Talán jobban érzékelem a „szertartások” erejét, ha részt
veszek benne, vagy ha magamnak csinálom. Így is érzem az erőt, amikor másnak
tartom, a rám kifejtett hatása talán úgy mégis más. Életem nehéz, változó, de
jó szakaszában vagyok most, mivel felismertem nagyon sok mindent ebből és előző
életeimből barátaim segítségével. Úgy éreztem, szeretnék egy gyászestet tartani
papám emlékére, mert valóban nem igazán volt időm meggyászolni, illetve nem is
engedtem meg magamnak. Ezzel összefonódott végül a múltamból cipelt egyéb
fájdalmak elengedése is. Nem tudtam mi fog következni és minden adta magát
magától. Jól esett feketébe öltöznöm, ami elősegíti az elengedés és a fájdalom
megélését, és jól esett használnom a „siratófátylamat” is, amit még Veres
Krisztától kaptam egy Magdaléna elvonuláson. Meghívtam a Teremtőt, Krisztust és
Magdolnát, Máriát, az istennő sötét arcát, a banyát, mely ilyenkor kiválóan
segíti az elengedés folyamatát. Aztán pedig hagytam, hogy megtörténjenek a
dolgok. Csatornáztam és beszélgettem elsősorban az istennővel, meghívtam az
ősöket, doboltam, sirató éneket énekeltem, eltáncoltam a búcsút, és jöttek fel
hozzá előző életes szerepeim is. Majd füstülővel is hozzásegítettem az
elengedéshez. Minden, amit tanultam a papnő iskolában és ami ösztönből jött
most jelen volt ezen a szertartáson, mely rólam szólt és magamat ajándékoztam
meg vele. Ezt követően megnyugodtam, gyógyító álmaim voltak és végre felszakadt
a köhögésem is, mely a mélyből hozza fel a dolgokat, szimbolikusan is, mint
ahogy ez a szertartás is a mélyből hozta fel a dolgokat.
