A szerelem látni tanít

A szerelem nem tesz vakká – a szerelem ellenére is pontosan látjuk a másik hibáját, szépségét, azt aki, pontosan tudjuk, hogy kivel állunk szemben, csak az a kérdés, hogy megfelel-e és meddig. Valóban ő az, akivel hosszú távon élni szeretnénk? Ugyanakkor a szerelem tanít meg látni a másik valódi szépségét, azt, hogy ki ő valójában. Talán még maga sem látja azokat a dolgokat, amiket mi csodálunk és szeretünk, tisztelünk benne. Szeretetben, szerelemben kinyílik a világ és meglátjuk azt, amit egyébként nem látnánk. Megtanuljuk szépnek látni a világot, magunkat, a párunkat és ajtók nyílnak ki előttünk. Talán nem is lehet elképzelni azt a mennyiségű szeretetet, ami felszabadul és kiáramlik ilyenkor a környezetünkbe, emelve azt. Talán nem is gondolnánk, hogy a szerelemmel is gyógyítunk. Gyógyítjuk magunkat, egymást és közben felfedezzük magunkat és megtanulunk látni, látni másképp a világot, a bennünk zajló folyamatokat, a szépséget. S aztán, amikor megakadunk és megkérdezzük, miért nem rózsaszín a világ, emlékezzünk arra, hogy mi teremtjük meg a saját valóságunkat. Választhatjuk rózsaszínnek a világot. Ha szeretetet adunk, azt is kapjuk vissza, és ha mégsem, akkor valami még rejlik a színfalak mögött – amit még meg kell látnunk, s ha megláttuk, dönteni is tudunk a jövőről. Szeretjük- e magunkat annyira, hogy tovább tudjunk lépni szeretetben elengedve a másikat és szeretjük-e magunkat annyira, hogy teljes szívünkkel be és el tudjuk fogadni a másik jelenlétét és szeretetét, gyógyító ölelését, látjuk-e őt és benne magunkat? S ha látjuk, hálát adunk-e érte? Hálát, hogy láthatjuk és megélhetjük a szeretet és a szerelem csodáját önmagunkban.