2011. december 30., péntek

Ki vagy te?



„Ugyan ki vagy Te hogy Jézus veled szóba álljon?” Ezt a kérdést tették fel nekem a minap és én elcsodálkoztam ezen. De hát ő mindenkivel szóba áll, csak mi nem vele. Ez utal arra, hogy mindenkinek megvan a képessége ahhoz, hogy ilyen-olyan módon kapcsolódni tudjon az égiekhez, beszélni tudjon velük, érezni tudja őket, stb. És ez is a legértékesebb dolog. Más csak a véleményét, a meglátásait mondhatja el, elvihet valameddig az úton, tud lenni segítség és támasz. Meg tud erősíteni. De a döntés mindig a miénk, hogy elfogadjuk–e a másik meglátását vagy pedig nem. Így azt tartom a legfontosabbnak, hogy mindenki a saját kapcsolatát alakítsa ki az égiekkel és saját magával (a saját lelkével, szellemével). Mindegy, hogy ezt hogyan teszi és milyen úton jár, a lényeg, hogy járjon rajta. De ha nem akar járni rajta, akkor az is rendben van. Ő azt fogja megélni, ő abban érzi jól magát. Minden út jó, mert minden út tapasztalás azon a szinten ahol éppen vagyunk. De mindenki képes kapcsolódni, hiszen mi is ugyanabból vagyunk mint a Teremtő. Elég önmagunk magjával kapcsolódni és ugyanott vagyunk. A lényegünk a szeretet. Egységet alkotunk. Úgy is tekinthetünk magunkra mint a Teremtő fiaira és lányaira, teljesen mindegy ki milyen szinten van, attól még az. Megkérdeztem egyszer, hogy de hogyan kapcsolódhatok az Istennőhöz? És csupán annyit mondott: beszélj hozzám. És ennyi elég is tulajdonképpen. Mert ahogy beszélek hozzá a gondolataimban van, a fejemben van és a szívemben van. A beszéd mellett szoktam táncolni vele vagy énekelni. Minden rezgés és minden csatorna. De mindenki válassza meg a saját útját, hite, szíve szerint, mert minden út elvezet valahová és minden út értékes.

2011. december 29., csütörtök

Végtelen szabadság

Tegnap Magdolna foglalkozáson mindent elengedtem. Tudtam, meg kell, hogy adjam magam. És amikor elengedtem a magamról, a társadalmi követelményekről szóló, rosszról vagy jóról alkotott félelmeim és ítéleteim, amikor megengedtem magamnak, hogy ússzak az árral és megengedtem, hogy megtörténjen az aminek meg kell, anélkül hogy kézben akarjam tartani az irányítást abban a pillanatban határtalan szabadságot éreztem. Talán soha szabadabb nem voltam.

2011. december 23., péntek

Mária Magdolna üzenet 2011 karácsony


Kértem üzenetet, de igazából mostanában a szavakon túli dolgokat fontosabbnak tartom. Magát a rezgést és a személyes kapcsolatot Magdolnával, amit a hangok és a mozgás avagy a  lélek és a test imája jól elősegít. Az üzenete végeredményben ugyanannak az összefoglalója, amit eddig is mondott, talán mert az a lényeg, illetve amit más égiek is mondtak. Vagy egy éve érzem azt, hogy nincs igazából sok új, már mindent elmondtak és már mindent tudunk, minden bennünk van és ezt élnünk kell a mindennapjainkban. Talán ez az, ami nehéz. Ez most meditáció és üzenetek keveréke, amit megosztok. 
A meditációmban összekapcsolódtunk egymással a szeretet hálóján keresztül. Láttam a lényeket a hálón és nagyon boldogak voltak. Üzenet: „Nyisd meg a szíved, bízz, engedd el magad. Összekapcsol minket a szeretet, a fény pedig gyógyít.” Aztán folytatódott a meditáció és úgy éreztem, hogy a szavak nem fontosak, sokkal inkább az érzés és a személyes kapcsolódás számít. Aztán ismét egy üzenet: „Kapcsoljátok össze / egyesítsétek fényeteket. Mindegyikőtök értékes. Sok munka van már mögöttetek, sok mindent megtettetek már, most figyelmeteket irányítsátok arra, ami előttetek áll. Figyeljetek, tartsátok nyitva szemeteket. Jól haladtok utatokon. A dolgok megtörténnek és változnak. Nyissátok meg magatokat arra, ami következik /ami előttetek áll és váljatok vele eggyé, lélegezzétek be és maradjatok benne…Tartsatok ki az mellett, amiben hisztek. Teremtsetek, mert a teremtés a lényetek esszenciája/lényege. A szeretet, az élet olyan gyönyörű és ti ennek részei vagytok! Csodálattal tekintünk rátok. A szívünkben, a szívünkön keresztül találkozunk. Emlékezzetek: semmi sem létezik, ami a szíven kívül van.
A szeretet a lényeg(etek), érezzétek és váljatok vele eggyé.”
Aztán láttam Magdolnát, Jézust, Máriát, az égieket. Boldogok voltak, sugárzott róluk az öröm, és ez engem is felvidított. Az üzenetük lényege kb. ez: „örüljetek, érezzétek jól magatokat. Emlékezzetek a fényetekre és engedjétek ragyogni. Elkísérünk titeket ezen az utolsó szakaszon, mindent tudtok, ne keseredjetek el, ne adjátok fel, mert veletek vagyunk és megáldunk titeket…
Emelkedjetek fel velünk…várunk…” Végül nagy fényt láttam körülöttük. Jó volt ez a fény. És egy utolsó üzenet egy napra rá: „Mi mind veletek vagyunk most.…Átadom nektek az üzenetet, hogy ne féljetek a közelegő jövőtől. Minden rendben van, nagyon szeretlek titeket, folytassátok utatokat…
Megáldalak titeket a szeretet ünnepén.”
Hát, ez volt az üzenet.
Aztán megint meditáltam. És a mostani karácsony lényege számomra az együtt-lét. A szeretetben levés, örülni egymásnak és csak úgy együtt-lenni. Valahogy nem egy olyan különleges karácsony, hanem egyszerűen csak a fényről szól és az együtt-létről, ami tulajdonképpen minden nap megvalósítható egy meditációban.

2011. december 19., hétfő

Engedem, hadd menjen


Nézem az embereket, hogy rohannak ide-oda és csak keresnek, dolgoznak, s elszalad mellettük az élet. Nézem a különféle reklámújságokat és valahogy úgy érzem, hogy ezek közül semmire nincs szükségem, mert mindenem van, ami nekem kell, a többi meg fölösleges. Olyan jó hálásnak lenni mindazért, ami van. És ha valami elveszik, vagy eltűnik, arra talán nem is volt szükségem. Így tehát „engedem, hadd menjen”. Főleg, hogy ez a néhány nap még az elengedésről szól. Feltettem egy Szűz Máriás medált a láncomra, de egyszer csak azon kaptam magam, hogy nincs meg a medál. Biztos leesett valahogy. Egy ideig kerestem, aztán hagytam. Végülis, ha a Szűz Mária medál vagy az én szellemem úgy döntött, hogy nincs egymásra szükségünk, akkor az biztosan úgy van, elvégre Szűz Mária van a medálon. Menetközben eszembe jutott a csíksomlyói élményem, amikor is Máriával „szívet cseréltünk”. Állva Babba Mária előtt úgy éreztem, hogy abban a pillanatban a szívembe költözött és én őt magammal viszem, akárhol vagyok. A medál elveszett, de Mária nem. Talán tanítás volt csupán, hogy ne ragaszkodjak dolgokhoz, vagy hogy nem a külső a fontos. Talán, hogy jobban hallgassak a megérzéseimre vagy éppen az, hogy amit elhatároztam, az mellett tartsak is ki. Legalább gondolkodásra késztet, hogy mire figyeljek jobban. Ha már elvesztettem, azt kértem, hogy olyan valaki találja meg, akinek örömet okoz. Talán nagyobbat mint nekem, mert sosem állt hozzám igazán közel. S ha mégsem az a sorsa, hát akkor sincs baj. Elengedem azt is és úszok az árral. Most már tudom, hogy minden a legnagyobb rendben van, a többi pedig mindegy.

2011. december 18., vasárnap

Karácsonyra hangolva

A karácsonyban a hosszú készülődés a jó – mondta egy apáca egyszer. És valóban, olyan jó készülődni, hajtogatni, ragasztani, festeni, sütni, gyertyát gyújtani, valamit csinálni, amit én készítek el a saját kezemmel, amiben benn van a lelkem. És miközben készül az aprócska ajándék, beleszövöm szeretetem. Felfedeztem mostanában annak az örömét, ha magam készítem el azt, amit tudok. Az a jó benne, hogy benne van a saját energiám, a szeretetem, a hálám, a gondolataim, az énem. Egy darabot adok magamból.
Karácsonykor sohasem volt nálunk nagy ajándékozás és ezt a mai napig tartjuk, ami szerintem jól is van így. A lényeg az együttlét, a fények, a meghittség öröme, a csend hangja, a szív megnyílása egymás felé, a szeretet felé. Egy visszavonulás a lélekbe és a kiáradó öröm napja. Szeretem a karácsonyi hangulatot, minden tele van fénnyel, emberekkel. Ma megnéztem a kézműves vásárt is, ami lélegzetelállítóan gyönyörű volt, és feltettem magamnak azt a kérdést, hogy vajon miért nem ilyen dolgokat árulnak a boltban? Mennyire sokkal szebbek, egyedibbek, bennük lakozik a lélek. Egy élmény volt megnézni különböző emberek keze munkáját.
Gyönyörű a mai nap – süt a nap és beengedtem melegét a szívembe…
Olyan jó volt érezni a napot és a meleget adó fényét.
Karácsonnyal visszaérkezik a fény és ismét hosszabbodnak a nappalok. De még nem látszik – mondta valaki erre. Nem baj, maga a tudat, hogy ismét beborítja a Földet a fény már olyan jó! Erőt ad ahhoz, hogy kibírjuk azt a kis maradék sötétet. Mégis minden nap tovább süt már a nap néhány perccel vagy másodperccel, és egyszer majd észrevesszük mi is a fényt. A sötétben pedig gyertyát gyújtok. Nagyon sokszor gyújtottam mostanában gyertyát. Jól esik a fény és megnyugtat. Régen mindig szerettem az égősorokat, mert olyan szép színesek, s most, azon gondolkoztam vajon mit is tegyek ki az ablakomba dísznek. És végül csillagot hajtogattam. És arra gondoltam, hogy majd kiteszek elé egy szál gyertyát – mert az olyan természetes és egyszerű. Szép a maga lényében. Él, mert a tűz elem működteti és nem csak illúzió. Ereje van, hiszen világít a tűz és betölti szívünket. Már nincs is sötét…

2011. december 14., szerda

A bennünk levő űr mint ajándék

Ma ahogy leírtam gondolataim egy darab papírra, a következő fogalmazódott meg bennem, mintha egy általam szeretett személy mondaná nekem: „Most elmegyek. Űrt hagyok benned, hogy megtölthesd a saját teremtéseddel, mit a szeretet hoz létre. Ez az én ajándékom a számodra. Éld a saját szereteted által teremtett valóságot.” Az egész párbeszéd lényege, melyből ez egy részlet, hogy ő most végleg kilép az életemből, habár már réges régen kilépett és hogy ez rendben van így. Egyrészt nincs szétszakítottság, mert mindig az egységben létezünk. Mindig mindenkivel lehet találkozni lélek szinten, azaz tér és idő nem akadály. Másrészt pedig nyugodtan élje a saját valóságát meg én is az enyémet, mert már nincs szerepünk egymás életében, azaz fölösleges mindennemű kapcsolat. Az űr lehet tér, teret hagy az újnak, aminek jönnie kell, hiszen a régi elment. Van olyan rendes, hogy önként kilép az életemből, mert tudja, hogy az nem járható út én pedig tudom, hogy igaza van. Helyet ad nekem, hogy a maga mögött hagyott űrt betöltsem valamivel. Bármivel betölthetem: csalódottsággal, haraggal, dühvel, pótcselekvéssel és betölthetem szeretettel és elfogadással is. Tudom, hogy vár rám az új és hogy a saját teremtett valóságomat élem mint mindenki. Ebben pedig főszerepet kaphat a szeretet. Tegnapi meditációm rávilágított arra, hogy teljesen mindegy hogy kik vagyunk és mi a szerepünk az életben. A lényeg, hogy minél többször a szeretet állapotában legyünk. Mindegy az is, hogy kivel tudjuk ezt megtenni. De szakítsunk időt a szeretetre. Gondoljunk valami szépre, legyünk együtt azzal, akit szeretünk, ez lehet társ, rokon, barát, akár egy állat és maga a természet is, vagy éppen saját magunk. Néhány csendes perc, amit saját magunk szeretetében töltünk meditálva, vagy éppen a kádban ülve, valahol teázgatva, stb. A lényeg a szeretet. Ha a bennem levő űrt szeretettel töltöm ki. Ha bízok, hogy valami jó történik velem. Ha elmegy valaki, akkor jön majd más a helyébe, aki a jelenlegi énemnek sokkal megfelelőbb, aki előrevisz, akivel még dolgunk van egymással. Az emberek jönnek és mennek. Van, aki sokáig marad. Van, aki nem. De mindenki mindig addig marad, amíg ez neki jó, következetesképp, amíg mindenkinek jó, amíg működik. Áramlás és körforgás jellemző az emberi kapcsolatokra is. Ugyanakkor mindig mindenki jelen van és mindig mindenkivel kapcsolatba lehet lépni lelki szinten. Egy szeretetteljes gondolattól se akadályozhat meg senki sem. Ennyi pedig elég is, mert azért akadályozni sem kell a másikat vagy visszatartani gondolati, lelki síkon sem. Sosem láttam még így, hogy azzal hogy elmegy és űrt hagy maga mögött egy ajándékot ad nekem, azt az ajándékot, hogy lehetőségem van valami mással betölteni azt az űrt, teret adhatok valami másnak és azt én szabom meg. Engedem menni és befogadom azt ami következik. Végtelenül hálás vagyok mindazért ami volt, ami van és ami lesz, mert minden úgy jó, ahogy van.