Az elfogadásról

Szeretni valakit úgy, hogy el tudd fogadni, hogy ő teljesen szabad, hogy ő dönt az életéről. Elengedni a kezét, hagyni felnőni, hogy maga megtapasztalja, hogy milyen a szárnyalás, amikor végre önmagát éli meg és nem függ más szeretetétől. Szeretni valakit úgy, hogy el tudod fogadni, hogy talán örökre kitáncol az életedből és mégis megélni a teljes belső békét, mert tudod, hogy ez a történet már nem rólad szól, hanem róla. Ő már nem hiánypótló, ő valami sokkal több. Amikor már meg tudod adni azt a szeretetet, amire neki szüksége van és nem vársz már visszajelzést, mert tisztában vagy már azzal, hogy mi az ami mind a kettőtöknek a legjobb. Amikor már tudsz bölcsen szeretni – önmagáért, önmagadért, csak úgy – szabadon. És tudod, hogy nem dől össze a világ, amikor ő végre megtalálja a saját boldogságát és elmegy. Hiszen ezt akartad – elengedni… A szeretetben ugyanis nem létezik kényszer.