A felszabadulás útja

Nemrég tudatosan mentem el egy programra, hogy szembenézzek a félelmeimmel. Egyrészt ott volt a félelem és a vágy. Mindkettő útjelző, hogy merre kell menni. A vágy, hogy másra gondolni sem tudsz és muszáj ott lenned, mert tudod és érzed, hogy ott a helyed, és a félelem, ami tudatja, hogy valami új, valami szembenézni való lép be az életedbe, valami új tapasztalás, ami talán romba döntheti eddigi nézeted, eddigi hitvilágodat. Elmentem, és mint annak idején, Inanna labirintusának bejárásánál ismét nekem kellett megdolgoznom, hogy egyáltalán bejussak abba az alvilági „labirintusba”, holott igazán semmi kedvem hozzá, de mégis a legnagyobb élményeket hozta eddig életembe. Hát mentem. Most nem zuhogó esőben és sárban, tüskékbe tenyerelve vagy kicselezve a kapu őrzőjét, hanem hóviharban. Sütött a nap, amíg ki nem szálltam a vonatról és abban a pillanatban esni kezdett a hó. Nem láttam szinte, térképet elő sem tudtam venni, mentem ahová a lábam vitt. Ösztönösen jó irányba mentem, csak mikor aztán mégis előszedtem azt a térképet, akkor tévedtem el. Aztán végül eltettem és ismét ösztöneimre hallgatva mentem tovább utamon, míg végül megérkeztem a helyszínre, ráadásul még időben. Pontosan megtapasztaltam azt, amitől féltem, ami valami ősi visszatartó emlék, amit most fel kell oldjak, mert újra és újra elém teszik. Első nap kicsit fejfájós, és persze, hogy azzal kerülök párba, akivel nem is akarok. Mindig azzal kerülök párba, de ott valami rendeznivaló van, előző élet vagy csak hitrendszer és mindig az lesz a vége, hogy megszeretem és hálás vagyok érte. Második nap sokkal mélyebb és sokkal jobb. A technika nem is számít olyan sokat, szinte nem volt, amit nem ismertem vagy csináltam volna már, viszont a megtapasztalás és az együttlét annál fontosabb. Az, hogy most hol tartok. Egyrészt fontos a másik személyisége, mit hogy tud közvetíteni mint csatorna, másrészt meg a Te és a jelenlevők munkája, és ettől lesz élmény. Mennyire sikerül beleengedni magunkat ezekbe a dolgokba? Megérinteni a másikat, rábízni magunkat, milyen érzés férfi és milyen érzés női energiával dolgozni? Mit vált ki? Ami nagy felfedezés volt, hogy sok minden teljesen természetes a számomra és hogy szeretek úszni az árral. A végén egy hétig még éreztem ezt a szeretet-egységet, amit a csoport létrehozott 2 nap alatt. A része voltam én is. Félre kellett tennem, hogy a másiknak mi a jó vagy nem jó, és abban hinnem, hogy neki most azt kell megtapasztalnia, azért került hozzám, amit én tudok adni, ami én vagyok, és majd ő eldönti magának, hogy ez neki milyen tapasztalat. Mondták, hogy még fog dolgozni az energia bennünk, és valóban. Jöttek álmok és érzések, vágyak és valami olyan, ami rengeteg ideig el volt nyomva és most előtört. Én meg elhatároztam, hogy ez az év erről fog szólni, önmagam ilyen irányultságú megtapasztalásáról. Ez nehezebb, mert itt én vagyok a résztvevő és nekem kell megtapasztalnom saját magamat. Csatornának lenni bizonyos helyzetekben könnyebb, hiszen végig velem van Mária Magdolna és az ő energiája folyik át rajtam, éppen az és annyi amire másnak szüksége van. Itt is velem van, de másképp. Itt nekem kell „dolgoznom”, szembesülnöm magammal és átengednem magam a tapasztalásnak, ami viszont mindig jó és értékes. Amúgy pedig szerintem ez a mostani utam erőteljesen összefonódik a Mária Magdolnával való „munkámmal”. Olyan érzésem van, mintha az, aki vele elkezd együtt dolgozni, az valamikor eljut erre a pontra valamilyen formában. 

Emlékszem rád...

Nincs ellenállás, s mégis vannak szelíd határok, hagyják, hogy megéld önmagad és mégis védelmezőn átölelnek és vezetnek utadon. Lehet rajtad bármilyen álarc vagy bármilyen védelem, mert a szívedig látnak és látják azt a csodálatos embert, ami Te vagy. Ez történt velem is. Nem számított a kemény külső burok, hanem hirtelen a szívbe láttam és emlékeztem. Emlékeztem, hogy ki a másik, és emlékeztem, hogy ilyennek ismertem valamikor 2000 évvel ezelőtt. Akkor szerettem és most sem tudom nem szeretni. Ezek a pillanatok megmutatják igazi valónkat és szépségünket. Ebben a pillanatban vagyunk a szeretet, az egység, a határtalan öröm és boldogság és a béke állapotában, mert megnyíltunk magunknak és a bennünk levő szeretetnek. Előtör a belső ragyogó fényünk, és akkor előtör az emlék és egymásra ismerünk.  

Érdekes volt ezt megtapasztalni Magdolna foglalkozáson, bár annyira nem is csodálkozom rajta, mert mindig történik valami ilyen, valami felismerés és tanítás, ami mindig egy élmény számomra. Nem rég egy meditációban láttam, hogy mennyi embert foglal magába, mennyi embert szólít meg, mennyi embernek van „Magdolna-tudata”. És nem is biztos, hogy tud róla, meg nem is biztos, hogy kell. Ezt majd úgyis alakítja az élet, hogy kit hová és mikor vezetnek megtapasztalni vagy felismerni dolgokat. A lényeg, hogy sokan vagyunk, és ez jó.

Ki vagy te?

„Ugyan ki vagy Te hogy Jézus veled szóba álljon?” Ezt a kérdést tették fel nekem a minap és én elcsodálkoztam ezen. De hát ő mindenkivel szóba áll, csak mi nem vele. Ez utal arra, hogy mindenkinek megvan a képessége ahhoz, hogy ilyen-olyan módon kapcsolódni tudjon az égiekhez, beszélni tudjon velük, érezni tudja őket, stb. És ez is a legértékesebb dolog. Más csak a véleményét, a meglátásait mondhatja el, elvihet valameddig az úton, tud lenni segítség és támasz. Meg tud erősíteni. De a döntés mindig a miénk, hogy elfogadjuk–e a másik meglátását vagy pedig nem. Így azt tartom a legfontosabbnak, hogy mindenki a saját kapcsolatát alakítsa ki az égiekkel és saját magával (a saját lelkével, szellemével). Mindegy, hogy ezt hogyan teszi és milyen úton jár, a lényeg, hogy járjon rajta. De ha nem akar járni rajta, akkor az is rendben van. Ő azt fogja megélni, ő abban érzi jól magát. Minden út jó, mert minden út tapasztalás azon a szinten ahol éppen vagyunk. De mindenki képes kapcsolódni, hiszen mi is ugyanabból vagyunk mint a Teremtő. Elég önmagunk magjával kapcsolódni és ugyanott vagyunk. A lényegünk a szeretet. Egységet alkotunk. Úgy is tekinthetünk magunkra mint a Teremtő fiaira és lányaira, teljesen mindegy ki milyen szinten van, attól még az. Megkérdeztem egyszer, hogy de hogyan kapcsolódhatok az Istennőhöz? És csupán annyit mondott: beszélj hozzám. És ennyi elég is tulajdonképpen. Mert ahogy beszélek hozzá a gondolataimban van, a fejemben van és a szívemben van. A beszéd mellett szoktam táncolni vele vagy énekelni. Minden rezgés és minden csatorna. De mindenki válassza meg a saját útját, hite, szíve szerint, mert minden út elvezet valahová és minden út értékes.

Végtelen szabadság

Tegnap Magdolna foglalkozáson mindent elengedtem. Tudtam, meg kell, hogy adjam magam. És amikor elengedtem a magamról, a társadalmi követelményekről szóló, rosszról vagy jóról alkotott félelmeim és ítéleteim, amikor megengedtem magamnak, hogy ússzak az árral és megengedtem, hogy megtörténjen az aminek meg kell, anélkül hogy kézben akarjam tartani az irányítást abban a pillanatban határtalan szabadságot éreztem. Talán soha szabadabb nem voltam.

Mária Magdolna üzenet 2011 karácsony

Kértem üzenetet, de igazából mostanában a szavakon túli dolgokat fontosabbnak tartom. Magát a rezgést és a személyes kapcsolatot Magdolnával, amit a hangok és a mozgás avagy a  lélek és a test imája jól elősegít. Az üzenete végeredményben ugyanannak az összefoglalója, amit eddig is mondott, talán mert az a lényeg, illetve amit más égiek is mondtak. Vagy egy éve érzem azt, hogy nincs igazából sok új, már mindent elmondtak és már mindent tudunk, minden bennünk van és ezt élnünk kell a mindennapjainkban. Talán ez az, ami nehéz. Ez most meditáció és üzenetek keveréke, amit megosztok. 

A meditációmban összekapcsolódtunk egymással a szeretet hálóján keresztül. Láttam a lényeket a hálón és nagyon boldogak voltak. Üzenet: „Nyisd meg a szíved, bízz, engedd el magad. Összekapcsol minket a szeretet, a fény pedig gyógyít.” Aztán folytatódott a meditáció és úgy éreztem, hogy a szavak nem fontosak, sokkal inkább az érzés és a személyes kapcsolódás számít. Aztán ismét egy üzenet: „Kapcsoljátok össze / egyesítsétek fényeteket. Mindegyikőtök értékes. Sok munka van már mögöttetek, sok mindent megtettetek már, most figyelmeteket irányítsátok arra, ami előttetek áll. Figyeljetek, tartsátok nyitva szemeteket. Jól haladtok utatokon. A dolgok megtörténnek és változnak. Nyissátok meg magatokat arra, ami következik /ami előttetek áll és váljatok vele eggyé, lélegezzétek be és maradjatok benne…Tartsatok ki az mellett, amiben hisztek. Teremtsetek, mert a teremtés a lényetek esszenciája/lényege. A szeretet, az élet olyan gyönyörű és ti ennek részei vagytok! Csodálattal tekintünk rátok. A szívünkben, a szívünkön keresztül találkozunk. Emlékezzetek: semmi sem létezik, ami a szíven kívül van.

A szeretet a lényeg(etek), érezzétek és váljatok vele eggyé.”

Aztán láttam Magdolnát, Jézust, Máriát, az égieket. Boldogok voltak, sugárzott róluk az öröm, és ez engem is felvidított. Az üzenetük lényege kb. ez: „örüljetek, érezzétek jól magatokat. Emlékezzetek a fényetekre és engedjétek ragyogni. Elkísérünk titeket ezen az utolsó szakaszon, mindent tudtok, ne keseredjetek el, ne adjátok fel, mert veletek vagyunk és megáldunk titeket…

Emelkedjetek fel velünk…várunk…” Végül nagy fényt láttam körülöttük. Jó volt ez a fény. És egy utolsó üzenet egy napra rá: „Mi mind veletek vagyunk most.…Átadom nektek az üzenetet, hogy ne féljetek a közelegő jövőtől. Minden rendben van, nagyon szeretlek titeket, folytassátok utatokat…

Megáldalak titeket a szeretet ünnepén.”

Hát, ez volt az üzenet.

Aztán megint meditáltam. És a mostani karácsony lényege számomra az együtt-lét. A szeretetben levés, örülni egymásnak és csak úgy együtt-lenni. Valahogy nem egy olyan különleges karácsony, hanem egyszerűen csak a fényről szól és az együtt-létről, ami tulajdonképpen minden nap megvalósítható egy meditációban.

Engedem, hadd menjen

Nézem az embereket, hogy rohannak ide-oda és csak keresnek, dolgoznak, s elszalad mellettük az élet. Nézem a különféle reklámújságokat és valahogy úgy érzem, hogy ezek közül semmire nincs szükségem, mert mindenem van, ami nekem kell, a többi meg fölösleges. Olyan jó hálásnak lenni mindazért, ami van. És ha valami elveszik, vagy eltűnik, arra talán nem is volt szükségem. Így tehát „engedem, hadd menjen”. Főleg, hogy ez a néhány nap még az elengedésről szól. Feltettem egy Szűz Máriás medált a láncomra, de egyszer csak azon kaptam magam, hogy nincs meg a medál. Biztos leesett valahogy. Egy ideig kerestem, aztán hagytam. Végülis, ha a Szűz Mária medál vagy az én szellemem úgy döntött, hogy nincs egymásra szükségünk, akkor az biztosan úgy van, elvégre Szűz Mária van a medálon. Menetközben eszembe jutott a csíksomlyói élményem, amikor is Máriával „szívet cseréltünk”. Állva Babba Mária előtt úgy éreztem, hogy abban a pillanatban a szívembe költözött és én őt magammal viszem, akárhol vagyok. A medál elveszett, de Mária nem. Talán tanítás volt csupán, hogy ne ragaszkodjak dolgokhoz, vagy hogy nem a külső a fontos. Talán, hogy jobban hallgassak a megérzéseimre vagy éppen az, hogy amit elhatároztam, az mellett tartsak is ki. Legalább gondolkodásra késztet, hogy mire figyeljek jobban. Ha már elvesztettem, azt kértem, hogy olyan valaki találja meg, akinek örömet okoz. Talán nagyobbat mint nekem, mert sosem állt hozzám igazán közel. S ha mégsem az a sorsa, hát akkor sincs baj. Elengedem azt is és úszok az árral. Most már tudom, hogy minden a legnagyobb rendben van, a többi pedig mindegy.

Karácsonyra hangolva

A karácsonyban a hosszú készülődés a jó – mondta egy apáca egyszer. És valóban, olyan jó készülődni, hajtogatni, ragasztani, festeni, sütni, gyertyát gyújtani, valamit csinálni, amit én készítek el a saját kezemmel, amiben benn van a lelkem. És miközben készül az aprócska ajándék, beleszövöm szeretetem. Felfedeztem mostanában annak az örömét, ha magam készítem el azt, amit tudok. Az a jó benne, hogy benne van a saját energiám, a szeretetem, a hálám, a gondolataim, az énem. Egy darabot adok magamból.

Karácsonykor sohasem volt nálunk nagy ajándékozás és ezt a mai napig tartjuk, ami szerintem jól is van így. A lényeg az együttlét, a fények, a meghittség öröme, a csend hangja, a szív megnyílása egymás felé, a szeretet felé. Egy visszavonulás a lélekbe és a kiáradó öröm napja. Szeretem a karácsonyi hangulatot, minden tele van fénnyel, emberekkel. Ma megnéztem a kézműves vásárt is, ami lélegzetelállítóan gyönyörű volt, és feltettem magamnak azt a kérdést, hogy vajon miért nem ilyen dolgokat árulnak a boltban? Mennyire sokkal szebbek, egyedibbek, bennük lakozik a lélek. Egy élmény volt megnézni különböző emberek keze munkáját.

Gyönyörű a mai nap – süt a nap és beengedtem melegét a szívembe…

Olyan jó volt érezni a napot és a meleget adó fényét.

Karácsonnyal visszaérkezik a fény és ismét hosszabbodnak a nappalok. De még nem látszik – mondta valaki erre. Nem baj, maga a tudat, hogy ismét beborítja a Földet a fény már olyan jó! Erőt ad ahhoz, hogy kibírjuk azt a kis maradék sötétet. Mégis minden nap tovább süt már a nap néhány perccel vagy másodperccel, és egyszer majd észrevesszük mi is a fényt. A sötétben pedig gyertyát gyújtok. Nagyon sokszor gyújtottam mostanában gyertyát. Jól esik a fény és megnyugtat. Régen mindig szerettem az égősorokat, mert olyan szép színesek, s most, azon gondolkoztam vajon mit is tegyek ki az ablakomba dísznek. És végül csillagot hajtogattam. És arra gondoltam, hogy majd kiteszek elé egy szál gyertyát – mert az olyan természetes és egyszerű. Szép a maga lényében. Él, mert a tűz elem működteti és nem csak illúzió. Ereje van, hiszen világít a tűz és betölti szívünket. Már nincs is sötét…