2010. december 13., hétfő

A nőiség kulcsa az önbizalom

 Biztosan sokan szenvedünk önbizalomhiánytól, na de mégis hogy lehet erősíteni azt amiből oly kevés van? Az egyéni személyes boldogság, belső harmónia már egy fontos pont, hiszen azt sugározzuk ki, ami belül van. A lényeg: megtalálni a belső teljességet. Sokszor viszont már ehhez is önbizalom kell. Ahhoz, hogy boldogok legyünk, azzal kell minél több időt eltölteni, amit szeretünk. Hogy a saját nőiességünket is pozitívan éljük meg, ahhoz azt kell tenni, ami előhívja belőlünk a nőt, pl. gyerekekkel foglalkozni, táncolni, főzni, vagy bármilyen alkotótevékenység, hobbi, amit szeretünk. A mozgás néha teljesen új dimenziókat nyit meg előttünk. A tánc kifejezetten fejleszti a nőiséget és léteznek kimondottan nőies táncok, pl. a hastánc vagy a salsa. Hiszen ezeket örömmel végezzük és általa teljesebbnek érezzük magunkat. A lényeg, hogy akármit is teszünk sikerélményünk legyen benne, ami határozottan fejleszti az önbizalmunkat is. Sokszor kis dolgokkal kell kezdeni és mindig magunkhoz mérten tenni mindent, azaz nem máshoz hasonlítani magukat, hanem az egyéni értékeinket kell megtalálni és élni azokat. Az önbizalmunkat az is növelheti, hogy jól érezzük magunkat a testünkben és ehhez pedig a külsőségek is hozzátartoznak. Egy kis smink, az a ruha amit szeretünk, amiben jól érezzük magunkat, egy magas sarkú cipő (lehet telitalpas is), egy szoknya, illetve a különböző kiegészítők (övek, sálak, nyaklánc, fülbevaló, hajcsat) és a megfelelő frizura vagy körömlakk viselete is teljesen más életérzést ad. Egyszerűen feldob és egy más ember néz vissza a tükörből. Nyugodtan lehet kísérletezni hogy az egyéni stílusunkat megtaláljuk, kihozzuk magunkból azt, ami egyébként is már bennünk van – merjük (meg)élni a belső szépségünket ami a külsőnkre is kihat. Ha pedig tetszünk magunknak és rendben vagyunk magunkkal a külvilágból is pozitív visszajelzések érkeznek hozzánk. Saját tapasztalat! Mindent élvezettel tegyünk, ahogy nekünk jó, hiszen önmagunkért tesszük. Ha mi elégedettek vagyunk saját magunkkal, akkor a többiek is azok lesznek velünk. Ha pedig továbbra sem felel meg a környezet, akkor azon még mindig lehet változtatni és olyan emberek társaságát keresni, akiket szeretünk és akikkel jól érezzük magunkat – a munkahelyen is! Ugyanis a belső vágyunk és szándékunk új kapukat nyit meg, főleg ebben a felgyorsult időben!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése