Generációs oldás

Sok féle fajtája van a generációs oldásnak is, pl. el lehet menni kineziológushoz, családállításra, life coach-hoz, pszichológushoz vagy egyéb helyre. Nekem egy kedvenc módszerem az üres szék technika, ami egy Gestalt-módszer. Már régóta használom, és hihetetlenül jól működik. A folyamatban levő testi és lelki tisztulásom során minden, de tényleg minden negatív előjött életemben, amit még nem oldottam meg. Igazán porrá zúzva éreztem magam, ahonnan már csak újra rendeződni és felállni lehet. Az egyik feladatom a generációs minták oldása, hogy azt már ne adjam tovább leendő gyermeke(i)mnek. Már-már feladtam, és így sincs garancia rá, hogy a berögződött minták valóban el is tűnnek, mivel folyamatos tudatosságra van szükség. Ugyanis a mindennapokban sokszor belesüllyedünk egy-egy berögzött, megszokott, régi mintába és nagyon tudatosnak kell lenni ahhoz, hogy ezt észre vegyük és változtassunk rajta, főleg az elején.

Van mit oldani a családi dolgokon, de szerintem mindenkinek van. Összeszedtem a családfámat vagy 200 évre visszamenőleg, amit tudtam. Írtam, pontosabban írok magamnak egy könyvet, ahol mindenkiről beleteszek egy fényképet és egy rövid leírást, életrajzot. Ezzel tulajdonképpen már elkezdtem felgöngyölíteni a családtörténetet. Hála a mamámnak, aki számára nem létezett tabu, és így nagyon sok mindent elmesélt, eléggé sokat tudok a családtagjaimról. Így tudatosultak a dolgaim, de még nem tudtam oldani eleget a helyzeten. Volt, hogy kiírtam magamból minden fájdalmam, problémám, de ez sem volt elég. Végül alkalmaztam ezt a módszert is. Élő személyekkel nehezebb, mert újra és újra konfrontálódni kell velük, ami egyben egy lehetőség is, hogy megtudjuk, hol tartunk ebben a témában. Mivel, tulajdonságokat, hitrendszereket, berögzött mintákat kell átírni, nem megy olyan gyorsan. Túlvagyok néhány újjászületés tréningen is, az sem volt elég. Igazából mindegyik módszer jó és mindegyik old is – valamennyit, amennyit épp el tudunk engedni, vagy be tudunk fogadni. De megváltani saját magunknak kell minket és ez egy (hosszabb) folyamat. Ahogy édesapám mondta senki sem tökéletes. Van, amit itt és most, ebben az életben kell megoldanunk, és van, amit tovább viszünk. Folyamatosan úton vagyunk. A család végül is egy szerepkör. Van, valami mélyebb, esszenciálisabb, ami összeköti a lelkeket, ami által felismerjük valódi énünket, de a családban szerepet (is) játszunk (apa, anya, gyerek, stb.). Segít fejlődni, tükröt tartani, kinek mire van szüksége, mit jött megtapasztalni. Mivel mi választjuk a családunkat, ezért pont az a jó számunkra, akkor abban a pillanatban. A földi élet során ugyanis nem lehet megmondani, hogy mennyire sikerül életfeladatunkat, célunkat megvalósítani, elcsúszunk-e az eredeti tervtől vagy nem. Akkor annak megfelelően kell cselekedni (újra tervezés). El tudom-e fogadni a helyzetet, amiben vagyok, mi lenne a legjobb most? Sokszor nehéz kérdések. De egy biztos: önismeretet ad és fejlődési lehetőséget, felismeréseket.

Az oldás a halott családtagjaimmal könnyebb volt a számomra, mert ők általában már másképp tekintenek előző életükre – bár lehet nem mindegy, milyen a személyisége, vagy hogy itt ragadt lélek-e, stb. A történetek által, még ha nem is ismertem elhunyt családtagomat, de hatással van rám. Persze védelmet kérve a folyamathoz először is elmondtam mindegyiknek külön-külön, sorban aszerint, hogy melyikük jelentkezett be, hogy mik azok a dolgok, amik bántottak, amiktől félek, vagy amit társítok hozzájuk, amik valamiben akadályoznak, hogy jobban haladjak utamon és az legyek, aki vagyok (pl. megfelelés, maximalizmus, keménység, stb.) Utána pedig átültem és a szellememet kérve közvetítőnek (így biztonságosabban éreztem magam) meghallgattam az ő verziójukat is. Szinte mindenkinél szakadtak fel blokkok, és végig sírtam az egészet, megértve akkori helyzetüket, szeretetüket, jelenlegi üzenetüket, ami által át tudtam formálni a róluk alkotott képet elfogadóvá és szeretetteljessé. Számomra hatalmas oldás volt. Most ennek van itt az ideje, de ez is csak egy lépés. Lehet, ettől nem leszek bátrabb még, vagy nem hagy alább a megfelelési vágyam, de másképp tekintek rájuk, sok mindent megértettem, és így béke van a szívemben velük kapcsolatban. Tudom, hogy lehet másképp is. Ha ugyanazoknak a családi követelményeknek (ami nem volt tudatos) felelnék meg, akkor nem lenne változás. Mindig minden generáció ugyanazokat a köröket futná. De így lehetőség van rá, hogy ami tetszik, azt megtartom és tovább viszem, és ami nem, azon változtatok, elengedem, újat próbálok ki.