmegy és űrt hagy maga mögött egy ajándékot ad nekem, azt az ajándékot, hogy lehetőségem van valami mással betölteni azt az űrt, teret adhatok valami másnak és azt én szabom meg. Engedem menni és befogadom azt ami következik. Végtelenül hálás vagyok mindazért ami volt, ami van és ami lesz, mert minden úgy jó, ahogy van.