Karácsonyra hangolva

A karácsonyban a hosszú készülődés a jó – mondta egy apáca egyszer. És valóban, olyan jó készülődni, hajtogatni, ragasztani, festeni, sütni, gyertyát gyújtani, valamit csinálni, amit én készítek el a saját kezemmel, amiben benn van a lelkem. És miközben készül az aprócska ajándék, beleszövöm szeretetem. Felfedeztem mostanában annak az örömét, ha magam készítem el azt, amit tudok. Az a jó benne, hogy benne van a saját energiám, a szeretetem, a hálám, a gondolataim, az énem. Egy darabot adok magamból.

Karácsonykor sohasem volt nálunk nagy ajándékozás és ezt a mai napig tartjuk, ami szerintem jól is van így. A lényeg az együttlét, a fények, a meghittség öröme, a csend hangja, a szív megnyílása egymás felé, a szeretet felé. Egy visszavonulás a lélekbe és a kiáradó öröm napja. Szeretem a karácsonyi hangulatot, minden tele van fénnyel, emberekkel. Ma megnéztem a kézműves vásárt is, ami lélegzetelállítóan gyönyörű volt, és feltettem magamnak azt a kérdést, hogy vajon miért nem ilyen dolgokat árulnak a boltban? Mennyire sokkal szebbek, egyedibbek, bennük lakozik a lélek. Egy élmény volt megnézni különböző emberek keze munkáját.

Gyönyörű a mai nap – süt a nap és beengedtem melegét a szívembe…

Olyan jó volt érezni a napot és a meleget adó fényét.

Karácsonnyal visszaérkezik a fény és ismét hosszabbodnak a nappalok. De még nem látszik – mondta valaki erre. Nem baj, maga a tudat, hogy ismét beborítja a Földet a fény már olyan jó! Erőt ad ahhoz, hogy kibírjuk azt a kis maradék sötétet. Mégis minden nap tovább süt már a nap néhány perccel vagy másodperccel, és egyszer majd észrevesszük mi is a fényt. A sötétben pedig gyertyát gyújtok. Nagyon sokszor gyújtottam mostanában gyertyát. Jól esik a fény és megnyugtat. Régen mindig szerettem az égősorokat, mert olyan szép színesek, s most, azon gondolkoztam vajon mit is tegyek ki az ablakomba dísznek. És végül csillagot hajtogattam. És arra gondoltam, hogy majd kiteszek elé egy szál gyertyát – mert az olyan természetes és egyszerű. Szép a maga lényében. Él, mert a tűz elem működteti és nem csak illúzió. Ereje van, hiszen világít a tűz és betölti szívünket. Már nincs is sötét…

A bennünk levő űr mint ajándék

Ma ahogy leírtam gondolataim egy darab papírra, a következő fogalmazódott meg bennem, mintha egy általam szeretett személy mondaná nekem: „Most elmegyek. Űrt hagyok benned, hogy megtölthesd a saját teremtéseddel, mit a szeretet hoz létre. Ez az én ajándékom a számodra. Éld a saját szereteted által teremtett valóságot.” Az egész párbeszéd lényege, melyből ez egy részlet, hogy ő most végleg kilép az életemből, habár már réges régen kilépett és hogy ez rendben van így. Egyrészt nincs szétszakítottság, mert mindig az egységben létezünk. Mindig mindenkivel lehet találkozni lélek szinten, azaz tér és idő nem akadály. Másrészt pedig nyugodtan élje a saját valóságát meg én is az enyémet, mert már nincs szerepünk egymás életében, azaz fölösleges mindennemű kapcsolat. Az űr lehet tér, teret hagy az újnak, aminek jönnie kell, hiszen a régi elment. Van olyan rendes, hogy önként kilép az életemből, mert tudja, hogy az nem járható út én pedig tudom, hogy igaza van. Helyet ad nekem, hogy a maga mögött hagyott űrt betöltsem valamivel. Bármivel betölthetem: csalódottsággal, haraggal, dühvel, pótcselekvéssel és betölthetem szeretettel és elfogadással is. Tudom, hogy vár rám az új és hogy a saját teremtett valóságomat élem mint mindenki. Ebben pedig főszerepet kaphat a szeretet. Tegnapi meditációm rávilágított arra, hogy teljesen mindegy hogy kik vagyunk és mi a szerepünk az életben. A lényeg, hogy minél többször a szeretet állapotában legyünk. Mindegy az is, hogy kivel tudjuk ezt megtenni. De szakítsunk időt a szeretetre. Gondoljunk valami szépre, legyünk együtt azzal, akit szeretünk, ez lehet társ, rokon, barát, akár egy állat és maga a természet is, vagy éppen saját magunk. Néhány csendes perc, amit saját magunk szeretetében töltünk meditálva, vagy éppen a kádban ülve, valahol teázgatva, stb. A lényeg a szeretet. Ha a bennem levő űrt szeretettel töltöm ki. Ha bízok, hogy valami jó történik velem. Ha elmegy valaki, akkor jön majd más a helyébe, aki a jelenlegi énemnek sokkal megfelelőbb, aki előrevisz, akivel még dolgunk van egymással. Az emberek jönnek és mennek. Van, aki sokáig marad. Van, aki nem. De mindenki mindig addig marad, amíg ez neki jó, következetesképp, amíg mindenkinek jó, amíg működik. Áramlás és körforgás jellemző az emberi kapcsolatokra is. Ugyanakkor mindig mindenki jelen van és mindig mindenkivel kapcsolatba lehet lépni lelki szinten. Egy szeretetteljes gondolattól se akadályozhat meg senki sem. Ennyi pedig elég is, mert azért akadályozni sem kell a másikat vagy visszatartani gondolati, lelki síkon sem. Sosem láttam még így, hogy azzal hogy elmegy és űrt hagy maga mögött egy ajándékot ad nekem, azt az ajándékot, hogy lehetőségem van valami mással betölteni azt az űrt, teret adhatok valami másnak és azt én szabom meg. Engedem menni és befogadom azt ami következik. Végtelenül hálás vagyok mindazért ami volt, ami van és ami lesz, mert minden úgy jó, ahogy van. 

Szeretni jó!

Olyan jó csak úgy szeretni. Rádöbbenek, hogy csodálatos emberek vesznek körül, és hálás vagyok ezért. Egyszerűen csak kinyitom a szívem és szeretek. Szeretem őket és örülök, hogy léteznek, csak úgy. Nem akarom megváltoztatni őket, legyenek szabadok és haladjanak a saját útjukon. Én adom, amit én tudok adni ők azt adják, amit ők tudnak adni. Nincs erőszak, és még elvárás se igazán. Ezért nem fáj. Ha eltűnnek, eltűnnek, biztosan más dolguk akad, vagy mással kell most találkozniuk. Nincs harag, nincs gond, nincs irányítani akarás sem. Én megadom a szeretetet, csak úgy, mert miért ne. Jól érzem magam attól, hogy szerethetek. Jó szeretni, csak úgy. Nem várok semmit, mert a boldogságom nem mástól függ. Persze jó, ha viszont szeretnek, ennek nagyon örülök és jól esik, de van valami mélyebb. Ezen kívül úgyis megtaláljuk egymást az egységben. Jó csak úgy szeretettel gondolni arra is, aki már rég nem játszik különösebb szerepet az életemben. Egyszerűen hálás vagyok mindazért, amit tőle kaptam vagy általa tanulhattam. Azért, hogy ő van. Szeretem magam, jól érzem magam a bőrömben és ott van nekem Mária Magdolna vagy Isten/nő. Az ő szeretetük végtelen és mindenki számára minden pillanatban örökké elérhető. Kegyelemnek tartom vagy ajándéknak, hogy Magdolnával „dolgozhatok” együtt, de végeredményben csak egy eszköz vagyok, egy csatorna és az ő hozzáállását, személyét tapasztalhatom meg minden egyes gyógyításon, táncon, ami egy hihetetlen élmény a számomra. Tehát igazából ő dolgozik. Tőle jön az energia. Most nem csoportban „gyógyítottam”, hanem csak egy embert. Nem volt semmi eszközöm. Csak a zene nélküli táncom és az énekhangom. Mégis ott volt a szándék, a kérés és a vágy a gyógyulás és a gyógyítás iránt. És Mária Magdolna ott volt és gyógyított. Szeretett és átölelt – megadta épp azt a gyógyulni vágyónak, amire szüksége volt. Meghajolt előtte és úgy köszöntötte őt. Mostanában azon kapom magam, hogy mindenki előtt meghajol és kifejezi mélységes tiszteletét és szeretetét felé. Ott volt, jelen volt. Egy emberért ugyanúgy mint 4-ért vagy 13-ért. És mesélt a fényről, a szeretetről és az egységről. Jó szeretni, szeretek szeretni. Azt a mély életigenlést és életörömöt, amit mostanában felfedeztem magamban és ami olykor-olykor előbukkan belőlem, azt tőle tanultam. Soha senkit előtte nem ismertem, aki ennyire szeretné az életet mint ő. Biztosan sokan vannak, de én Mária Magdolnát ismerem jobban, ezért róla tudok mesélni. Nekem ő az utam, másnak lehet más. De bárhogy legyen is, kívánom, hogy áldás, fény és szeretet kísérje utad, életed minden pillanatában! És kívánom, hogy tapasztald meg a szeretet csodáját, melynek művelője Te vagy!

Érdemes szeretni?

Vajon jó-e ha kimutatjuk a szeretetünket az emberek felé. Sok félelem, érv szól ellene, pl. hogy ezt kihasználhatják. Ez így igaz, de bízzunk benne, hogy nem, és ha elkezdik mégis kihasználni, ezt nem kell elfogadni, azaz azért nem csinálhatnak meg velünk mindent. A szeretet nem erről szól. De azt hiszem mindenkinek jó, ha kimutatjuk, hogy szeretjük, becsüljük. Sok és sokféle az ember és a legjobb, mint minden kapcsolatban (munka, barátság) ha emberek egymásra találnak. Mindenkinek más a fontos, és ha egymásra találnak – hasonló értékek fontosak nekik, akkor tud jól működni a kapcsolat. Tehát miért is ne mutathatnánk ki egy egyszerű embertársi szeretetet a másik felé, nem hízelgésről van szó, nem is a másikhoz való túlzott ragaszkodásról, mert határok ettől még vannak és maradnak is, viszont a szeretettől mindenki szárnyakat kap és meri önmagát adni.  

A szeretet van

A szeretetet nem lehet megvenni. Talán működik egy darabig, azaz csak fenntartható egy darabig az állapot, de nem működik igazán sohasem. Létezik megegyezés, cserekereskedelem, hallgatás, tűrés, de mindig benne van a lemondás is. Működik egy darabig, amíg be nem vallod magadnak, hogy már nem elég az, amit kapsz, mert lényegesen többre vágysz: mégpedig a szeretetre. Azt pedig nem tudod kierőszakolni, mert az van. Automatikus, valaki felé vagy érzel szeretetet vagy nem. Két ember között a szeretet egyszerűen csak úgy van és kölcsönösen áramlik köztük. Nincs benne erőfeszítés, megfelelni akarás, kierőszakolás, lemondás, viszont van benne öröm, könnyedség, lebegés, félszavakból megértés, és elfogadás – önmagad lehetsz. Ezt nem csak párkapcsolatokra értem, hanem bármilyen embertársi kapcsolatra, a barátok között is így működik. Kölcsönös adás-kapás, áramlás, mely oly könnyed és természetes mint a víz lágyan táncoló hullámai.

A szeretet valóságát választom

Észrevettem magamon, hogy már unom a sok negatívat és nem kívánok részese lenni semmilyen rossz légkörnek, versengésnek, piszkálódásnak, meg egyéb dolognak, amivel az ember szembetalálkozik itt-ott. Elhatároztam, hogy én most már csak szeretni szeretnék és a szeretet valóságát szeretném élni egyre inkább és egyre teljesebben. Azóta pedig csoda az életem és egyszerűen csak hálás vagyok mindenért. Ebben két dolog is szerepet játszik. Az egyik az isten/nőre való rábízás. Ez annyit jelent, hogy kiadom az irányítást, rábízom magam egy felsőbb erőre és csak hagyom áramolni az életem, és megélem azt, hogy merre visz. Olyan mint az evező nélküli csónak – megfogalmazod mit szeretnél, hová szeretnél eljutni és a víz elvisz oda, ha az jó neked. Kicsit sem adom fel magam ezzel, hogy rábízom magam az égiekre, sőt, még jobban is érzem magam és egyenesen élvezem annak a megtapasztalását, hogy mindig van tovább és mindig megoldódnak a gondok, problémák és egyszerűen teljesül amire vágyom. Erről mindig eszembe jut Jézusnak a „tekintsetek az égi madarakra” c. parabolája. A másik pedig a védelem feladása: az évek alatt körém szőtt védőpajzs feladása. Ennek kapcsán a következő aggodalmaskodó kérdések merülhetnek fel: De mi lesz, ha nincs ami megvédjen, ha nem tudom elzárni magam a negatívtól, bármitől? Ezt taglalja Mária Magdolna is az egyik kedvenc könyvemben. Egy külön fejezet szól erről, aminek a címe: A védelem pajzsa. Ebben Mária Magdolna a következőt mondja: „jelen kell lennem a pillanatban, mert a szeretet átváltoztatja a félelmet. Csak akkor vagyok képes a szeretetre, ha sebezhető vagyok… És ha a szeretetben maradok minden pillanatban, akkor a szeretet haza vezet és kitölti szívem és ebben a szeretetben saját tökéletességüket látják meg. Az ítéletük elhalványul a szeretet érzése mellett és egyé válunk a félelem falain kívül arra emlékezve, hogy egyek vagyunk. Így végül a szeretetet választottam és megsemmisítettem a védelem pajzsát… Szertefoszlattam a félelemmel és szétszakítottsággal kapcsolatos képeket, szándékosan fényt hozva a sötétbe.” Egyszerűen megnyílni kifelé, a világ felé, a szeretet felé, mert nincs mitől félni és nincs mit elveszíteni. Egy nagyon jó módszer hogy egyszerűen kérem a szeretetet annak, akinek szüksége van rá, hadd jöjjön csőstül, hiszen van belőle bőven. Egyszerűen kérem fentről, hogy áramoljon keresztül rajtam, így nem az én energiámat viszik, hanem fentről kapják. Még valami, ami szintén kiküszöböli a félelmet: szembe nézni vele, kipróbálni, amitől félünk, mert aztán rájövünk, hogy azt is túl lehet élni. Összességében szeretni sokkal kevesebb energiánkba kerül mint negatívoskodni és még töltődünk is tőle, hiszen minél inkább szeretünk annál több szeretetet is kapunk vissza.

A szerelemről és a szeretetről

A szerelem, a szeretet létezés. Beleszeretni egy idegenbe, ki nem is az, hiszen születésünk előtt megállapodtunk egymással, hogy találkozunk. Egy jelzés, hogy ő az, aki egy lehetőséget nyújt nekünk, hogy mindent megoszthassunk vele, hogy együtt folytassuk utunkat és fejlődjünk tovább egymást segítve és egymásnak tükröt tartva. Megtapasztaljuk a szeretet mélységeit minden szinten – azt, hogy mi is az a szeretet – azt a mélységet, mi összeköt, mi mindig az igazat mondatja ki velünk és elfogadóvá tesz. Mi megtanít minket kiállni a saját igazságunk mellett, mi felemel és megtanít tisztelni egymást. Ha kell, elengedni egymást, mert megtanuljuk, hogy a szeretetünk a másik felé olyan mély, hogy csak a legjobbat akarjuk neki – és ha utunk nem visz már tovább, mert mindent átadtunk már egymásnak mit átadhattunk, megtanuljuk elengedni őt, kinek olyannyira hálásak vagyunk, hogy osztozott velünk az életünkben és megtanított szeretni. A szerelemben kiteljesedünk, de nem adhatunk mást mint ami bennünk van. Szeretjük magunkat és a világunkat és minden szép. Sokak számára a szerelem egy visszaigazolás, hogy szerethető, vagy csak unaloműzés, vagy egy irracionális lobogó érzés, mely elsöpör mint a legerősebb vihar, mit talán még sosem éltél át előtte. A szerelem fáj – a szerelem vágy. A szeretet nem vár el – létezik, áramlik a maga medrében és megláttatja, megtaníttatja velünk a mélyebb igazságokat, és tükröt tart, hogy megláthassuk azt, akik valójában vagyunk. Megadja a lehetőséget, hogy a fájdalmasan felismert sebeinket ismét begyógyíthassuk, hogy szembenézzünk önmagunkkal a másik segítségével és feldolgozzuk addigi tapasztalatainkat, és változni, változtatni tudjunk magunkon és az életünkön. A szeretet mindig továbbvisz, mert csak a szabadságban létezik – nincs benne erőszak. Tudjuk, hogy az a legjobb nekünk, amit a szeretet elhoz nekünk, akármilyen érzelmeket is okoz bennünk. Elhozza a fényt – de a fény bevilágítja a bennünk levő űrt, amivel szembe kell néznünk, míg végül rájövünk, hogy a fény mindig erősebb a sötétnél és kitölti azt. Megláttatja amit egyébként nem látnál – a saját fényed. A szeretet sosem okoz csalódást, csak az elvárás, a birtokolni akarás, a hatalom, a másik ki- és felhasználása, mi bennünk dívik – de ez nem szeretet. Szeretet, amikor közös megegyezés alapján felvállalom magam és a másikat, amikor tiszta őszinte szándékom, hogy segítem útján, amikor hagyom, hogy szabadon áramoljon bennem felé és felém a szeretet akárkit és akármit is ér el, mert én így vagyok boldog. A szeretet mindig jelen van és a levegővel lélegezzük be magunkba – csak oda kell figyelni rá.

Lehetünk szerelmes állapotban úgyis, ha nincs senki sem a láthatáron, akivel össze akarnánk jönni, hanem csak hirtelen ott terem az érzés és hagyjuk, hogy birtokba vegye a testünket és áramoltatjuk a külvilág felé. Szerelmes vagy a világba, mert boldog vagy. Mert szereted magad, mert tudod, hogy minden úgy jó, ahogy van. A szeretet azt is jelenti, hogy elfogadod azt, ami benned van, és az nem mindig csili-vili. Ha megengeded magadnak, hogy szabadjára engedd érzelmeid, valamilyen formában, pl. a művészet egyik ágában vagy sportban. Mert ez is te vagy és így megengeded a másiknak, hogy eldöntse, hogy el tud-e fogadni olyannak, amilyen vagy és te is eldöntsd, hogy tudsz-e együtt élni a másikkal és úgy szeretni őt amilyen. A szeretet és a szerelem is sokrétű, sokszintű. Lehet felületes, és lehet nagyon mély. Én a mélységet szeretem, mert sok mindent megtanít, akkor is, ha ez néha fájdalommal jár. A szerelem sokszor pengeélen táncolás – akárcsak az élet – ahol egyfolytában a középpontot keressük, mert onnan elérhető és belátható minden és ott vagyunk a helyünkön.

Végül néhány dal a szerelemről, illetve a szeretetről:

A szerelemről (Dés: Férfi és nő)

Nena: Ich umarm die ganze Welt

Bette Midler: The Rose