Fontos az egyedüllét

Még mindig fülemben cseng az a mondat, hogy egyensúlyban kell lennie a pihenésnek és a munkának és hogy általában az a jellemző, hogy túl sokat dolgozunk, tevékenykedünk. De meg kell engednünk magunknak a pihenést is, amikor csak vagyunk és magunkkal foglalkozunk. Tegnap órákat voltam ebben a relaxációs állapotban. Olyat tettem, ami nekem jól esik, amitől töltődöm. Egyszerűen csak léteztem a magam körül megteremtett harmóniában és szeretetben. Csak úgy voltam. És a végén azt éreztem, hogy talán még egész életemben nem ajándékoztam meg magam ilyen sok szeretettel mint tegnap és hogy ez mennyire jól esik és mennyire szükség van erre, hogy néha egyszerűen csak önmagunkkal legyünk és, hogy oda figyeljünk saját magunkra. Igazából mindent meg tudunk adni saját magunknak, amire vágyunk. Ez a felismerés egyféle felszabadulás az alól, hogy nem a párunktól várjuk azt, hogy kitöltse a bennünk levő hiányt, mert mi is meg tudjuk adni magunknak azt, amire szükségünk van. Jó együtt lenni és a párkapcsolatnak is megvan a maga feladata, célja, de a személyes térre, az egyedüllétre is szükség van néha, hogy magunknak is meg tudjuk adni a kellő időt és szeretetet.

A hangtál tanítása...

...az elengedés, a ráhagyás. Elengedni a megfelelést és a gyógyítani akarást vele. Azt is, hogy elképzeléseim szerint hogy hangzik jól és bízni. Bízni a hangtálban és ráhagyni magam. Vezesse a kezem, tegyen, ahogy akar. Ha úgy érzi, akkor kiadja a megfelelő hangokat és éppen azokat, amikre szükség van, és ha úgy érzi, akkor nem szólal meg. És csak el kell fogadni, hogy most nem. Aztán ami még lényeg a szívvel való kapcsolódás. Szeretni azt a hangtálat. Az elengedésben és a szeretetben, az elfogadásban hirtelen bele olvadok a hangtál rezgésébe, és ő visz. Észre sem veszem és vezet, énekel nekem. Gyógyít és megnyit. Tanít. Amire épp szükség van. De hiszen ez így van. A hangtál, a dob, a tánc és minden, amit teszek annak számára én akkor csatorna vagyok. Csak engedem magamon átáramolni az energiájukat, és azt ők határozzák meg, hogy mit. Ez benne a csoda és ez benne az, amibe bele lehet szeretni.

A dob

Mesélték, hogy a sámándobnak szelleme van, hogy őt előbb meg kell szólítani és köszönteni kell. Megszólítottam és aztán az ölembe vettem. Átöleltem, megsimogattam. Hozzá bújtam. Az enyémmel is így szoktam. Hozzábújok, egészen közel és a szívem kapcsolódik az övével. Aztán átengedem magam neki, vezesse kezem. Épp azokat a ritmusokat szeretném dobolni, amit ő akar, amire a másik embernek szüksége van, ami gyógyít. S a dob mesélni kezdett és magával vitt. Vezette ujjaim és a kezem, és elvitt egy izgalmas útra. Énekeltem, ami jött. Valahol indián voltam, és valahová a fény felé tartottam. Ringatóztunk, utaztunk, és szerettünk. Éreztem a dob háláját és csak mesélt. Felálltam és körbetáncoltam vele a gyógyulni vágyókat, mindenkinek a megfelelő ritmust ütve. Aztán ismét átöleltem és egyszer csak megköszöntem a dobnak a szeretetét és megérkeztem a csendbe. A dobnak van szelleme, van rezgése. Látszik, hogy sokat foglalkoztak vele, s most engem is közel engedett magához. De mi talán ismertük is már egymást közelebbről. Ismerős volt a hangja, ismerős volt ő maga. Élmény volt vele összekapcsolódni és érezni őt.

Telihold-ünnep (Mária Magdolna üzenet)

A telihold is oka annak, amiért még valamit mondani szeretnék nektek.

A régebbi naptárak mind teliholdciklusokba voltak osztva és minden teliholdkor itt volt az ideje az ünneplésnek. A telihold-ünnepre való készülés utolsó napjai izgalommal voltak teli, mivel erőteljes energiaszint növekedés volt megfigyelhető.

Az „univerzum központi napjának” új energiája elkezdi harmonizálni az elmétekben a rezgéseket. Ezáltal az elméletek fénybe borul és szeretettel töltődik fel.

Több embernek megnyílik a harmadik szeme vagy más transzcendentális képességekre tesz szert.

Maradjatok a közelemben hogy jól fel tudjalak tölteni fényenergiával.

Legyetek a szívetekben, mert a szívetek bennetek van és szakadatlanul megajándékoz benneteket.

…

A kereszt és a szenvedés ideje nemsokára véget ér. Ünnepeljétek meg a bennetek levő isteni feltámadását. A kedvesem Jézus és én rendelkezésetekre bocsátjuk a szükséges energiát.

Vegyétek észre kedveseim, hogy mindenütt a Földön a lét forrásának egy új temploma épül.

A legfontosabb ezeket a struktúrákat megerősíteni és megsokszorozni, mert semmi más nem lesz hosszú távon maradandó.

Még nem tudjátok elképzelni, hogy mily csodálatos kihatása lesz az életetekre. Élvezzétek velem a három szív kalandját. (3 szív: a medencében, a tobozmirigynél és a szívben)

A három szív misztériuma egyre világosabbá válik előttetek a velem és az energiámmal való foglalkozás által.

Már vágyom rá, hogy a szívenergia szétterjedjen, és hogy azt a szeretetet éljétek, amire minden élőlény hivatott.

In: Ina & Oda Odin: Maria Magdalena ist zurück!

Telihold

Telihold van és ez ujjongással töltött el. Már az utóbbi napokban készülődtem megünnepelni a teliholdat mint ahogy régen tettem. Régen sokat ünnepeltem holdünnepeket és az évkör ünnepeit. Aztán ez elmaradt. Munkám által ismét jobban tartom az évkört és kikerültek a konyhába (a „házi tűzhelyhez”, avagy a lakás szívébe) és egyéb helyekre az évszaknak megfelelő szimbolikus tárgyak. Most éppen maszkok és gyertyák. Lévén a fény és a tűz ünnepe Gyertyaszentelő Boldogasszony avagy Imbolc, no meg a farsangé. Sütöttem szíveket, mivel Valentin nap is közeleg, és a megfelelő italról is gondoskodtam, így minden megvan a „tora és bor” részhez. Már rég tartottam szertartást, most sem igazán azt tartottam. A véleményem továbbra is az, hogy egyszerűen csak a szívre kell hallgatni, és azt tenni, amit súg. A bort is helyettesítheti bármi más, mint ahogy a tortát is, mindegy mi, amire vágyom éppen. Régen volt rituálés ruhám, ami azért jó, mert mindig csak az „Ünnepeken” vettem fel és egy idő után átvette ezt az energiát, érezni lehetett az istennőt, a szeretet, s így könnyebben rá tudtam hangolódni az ünnepre. Most is átöltöztem, de nem abba. Meghívtam az Istennőt és Magdolnát a magam szavaival és emlékeztem az istennő szavára. Eltelt talán több mint hét év és az a néhány sor ugyanúgy megállja a helyét a mai napig is. Voltak kellékeim: kehely, egy szép tál vagy tányér és ékszerek, amiket csak ekkor húztam fel. Most is volt ezekből néhány. De a lényeg: a kapcsolat. A kapcsolat a belsőnkkel, a szívünkkel, a bennünk levő istenivel, istennőivel és magával a Teremtővel. Bennem erősen ég a vágy, a kapcsolódás a női oldalhoz, és szükségem van erre a kapcsolatra. Ünnepeltem magam és az istennőt. Magdolna szavaival örömteli és játékos volt a tánc, amelyen keresztül kapcsolódtam hozzá, de a táncra általában ez jellemző. Jó volt magamat megélni és kapcsolódni, emlékezni és ráhangolódni az évezredes szokásra, amikor a nők a nőiséget ünnepelték. A kiáradást, a teliholdat. Nem tartott soká, csak talán fél óra volt és mégis teljesen feltöltött. Kinézek az ablakon és rám mosolyog a telihold. Szimbolikus. Nem a teliholdat imádjuk és imádták, hanem a teremtés női princípiumát. A saját erőnket és szépségünket, azt amik vagyunk. És egy kicsit kizökkent a hétköznapokból és segít kapcsolódni önmagunkhoz, egy kicsit ünnepelünk együtt. Fizikailag vagy csak tudatilag, de együtt veszünk részt ezen az ünnepen, a nőiség egyik ünnepén.

Íme az istennő szavai:

„Én vagyok, aki vigyázok rátok

vagyok mindenek anyja.

Boldoggá tesz, ha nem feledtek.

Telihold ünnepén ki engem köszönt,

önmagát ünnepli bennem.

Jó Urammal együtt szőjük egy szövetté

minden életek fonalát.

Én vagyok a kezdet és a vég,

a Szűz, az Anya, a Vénség.

Akármerre jártok, tudjátok

én veletek vagyok örökre,

lelketek legmélyén várok rátok.

Magatokba tekintsetek, ha engem kerestek,

én vagyok a szeretet és az élet.

Keressetek és tegyetek boldoggá,

a szeretet muzsikája és a nevetés

szívemig érő ének.

Legyetek igazak hozzám, s igaz leszek hozzátok.

A szeretet a törvény és a szeretet a jutalom

nekem és néktek.

Úgy legyen”.

Ez megtalálható Raymond Buckland könyvében. Volt régen egy kis füzetem, amibe leírtam, ami nekem fontos volt, kis jegyzet, idézetek, ún. szertartásfüzet, amit magam készítettem. Nem nevezem meg a „vallást”, mert mindegy. Nem fontos, nem lényeges. Csak az számít, ami a szívben van és ami fontos, az ott marad. Mindenből az, ami kell. Valláson túli, csupán segítség. Egy katalizátor hogy önmagammal kapcsolatba lépjek és az istenivel, a többit a szív diktálja és minden jó, ami a szeretet kifejeződése. Vitt a szívem és én örömmel ünnepeltem. S gondolataimban folytatódik az ünnep a jelenlétben.

A felszabadulás útja

Nemrég tudatosan mentem el egy programra, hogy szembenézzek a félelmeimmel. Egyrészt ott volt a félelem és a vágy. Mindkettő útjelző, hogy merre kell menni. A vágy, hogy másra gondolni sem tudsz és muszáj ott lenned, mert tudod és érzed, hogy ott a helyed, és a félelem, ami tudatja, hogy valami új, valami szembenézni való lép be az életedbe, valami új tapasztalás, ami talán romba döntheti eddigi nézeted, eddigi hitvilágodat. Elmentem, és mint annak idején, Inanna labirintusának bejárásánál ismét nekem kellett megdolgoznom, hogy egyáltalán bejussak abba az alvilági „labirintusba”, holott igazán semmi kedvem hozzá, de mégis a legnagyobb élményeket hozta eddig életembe. Hát mentem. Most nem zuhogó esőben és sárban, tüskékbe tenyerelve vagy kicselezve a kapu őrzőjét, hanem hóviharban. Sütött a nap, amíg ki nem szálltam a vonatról és abban a pillanatban esni kezdett a hó. Nem láttam szinte, térképet elő sem tudtam venni, mentem ahová a lábam vitt. Ösztönösen jó irányba mentem, csak mikor aztán mégis előszedtem azt a térképet, akkor tévedtem el. Aztán végül eltettem és ismét ösztöneimre hallgatva mentem tovább utamon, míg végül megérkeztem a helyszínre, ráadásul még időben. Pontosan megtapasztaltam azt, amitől féltem, ami valami ősi visszatartó emlék, amit most fel kell oldjak, mert újra és újra elém teszik. Első nap kicsit fejfájós, és persze, hogy azzal kerülök párba, akivel nem is akarok. Mindig azzal kerülök párba, de ott valami rendeznivaló van, előző élet vagy csak hitrendszer és mindig az lesz a vége, hogy megszeretem és hálás vagyok érte. Második nap sokkal mélyebb és sokkal jobb. A technika nem is számít olyan sokat, szinte nem volt, amit nem ismertem vagy csináltam volna már, viszont a megtapasztalás és az együttlét annál fontosabb. Az, hogy most hol tartok. Egyrészt fontos a másik személyisége, mit hogy tud közvetíteni mint csatorna, másrészt meg a Te és a jelenlevők munkája, és ettől lesz élmény. Mennyire sikerül beleengedni magunkat ezekbe a dolgokba? Megérinteni a másikat, rábízni magunkat, milyen érzés férfi és milyen érzés női energiával dolgozni? Mit vált ki? Ami nagy felfedezés volt, hogy sok minden teljesen természetes a számomra és hogy szeretek úszni az árral. A végén egy hétig még éreztem ezt a szeretet-egységet, amit a csoport létrehozott 2 nap alatt. A része voltam én is. Félre kellett tennem, hogy a másiknak mi a jó vagy nem jó, és abban hinnem, hogy neki most azt kell megtapasztalnia, azért került hozzám, amit én tudok adni, ami én vagyok, és majd ő eldönti magának, hogy ez neki milyen tapasztalat. Mondták, hogy még fog dolgozni az energia bennünk, és valóban. Jöttek álmok és érzések, vágyak és valami olyan, ami rengeteg ideig el volt nyomva és most előtört. Én meg elhatároztam, hogy ez az év erről fog szólni, önmagam ilyen irányultságú megtapasztalásáról. Ez nehezebb, mert itt én vagyok a résztvevő és nekem kell megtapasztalnom saját magamat. Csatornának lenni bizonyos helyzetekben könnyebb, hiszen végig velem van Mária Magdolna és az ő energiája folyik át rajtam, éppen az és annyi amire másnak szüksége van. Itt is velem van, de másképp. Itt nekem kell „dolgoznom”, szembesülnöm magammal és átengednem magam a tapasztalásnak, ami viszont mindig jó és értékes. Amúgy pedig szerintem ez a mostani utam erőteljesen összefonódik a Mária Magdolnával való „munkámmal”. Olyan érzésem van, mintha az, aki vele elkezd együtt dolgozni, az valamikor eljut erre a pontra valamilyen formában. 

Emlékszem rád...

Nincs ellenállás, s mégis vannak szelíd határok, hagyják, hogy megéld önmagad és mégis védelmezőn átölelnek és vezetnek utadon. Lehet rajtad bármilyen álarc vagy bármilyen védelem, mert a szívedig látnak és látják azt a csodálatos embert, ami Te vagy. Ez történt velem is. Nem számított a kemény külső burok, hanem hirtelen a szívbe láttam és emlékeztem. Emlékeztem, hogy ki a másik, és emlékeztem, hogy ilyennek ismertem valamikor 2000 évvel ezelőtt. Akkor szerettem és most sem tudom nem szeretni. Ezek a pillanatok megmutatják igazi valónkat és szépségünket. Ebben a pillanatban vagyunk a szeretet, az egység, a határtalan öröm és boldogság és a béke állapotában, mert megnyíltunk magunknak és a bennünk levő szeretetnek. Előtör a belső ragyogó fényünk, és akkor előtör az emlék és egymásra ismerünk.  

Érdekes volt ezt megtapasztalni Magdolna foglalkozáson, bár annyira nem is csodálkozom rajta, mert mindig történik valami ilyen, valami felismerés és tanítás, ami mindig egy élmény számomra. Nem rég egy meditációban láttam, hogy mennyi embert foglal magába, mennyi embert szólít meg, mennyi embernek van „Magdolna-tudata”. És nem is biztos, hogy tud róla, meg nem is biztos, hogy kell. Ezt majd úgyis alakítja az élet, hogy kit hová és mikor vezetnek megtapasztalni vagy felismerni dolgokat. A lényeg, hogy sokan vagyunk, és ez jó.