Ha egy ajtó bezárul, kinyílik egy másik

Ismét itt az elengedés ideje. Habár ebben az időszakban a szerelem áll a középpontban szemben van vele a szembesülés és az elengedés is. Ha az a helyzet nem tetszik amiben vagy, csupán nyisd meg a szíved és engedd hogy jöhessen valami jobb. És mindenekelőtt hidd el, hogy van jobb, és hogy te azt megérdemled. Amikor már azt hittem révbe értem, és megvolt körülöttem a biztonság jött a felismerés, hogy túl sokat szenvedek és talán mégis mennem kellene mást választva. És 2 héten belül itt is volt a lehetőség. Dönthetek bárhogy is, de a lényeg hogy szívből tegyem ezt. Arra is rávilágítottak, hogy nem kell az első lehetőséget elfogadnom, hanem ha továbbra is nyitott maradok a lehetőségekre, akár még jobbat is találhatok, ami jobban illik hozzám. Természetesen találkoztam más aspektusommal is, aki fél, hogy mi lesz és azt hiszi, hogy ez a legjobb ami lehet, hogy meg kell oldani a dolgokat. Persze arra figyelmeztettek, hogy ne menekülés legyen és ez igaz is, hiszen eddig mindig újra és újra azt tették elém, amit nem tudtam megoldani csak más változatban. Most hogy elengedtem a ragaszkodást a jelenlegi helyzetemben is jobban érzem magam, felszabadultabban egy kicsit újra megtalálva annak az örömét, amiért ott vagyok. A lényeg hogy megtaláljam a boldogságomat itt vagy másutt és megtaláljam a saját harmóniámat minden területen. Persze hallom, hogy örüljek annak, ha egy terület működik az életemben, mert milyen szörnyűségek vannak a világban, de mégis a spirituális tanok másról szólnak. Én mást tanultam eddig, azt hogy hinnem kell és mernem kell lépnem és eddig sosem bántam meg azt, ha valamit elengedtem, akár a semmibe is ugorva, mert a Teremtő mindig gondoskodott rólam valamilyen formában. Csupán őszinte vágynak kellett lennie a szívemben. A tűréshatárom elég nagy és akkor szoktam lépni, amikor azt mondom, hogy na ebből elég, ezt már nem hagyom magammal megcsinálni. És eddig mindig jobb volt utána. Persze sokat tanultam az addigiakból, így már nem tudtam teljesen ugyanott folytatni ahol abbahagytam. A tapasztalat megvolt. Hiszem, hogy az ember szabadon dönthet szellemi szinten a sorsáról, de a korlátainak és hiedelemrendszerének megfelelően tudja csak beengedni a dolgokat. És néha pont a szenvedés segít abban, hogy merjünk lépni, hiszen már nincs mit veszíteni.

A nők ereje

Az elmúlt időszakban rengeteget dolgoztam magamon és az engem korlátozó régi minták és tapasztalások elengedésén. Újból felmerült bennem a nők összefogásának fontossága. El sem tudom mondani azt a hihetetlenül nagy erőt, ami egy női közösségben van, ha összegyűlik. Szertartásaim alatt mindig jelen vannak a női segítők és nagyon szeretek a női bölcsekkel dolgozni, ami általában úgy jelenik meg mint egy ősi törzs, sokszor indián törzs tagjai. Ma egy csodálatos tapasztalásom volt. Az évezredes női sebeimen, félelmeimen dolgozom éppen intenzíven és ma miután beszélgettem ezzel a sebzett női részemmel, kértem Mária Magdolnát és az Istennőt, hogy vezessen oda térben és időben, ahol még emlékszem a nőként betöltött szerepem gyönyörűségére és csodálatosságra, ahol minden rendben van. És elvezettek egy ősi indián törzs asszonyaihoz, ahol épp gyereket szültem és megéltem a szülés/születés misztériumát. Ott vannak a nők a tábortűznél és ünnepelnek engem és a gyermeket. Azt is éreztem, hogy befogadnak maguk közé, én tagja vagyok ennek a közösségnek. Majd egy idős gyógyító asszony elénekelte a gyógyító dalomat. És mikor vége volt a szertartásnak, megköszöntem a segítséget és azon kaptam magam, hogy már nem vagyok lázas, amikor pedig szertartás elején még az voltam. A női sebek erősen kihatottak a párkapcsolatomra mint félelmek, minták, és ezért hónapokig köhögtem, végül belázasodtam. Eddig is sokat oldottam, dolgoztam rajta, de ma talán ez beindított, gyógyított valamit, hogy nyitott lehessek az új lehetőségekre, hogy megteremthessem magamnak azt a harmóniát, amire vágyom.

A szertartás gyógyító és átformáló ereje

Talán jobban érzékelem a „szertartások” erejét, ha részt veszek benne, vagy ha magamnak csinálom. Így is érzem az erőt, amikor másnak tartom, a rám kifejtett hatása talán úgy mégis más. Életem nehéz, változó, de jó szakaszában vagyok most, mivel felismertem nagyon sok mindent ebből és előző életeimből barátaim segítségével. Úgy éreztem, szeretnék egy gyászestet tartani papám emlékére, mert valóban nem igazán volt időm meggyászolni, illetve nem is engedtem meg magamnak. Ezzel összefonódott végül a múltamból cipelt egyéb fájdalmak elengedése is. Nem tudtam mi fog következni és minden adta magát magától. Jól esett feketébe öltöznöm, ami elősegíti az elengedés és a fájdalom megélését, és jól esett használnom a „siratófátylamat” is, amit még Veres Krisztától kaptam egy Magdaléna elvonuláson. Meghívtam a Teremtőt, Krisztust és Magdolnát, Máriát, az istennő sötét arcát, a banyát, mely ilyenkor kiválóan segíti az elengedés folyamatát. Aztán pedig hagytam, hogy megtörténjenek a dolgok. Csatornáztam és beszélgettem elsősorban az istennővel, meghívtam az ősöket, doboltam, sirató éneket énekeltem, eltáncoltam a búcsút, és jöttek fel hozzá előző életes szerepeim is. Majd füstülővel is hozzásegítettem az elengedéshez. Minden, amit tanultam a papnő iskolában és ami ösztönből jött most jelen volt ezen a szertartáson, mely rólam szólt és magamat ajándékoztam meg vele. Ezt követően megnyugodtam, gyógyító álmaim voltak és végre felszakadt a köhögésem is, mely a mélyből hozza fel a dolgokat, szimbolikusan is, mint ahogy ez a szertartás is a mélyből hozta fel a dolgokat.

Talán van, aki megijed a „szertartás” szóra, mert annak idején én is megijedtem és nem tudtam, hogy ez mit jelent. Leginkább isteni jelenléttel megtámogatott mini-workshopnak hívnám csatornázással, mely segít elindítani bennünk egy folyamatot. Mert hogy van behívás és mindenféle kis „feladat”, ami rólunk szól és magunknak szól. Egyszerű, szimbolikus dolgok, mozdulatok, hangok, játékok, vagy ami éppen oda kívánkozik. A végén egyénenkénti vagy kollektív csatornázás, vagy akár nem is, hanem csak energiaáramlás, ez is a helyzettől függ. Mindenesetre gyógyító és néha felkavaró, a trutyit felszínre hozó, mely megmutatja, hogy most kicsit meg kell állnunk és magunkkal foglalkoznunk, valamit elengednünk vagy helyre raknunk. 

Évezredes női sebek gyógyítása

A nőiségen ejtett sebek néha a mélyben gyökereznek. Sokszor talán nem is gondoljuk, hogy még mindig van gyógyulni valónk. Bizony, hogy nekem is van gyógyulni valóm benne, hiába foglalkozok már 7 éve ezzel a témával és segítek másoknak is ebben. Van egy olyan dal, hogy akit megérint az istennő, az változik. Le és fel mozgunk az élet spirálján. Hol úgy érezve, hogy minden összedőlt, pedig alig építettük fel és már tovább kell lépni, hol pedig szárnyalunk és minden rendben van. Egészen eddig nem volt bennem tudatos, hogy milyen mélyen is gyökereznek ezek a sebek, amiket mi nők ejtettünk magunkon életekkel ezelőtt cipelve magunkkal, talán még ebbe az életbe is, hogy végre felszabadítsuk magunkat e teher alól. Sok cikket, könyvet olvastam, hogy milyen mély és milyen fájdalmas volt ez a folyamat, (pl. boszorkányégetés), de nem éreztem igazán. Néha felcsillant a fájdalom valahonnan a mélyről, de csak most tudatosult bennem néhány oldás keretében, hogy hogy is volt ez annak idején, és mekkora fájdalmat okozott, amit csak cipeltem és cipeltem és most van itt az ideje, hogy letegyem. Akkoriban egyszerűen megmanipuláltak sok nőt, aki ennek engedve és ennek hatására istennői és gyógyítói képességével, hatalmával visszaélt. Aztán megindult az ördögi kör, az önbüntetés. Sok hétköznapi mintáinkat is érdemes megfigyelni, hogy hogyan cselekszünk. Hogy érezzük magunkat nőként otthon, a családban, a munkában. Ki tudunk bontakozni és teljesedni? Vagy valami elnyom? Hogy lehet ezen változtatni, kilépni. Ki kell lépni abból a helyzetből vagy inkább más hozzáállás szükséges? Szemléletváltás? Spezzano szerint kétféle szabadság létezik: „az egyik a dolgoktól való függetlenség szabadsága, olyan szabadság, amelyben elmenekülünk attól, ami zavar. A másik az igazi szabadság, ami belülről fakad, a dolgok felé irányuló szabadság, olyan szabadság, amit minden helyzetben, az elkötelezettségünk és annak hatására érzünk, hogy adunk.” (Chuck Spezzano: Ha fáj az nem szerelem, 17)

Egy időben a keresztény ideológia is rányomta bélyegét a nőkre, miszerint nem sokra tartották őket és a bűn fogalma mélyen gyökeret eresztett némely nőben, miszerint ő semmire sem érdemes. Ez miatt sokáig haragudtam az egyházra, de igazából bennem is élt ez a minta hiába olvastam ezoterikus irodalmakban, illetve hiába mondták nekem, hogy nincs bűn. Ehhez hogy elhiggyem nekem Eckhart Tollétól kellett hallanom egy tudományos választ: az ógörögből fordítva a vétkezés annyit jelent mint „elvéteni a célt”.  Valami átmozdult bennem ezáltal.

Talán sokan nem is gondolják és érzik, hogy előző életek mennyire hathatnak még most is a női szerepre, a nőiség megélésére.

Ideje meggyógyítanunk magunkban a nőt, hogy ragyogni tudjunk és egyensúlyt tudjunk teremteni magunkban és a világban a női és férfi princípium között.     

Szabadítsd fel magad!

Ez az írás rólam szól azoknak a nőknek, akik talán szintén éppen kibillentek egyensúlyukból és belevesztek a mindennapok mókuskerekébe és szerepébe, elfeledkezve önmagukról.

Az egyik kedvenc témám a párkapcsolat, melyben mindig valami újat tapasztalok meg. Ez a tapasztalás ezúttal nem volt kellemes, de szükséges volt, hogy felismerjem mit is művelek tulajdonképpen, hogyan működtetem. Teljesen kimerültem a munka és otthoni mókuskerékben. Szinte feladtam önmagam, belevesztem és csodálkoztam, hogy miért vagyok egyre fáradtabb és eszem egyre több édességet. Mert nem voltam egyensúlyban, mert ragaszkodtam, függtem - észrevétlenül. Tálcán kínálták a szabadságot és én nem éltem vele. Egyszerűen csak folytattam a régi otthoni vagy előző életekből hozott mintákat miszerint a nő feladja önmagát a családért, hogy azt „szolgálja”, de közben beleveszik a hétköznapokba és elfeledkezik magát feltölteni. Márpedig miből adjon másnak, ha neki sincs? Néhány gyötrelmes álmatlan éjszaka rákényszerített, hogy újra gondoljam az életemet, hogy mit is szeretnék igazából, mire vágyom, mi okoz örömet, mi történt, hogy most ezt kapom és hogy elkezdjek újra foglalkozni magammal, pl. eljárni helyekre, amiket szeretek. Kimerültségemben okoltam mindenkit és létezni sem akartam, de aztán a barátaim, akik maguk is nagyszerű gyógyító munkát végeznek rávilágítottak arra, hogy ezt én teremtettem, hogy végre észrevegyem, hogy mit teszek, és hol rejlik ennek a gyökere. Elvesztettem az egyensúlyt, amit vissza kell állítanom egy új minőségben. És a párkapcsolattal semmi gond nincs, sőt, nagyszerű férfi van mellettem. Csupán meg kell adnom önmagamnak a szabadságot és ezzel neki is. Nem kell elfutni mint régen tettem volna, csupán új minőségben szeretném megélni kettőnk szeretetteljes és harmonikus kapcsolatát, ahol már odafigyelek magamra is (különben nincs harmónia). Tulajdonképpen tudtam, de most már tudatosabban tapasztalom is, hogy egy párkapcsolat tanulnivalót, változást, gyógyítást jelent, hiszen mindkettőnknek megvan a maga kis csomagja, tanulófolyamata, ahol a másik gyakran tükörszerepbe bújik. Vagy ha nem is, mégis történnek olyan helyzetek, ahol át kell gondolni, hogy mi zajlik bennünk ahhoz, hogy el tudjunk engedni bizonyos dolgokat és továbblépni.

Végig gondolva az egészet tehát van megoldás: megállni egy pillanatra és magunkba nézni: mit súg a szívem? Mit szeretnék én? Hol vagyok én ebben az egészben? Aztán megbeszélni és ha igazán szeret a férfi melletted, ezt megfogja érteni és el fogja fogadni.

A szerelem látni tanít

A szerelem nem tesz vakká – a szerelem ellenére is pontosan látjuk a másik hibáját, szépségét, azt aki, pontosan tudjuk, hogy kivel állunk szemben, csak az a kérdés, hogy megfelel-e és meddig. Valóban ő az, akivel hosszú távon élni szeretnénk? Ugyanakkor a szerelem tanít meg látni a másik valódi szépségét, azt, hogy ki ő valójában. Talán még maga sem látja azokat a dolgokat, amiket mi csodálunk és szeretünk, tisztelünk benne. Szeretetben, szerelemben kinyílik a világ és meglátjuk azt, amit egyébként nem látnánk. Megtanuljuk szépnek látni a világot, magunkat, a párunkat és ajtók nyílnak ki előttünk. Talán nem is lehet elképzelni azt a mennyiségű szeretetet, ami felszabadul és kiáramlik ilyenkor a környezetünkbe, emelve azt. Talán nem is gondolnánk, hogy a szerelemmel is gyógyítunk. Gyógyítjuk magunkat, egymást és közben felfedezzük magunkat és megtanulunk látni, látni másképp a világot, a bennünk zajló folyamatokat, a szépséget. S aztán, amikor megakadunk és megkérdezzük, miért nem rózsaszín a világ, emlékezzünk arra, hogy mi teremtjük meg a saját valóságunkat. Választhatjuk rózsaszínnek a világot. Ha szeretetet adunk, azt is kapjuk vissza, és ha mégsem, akkor valami még rejlik a színfalak mögött – amit még meg kell látnunk, s ha megláttuk, dönteni is tudunk a jövőről. Szeretjük- e magunkat annyira, hogy tovább tudjunk lépni szeretetben elengedve a másikat és szeretjük-e magunkat annyira, hogy teljes szívünkkel be és el tudjuk fogadni a másik jelenlétét és szeretetét, gyógyító ölelését, látjuk-e őt és benne magunkat? S ha látjuk, hálát adunk-e érte? Hálát, hogy láthatjuk és megélhetjük a szeretet és a szerelem csodáját önmagunkban.

Tantra a szexualitásban

A tantra szerint az ember része a Teremtésnek. A tantra elfogadó és megfigyelő. Nincs benne kettősség, sem ellentét. Nem harcol a szexualitás ellen, hanem átváltoztatja. Hiszen az ösztönök normálisak, természetesek, nincs mitől félni és nincs miért elfojtani. A tantra segít elfogadni önmagukat olyannak, amilyenek vagyunk ítélkezés nélkül. A tantra lelassít, nem siet sehová, ellazít. Fontos a hála, a megfelelő légkör kialakítása. A test templommá válik, egy szent hellyé, és a Föld Paradicsommá. Segít emlékezteti valódi önmagunkra és segít megélni az egységet. Nincs semmi tiltva, és semmire sincs kimondva, hogy rossz, de fontos az önmegfigyelés és a megértés. A tantra az energiák átalakításában segít.

A tantra szerint úgy kell a nemi aktus felé közeledni mintha az Istenség temploma felé közeledne az ember. A nemi aktus ima, egy meditáció, melyben feltárul a szentsége. A tantrában nincs küzdelem.

Az első a szerelem. Az ember akkor áll magához a legközelebb, amikor szerelmes. Ha tud szeretni, akkor megnyugszik, mert az élet értelme a szeretet. A feszült ember képtelen szeretni, mert a feszültségnek valami célja van, de a szerelem önmagáért létezik, nincs célja. A szerelem mindig most van, nincs benne jövő, se múlt és ezért áll a legközelebb a meditációhoz. A szerelmes az igazi szemével lát, meglát dolgokat és megéli őket. A szerelem a végtelenbe vezet. A szerelemben megszűnik az én. A tantra titka egyé válni a szerelemmel, érezni, egy lenni a kézzel, amely érint, simogat, egy lenni a csókkal, az öleléssel, belemerülni, felolvadni a testben, s ekkor az én megszűnik létezni. A szexuális energia, a szerelem, természetes és ártatlan, ha elnyomjuk, az olyan mintha az életet nyomnánk el. Ha csak a vágy hajt, akkor a másik csak eszköz, de ha a vágy átalakult, akkor a másikkal egybeolvadás történik, az ember részévé válik. Így egyenrangú a másik, nem lehet kihasználni. A szerelem kölcsönös segítség az út megtalálásához, mely végtelen és rejtelmes. A szerelem nem korlátoz, hanem felszabadít. A szerelem csak szabad lehet. Ha az aktus tökéletes, a légzés is közös, mely ekkor átalakul pránává (életerő), amely egy organikus egységben összeköti a párt, a két testből és lényből egy lesz. Már nincs férfi és nő, csak az Egy létezik. S ehhez bátorság kell, mert lélekszinten is meztelenül állunk a másik előtt, és szembenézünk önmagunkkal is. A tantra csak emlékeztet, hiszen amit ad, az mindig is bennünk volt, ha egyszer megvan az út, már nem kell vezető.

A szexualitás alapja a megújulás, a teremtés, de érzelem nélkül rombolóvá tud válni. A fejből eredő szexualitás nem igazi, mert az életből kell erednie, úgy válik szerelemmé. A partner felé áradó szerelem az élet imája. Ha a szükségleteket elnyomjuk, álszükségletek alakulnak ki, mint pl. a mértéktelen evés, mely igazából a szeretetre való vágyra mutat. A tantra szerint, ha az ember nem teljes és egész, akkor lemarad az életről, de az egységben megtalálja önmagát. A fizikai szerelem képes feltárni az igazi lényünket. Fontos az energiával maradni és nem a végére koncentrálni, a feloldásra, így a pár olyan mint egy tökéletes kör, egységben van. Az egyesülés nem átmeneti, nincs időhöz kötve. A „most”-ban van, az egységben, csak a szeretet létezik. Ha nincs benne sietség, az aktus egyre inkább lelki. Ekkor történik meg a lényünk átalakulása is, mely szabaddá tesz. A tantra azt mondja, ne meneküljünk el, hanem használjuk a szexualitást és változzunk át azon keresztül. A tantra átemel egy másik dimenzióba, nyugalmat ad. A férfi és a nő találkozott és energiát adott át egymásnak. Minél több energiát adunk annál többet kapunk vissza. Újjászületünk egymásban. Ha nem vágyik a pár csúcsra, akkor a szeretkezés akár órákig is eltarthat, mert végig az egységet élik meg, s az aktus olyanná válik mint egy meditáció. Az energia eljut minden helyre. A remegésben minden sejt egyesül és valójában ez okozza magát a remegést. Ekkor eggyé válunk a léttel. Minden, ami létezik a szeretőnkké válik, szerelmesek vagyunk mindenbe – ez a tantra. Minden pillanat értékes, ezért elsősorban az érzésre figyeljünk, mely segít minket a megértésben. Lassabban, tudatosabban kezdünk élni, képesek vagyunk egyé válni az étel ízével, az örömmel, stb. A tantra azt mondja, élj, élvezd az életet. Minél nagyobb vitalitással élsz, annál közelebb kerülsz a Teremtéshez. Ha teljességben éled az életet, akkor számodra nem létezik halál.

A tantra a bűntudat ellen van, mert azt keresi az emberben, ami ő. Nem fontos a szerep, az ideál, nincs bűntudat, csak az igazi önvaló fontos, mert akkor tud csak változni az energiával. A tantra segít megtalálni azt, ami bennünk igazi és levetkőzni azt ami hamis (ami megfelelés a társadalomnak, stb.), mert az nem adhat beteljesülést.

Abban nőttünk fel, hogy az áldozat erény, az élvezet önző és az önzés bűn. De ha nem élvezzük az életet, nem tudunk segíteni se másoknak, ha nem vagyunk boldogok, akkor csak boldogtalanságot adhatunk másnak, és ha nem ébredtünk fel, mást sem tudunk felébreszteni. Csak abból tudunk adni, ami nekünk is van. Aki feláldozza magát, az mást is áldozattá fog tenni. Ha valakiből sugárzik a boldogság, az másokra is hat, így másoknak is ad belőle, és ezáltal hálát érez, hogy hozzájárult valaki boldogságához, ami még több boldogságot vonz életébe. A boldogság megtalálásában, élésében segít a tantra, ahol a nemi aktus lehet az alap, egy ugródeszka, de nem cél és eredmény, nem a vég, csak a kezdet. A tantra azt tanítja, „cselekedj az érzéseid szerint”. A boldogság jó, a boldog ember nem árt másnak. A tantra megtanít arra, hogy mi a szexuális energia, hogyan lehet kezelni, mi a szexualitásban rejlő lehetőség, mi a gyönyör. Az eksztázisnak három forrása van: az itt és most (az aktusban megszűnik az idő), az egységben nincs ego, és az aktusban lehullik az álarc, a partnerek teljesen önmagukat adják, természetesek. A tantrikus orgazmus más mint a megszokott, nevezhetjük völgy orgazmusnak is. A kezdet ugyanaz, szükség van az izgalomra, de utána a pár megáll, öleli egymást és egyé válik a szerelmes ölelésben. Utána is lehet izgalom és mozgás, de újra és újra megállnak, így az érzés, a szerelem erősödik. Két tökéletesen nyugodt lény olvad ekkor egymásba, melyben erőt, vitalitást nyernek. A közönséges aktus viszont energiaveszteséggel jár. A mély szexuális aktusban az ego eltűnik, meghal, szétoszlik a személyiség, ezért olyan mint egy kis halál.

A tantra szerint nincs szükség feszültségre, engedjük el magunkat. A nyugalomban a másik eltűnik, ha nincs ellentét, az energia emelkedik. A szeretkezés olyan mint egy játék, nincs benne „kell”, nincs feladat, a komolyság és a gondolkodás csak gátol.  

A légzés is fontos a tantrában, pl. le lehet lassítani az izgalmat vagy segít az egymásra hangolódásban..

Az aktus változó mint az élet. Ne határozzunk el semmit, mert megkötést jelent. Spontánul alakuljon ki, ami ki szeretne alakulni, csak áramoljunk vele. Csak engedjük megtörténni, ne gondolkozzunk, ha irányítani akarjuk, gátoljuk. Nincs elvárás, nincs eredmény. Éljünk a „most”-ban, a pillanattal. Adjunk szabad utat a testnek, mert megvan neki a saját bölcsessége.

Irodalom:

Osho: Tantra: A lélekhez a szexualitáson keresztül