Az esküvő után

Az esküvő azért egy komoly lépés szerintem. Tartottam is tőle annyiban, hogy mennyire adom fel benne a szabadságomat, mert erős köteléknek tűnik. De aztán helyre raktam magamban a dolgokat és én úgy éltem meg, hogy tulajdonképpen egy szándékkijelentés, hogy mi komolyan gondoljuk a kapcsolatunkat. Talán jobban egy egységgé váltunk az idő során, de amúgy nem változott különösebben semmi, mint ahogy ezt mondták is nekem más nők, hogy nem fog. Végül is így is együtt éltünk előtte. Olvastam a házasság utáni depresszióról, de ilyen nálam nem volt. Idő se volt rá, annyi minden volt még esküvő után, de inkább felszabadultabbnak éreztem magam, hogy vége ennek a sok szervezésnek. Persze attól még reális lehet a depresszió érzése is, hogy vége a készülődésnek, megvan ez a cél is, pipa, a kétely, hogy mit hoz a folytatás, elszürkülnek-e a napok, vagy mégis egyfajta fojtó köteléknek érzi a házasságot. Talán ilyenkor még rendbe kell tenni magunkban ezt-azt, hogy visszaálljon a rend, hogy meghalljuk szívünk szavát és követni tudjuk azt. Az is sokat segít, ha jelenben tudunk maradni és megélni minden egyes nap gyönyörűségét együtt, hiszen minden nap van valami esemény, amit megosztunk egymással. A házasság fojtó kötelékétől pedig én is féltem, de nem korlátozódott le a szabadságom semennyire sem. Ugyanolyan szabadnak érzem magam mint előtte vagy mikor még egyedülálló voltam.