2010. március 15., hétfő

Fonó

Régen, még nagymamáim idejében télen összejártak a nők és kézimunka közepette megbeszélték épp aktuális dolgaikat, illetve történeteket, meséket, legendákat meséltek egymásnak a kályha tűzének fényénél. A nők találkozása nemcsak az összetartozást erősíti, de sok mindenben tanácsot is adhatnak egymásnak, segíthetik egymást, erőt meríthetnek a közös összejövetelekből. Az ősi közösségekben is voltak olyan ünnepek, ahol csak a nők vagy csak a férfiak voltak jelen, ilyenek voltak pl. a saját nemüket érintő beavatások (a férfivá, nővé válás), de egyébként is megvoltak a férfi-női közösségek, ahol az őket érintő dolgokról volt szó és a másik nem ilyenkor nem volt jelen.
Szerintem fontosak ezek a női közösségek, ahol összejövünk néha egy kis időre beszélgetni és átadjuk egymásnak tapasztalatainkat, tudásunkat és megünnepelhetjük azt, amit épp meg lehet. :) Ilyen kezdeményezés volt az ún. banya-klub, amikor mi nők (barátnők, ismerősök) összejöttünk hetente egyszer, beszélgettünk, ettünk-ittunk és közben mindig tanított valaki valamit a többieknek, amiben ő jó volt, ami érdekelte őt.

Mária Magdolna

Néhány szót róla: Mária Magdolna, Benjámin törzséből származó királynő, Ízisz papnő, Jézus (aki Júda törzséből, Dávid házából származó király) felesége, aki Jézus keresztre feszítésekor már áldott állapotban volt, egy fiú-lány ikerpárnak adott életet, akik továbbörökítették a szent vért. Magdolna Franciaországba menekült, ott tanította a krisztusi tanításokat, Angliában is járt egy rövid időre, és a legendák szerint Franciaországban is halt meg. Ennyit dióhéjban róla, de a legjobb mindig az egyéni személyes kapcsolat bárkivel, így vele is. Elég rámeditálni vagy bármely más módon kapcsolódni hozzá, hogy ez a személyes tapasztalat és kapcsolat létrejöjjön.

Boldogasszony Sátra

Boldogasszony Sátra a pesti istennőtemplomban egy kis vörös fátyollal elkülönített rész, ahová azok a nők vonulhatnak el, akiknek megvan a holdvérük. Istennőszobrokkal, nők által készítet rajzokkal, írásokkal díszített hely. Egy kis kuckó, ahol a nők a holdvérük által kapcsolódnak magukhoz, a többi nőhöz, valamint az istennőhöz. Egy ilyen kis kuckót bármelyik sarokban fel lehet állítani akármilyen kicsi is az a szoba. Én anno oltárt készítettem és a falra általam írt gondolatokat ragasztottam. Ilyenkor a menstruációt segítő kristályokat is lehet használni, de lehet egyszerűen csak elvonulni, zenét hallgatni, teát inni, tisztelni és ünnepelni a bennünk levő nőt. Van, aki holdvérét használva fest, állítólag ennek a különleges ereje van – még nem próbáltam.
Jó ötletnek tartom a lányok első holdvérének megünneplését is, amelyben az anyák, nagymamák, barátnők segíthetnek. Ez a nőiségbe való beavatás első lépcsőfoka az ún. szűz stádiuma, ezt követi majd az első szexuális élmény, az ún. szerető stádiumba való lépés. Ekkor egy teljesen más minőségben ismerheti meg magát a nő, a magában rejlő erejét, ha ennek megadja a kellő tiszteletet és módot. A következő fokozat az anyaság majd a banya = bölcs anya azaz a nagymama időszaka, aki már rendelkezik a kellő élettapasztalattal, hogy azt továbbadhassa utódainak.
A holdvér fontos, egy misztérium, egy kapcsolat és összetartozás jelképe, azé, hogy nők vagyunk, hogy életet adunk. Mi vagyunk a befogadók, a kehely, míg a férfi a ható, a tőr vagy kard.
Mindig is szerettem a holdvérem. Majdnem ilyenkor vagyok a legaktívabb. Az indián asszonyok szerint a nő ilyenkor a legerősebb. Ilyenkor félrevonul és megtisztul, és ilyenkor a férfiak is tiszteletben tartották a nők elvonulását.

Az ősökkel való kapcsolódás

Fontos dolognak tartom az ún. „nagymamákkal” való összekapcsolódást. Ezek az őseink, a nagymamáink, azok nagymamái és így tovább. Elég csak rájuk gondolni, érezni a kapcsolatot velük, de létezik egy meditáció is, ami elősegíti a velük való kapcsolatot. A szövegnek a rövidített verziója: Egy barlangba mész, annak a közepén leülsz, és ott van 3 idős bölcs nő. Széttárják lábukat és úgy hintáznak, te is csatlakozol hozzájuk. Üzenetük van feléd. Sajnos nem tudom már a teljes verziót, de ennek a meditációnak elég erős hatása van. A meditáció lehet spontán, azt is el lehet képzelni, hogy nem a barlangban (ami az anyaméh szimbóluma), hanem csak úgy egy tábortűz körül ülsz a többi őssel és együtt ünnepeltek. Kapcsolódni lehet hozzájuk az ősi helyeken is, pl. Anglia tele van ilyen helyekkel, most főleg a temetkezési helyekre, a barrow-kra gondolok. Az ausztrál őslakosok mindig ugyanazokat az útvonalakat bejárva kapcsolódtak őseikhez, de lehet az álmon keresztül is kapcsolódni. Én is mindig ugyanazokat a földes-utakat jártam be, amin a falu lakói, a családom ősei mindig is munkába vagy a határban levő szent helyekre (pl. egy kápolna amit Szűz-Mária jelenés következtében építettek) jártak régen. Én tudatosan így kapcsolódtam hozzájuk, bár igazából nem kell ez az egész hozzá. Szerintem ott és akkor kapcsolódsz hozzájuk, amikor akarsz. Csak képzeld el a velük való kapcsolatot és figyelj, hogy mire tanítanak, mi az az ősi bölcsesség, amit megosztanak veled. Fontos a saját anyánkkal, nagymamánkkal való kapcsolatunk és annak a gyógyítása. Lehet, valami elcsúszott az évek során, de igazából ők is csak azt adták, amit tudtak, a legjobb tudásuk szerint neveltek minket. A kellő nyitottság és őszinte beszélgetések, ahol megpróbáljuk megérteni egymást sokat segíthet. Már az is segítség, ha végighallgatjuk az ő nőiség-történetüket, mert azáltal sok mindent megértünk és sokat tanulhatunk. Leginkább a nők azok, akik éltetik a családi hagyományokat, mítoszokat, legendákat és adják tovább ezeket. Nekem nagyon sok családtörténetet meséltek el, leginkább a nagymamáim és ezért hálás vagyok. Majd nekünk is tovább kell adnunk ezeket a történeteket és a sajátjainkat gyerekeinknek, unokáinknak, akik majd szintén továbbadják őket… erősítve azt az ősi egységet, aminek mindig is részei voltunk.

Ünnepeld a nőiséged!

Havonta legalább egyszer szánj egy kis időt, mondjuk egy órát nőiséged megünneplésére (és saját magadéra). Én ezt mindig egy „rituáléval” intéztem el, sütöttem, vettem vagy készítettem valami innivalót amit kehelyből (lehet üvegkehely – az kiváló) ittam, gyertyákat gyújtottam, táncoltam, meditáltam, kapcsolódtam az istennőhöz, naplót vagy valami mást írtam. Most már nem tartok igazán ilyeneket, de bármikor és bárhogy rendezhetsz magadnak egy ilyen ünnepséget. Lehet ez egy természetbe vagy a szobád egy sarkába való csendes elvonulás, zene hallgatás, valamilyen művészi önkifejezős tevékenység, barátokkal való találkozás, fürdés a kádban vagy egy nyilvános fürdőhelyen, akár bevásárlás, vagy szép ruhába való felöltözés, étteremben evés, minden, amiről úgy gondolod, hogy megfelel az alkalomnak és a te megünneplésedet segíti elő.

Ízisz tanítása

Mivel Mária és Mária Magdolna Ízisz papnő volt elkezdett foglalkoztatni a téma és vettem egy könyvet róla, amelyben a következőt olvastam: Isis made women to be loved by men. Ízisz azért teremtette a nőt, hogy a férfi szeresse őt. Hangsúlyozom, hogy szeresse, és nem egyebet. És mi nők is szeressük magunkat, mert csodálatos teremtmények vagyunk. Könnyű mondani, igen, de úton vagyok, és az út során felfedezem, és magamhoz ölelem különböző elveszettnek hitt, elnyomott, elutasított részeimet – elfogadom, elengedem, szeretem és ez maga a gyógyulás.

A lélek tánca a szenvedély

Nagyon szeretem magam különbözőképpen kifejezni, főleg a művészeti stílusokban, pl. tánc, írás, ének, rajz, de pl. az öltözködésben és a munkámban is (tanítok, oda pedig sok mindent be lehet csempészni, amit szeretek). Imádok szenvedélyes lenni, ilyenkor lételemem a mozgás és nem szeretem, amikor engem ebben korlátoznak. Fontos, hogy egy férfi – ha igazán szeret – ebben bíztasson egy nőt, és ne akadályozza azt, mert ilyenkor szárnyakat tud adni a nőnek önmaga felvállalásában, ellenkező esetben viszont a fölbe tudja tiporni anélkül, hogy ezt észrevenné. Amikor szenvedélyes vagyok, tulajdonképpen szerelmes vagyok önmagamba – másképp nem igazán tudnám kifejezni ezt az érzést, azt a tűzet körülöttem, ami ilyenkor körülleng – és ezt a mozgásban, pl. a táncban kitűnően ki tudom fejezni. A tánc a testem imája. Ilyenkor megengedem magamnak, hogy megtapasztaljam, hogy milyen is az igazi életöröm és milyen, amikor szabadon megélhetem önmagam. Amikor minden természetes és minden megengedett.