Tudattánc (Mária Magdolna üzenet)

A szellemi fejlődésetekhez, amit a szívekbe való belépésnek is tekinthetünk, értékelés nélkül a következőt szeretném útravalóul adni.

Mivel a fejlődés minden fokának létjogosultsága van arra az időre, amíg valaki azon a fokon tartózkodik, arra az időre szeretetteljes keretfeltételeket biztosít.

Nem az a lényeg hogy minél hamarabb elérjetek egy „magasabb” szintű tudatállapotot, hanem inkább az, hogy azt a tudatállapotot, amelyben jelenleg vagytok, szeretetben valósítsátok meg.

Minden fejlődés a maga módján a szív központjába vezet. Most röviden néhány tudatfokozatot írok le, sorrend és értékelés nélkül.

Lehetséges, hogy mindenki több fejlődési fokon áll egyszerre, habár olyasmit mint fok nem is igazán ismerünk. Inkább egy örömteli, játékos fejlődéstáncról van szó.

A tánc egyik része, hogy egy szemszögből saját magunkat figyeljük meg és megtanuljuk a mindennapok táncát megfigyelni és körülírni. Jó, ha azután le is írjuk vagy lefestjük tapasztalatainkat.

Egy másik része, hogy tudatosítsuk magunkban, hogy sokkal többek vagyunk annál mint amit eddig hittünk magunkról, és hogy sokkal több lehetőségünk van arra, hogy hogy bánjunk az életünkkel mint eddig hittük.

A tánc nagy része arról szól, hogy megtanuljuk, hogy az életünkre mint örömteli játékra tekintsünk, amit magunk választottunk és a játékot ennek megfelelően becsüljük meg és fogadjuk el.

Mi magunk vagyunk az életünk szerzője, rendezője és színésze, miközben a mindennapi életünkben a többi részünkről általában megfeledkezünk.

Az elfogadásban át tudunk menni a tánc teremtő részébe úgy, hogy a táncot tudatosan irányítani kezdjük, akkor is, ha a hatás kicsit várat magára, és valamennyi idő szükséges, míg manifesztálódik.

Egy másik része a tapasztalatainkat különböző táncokban mások felé közvetíteni. Ezzel nagymértékben emelitek a tudatosságotokat.

Egy piruett a táncban azt is jelentheti, hogy ismét emlékeztek isteni képességeitekre és ezeket élitek.

Jelenleg sok ember tudatosan vagy nem tudatosan fényesebb szférákba táncolja magát, és repülésszerű ugrásokat épít be a táncába.

Ahhoz, hogy ezeket illetve más táncokat élvezni tudjatok, le kell vetnetek a súlyos csizmákat, nehéz ruhákat, hátizsákot, ólomövet és hasonlókat. Ha magatokba néztek biztos eszetekbe jutnak olyan kötelékek amik megfelelnek ezeknek a nehéz dolgoknak.

Ha magatok nem találtok semmit, akkor ahhoz, hogy a szívetekbe pillantsatok néhány szeretetteljes lehetőségeket kínálok fel:

Mennyire tudtad elengedni, magadról leválasztani a belső és külső függőségeidet a fizikai családodról? Gondolatban, érzésben és cselekedeteidben?

És közben ne higgyetek az egotoknak, ami azt súgja, hogy már nincs a számotokra fejlődési lehetőség.

Legyen bátorságotok felvállalni az emberi tökéletlenségeteket, mert ez az isteni fejlődésetek alapja.

Sosem valami megváltoztatása a lényeg, mert ez az ego egy rosszul értelmezett elve.

A javítani, jobbítani akarás a saját isteni teljességetekbe vetetett bizalmatlanság. Mindig csak a szívetek és a szeretet számít.

Az erőteljes változtatni akarás a lelket a kétségbeesés és nem teljesíteni tudás szakadékába veti.

Egy további szeretetteljes lehetőség a szívbepillantáshoz az az, hogy hogyan alakítjátok a mostani kapcsolataitokat.

Mások életét élitek vagy a saját szívbéli önmagatokét?  Minden kapcsolat ezért van, hogy titeket szolgáljon, hogy jobban érezzétek magatokat és nem fordítva.

Egy szabad kapcsolat 100%-osan a magam és 100%-osan mások számára is előnyös, támogató. Minden más áthagyományozott függőség.  Mindenki, aki amellett dönt, hogy saját maga mellett kiáll, további fejlődési lehetőségeknek nyitja meg magát.

In: Ina & Oda Odin: Maria Magdalena ist zurück!

Mária Magdolna és a lélek

Tegnap Mária Magdolna esten ismét megtapasztalhattam, ahogy egy nőben, ahogy egy emberben gyönyörködni tud, és csak azért, mert létezik, mert a lelke esszenciája gyönyörűnek teremtetett mindenkinek. És csak vár, időt hagyva, türelemmel, hogy tegyük meg lépéseinket az önmagunkhoz vezető úton. Hagyja, hogy megéljük magunkat a saját tempónkban. Ha épp nem tudjuk merre tovább, ha nem is vesszük észre őt vagy az égieket, hanem saját világunkban tapogatózunk, vagy csak ott tartunk, ahol tartunk, egy szeretetteljes energiával sző át. Semmi nincs erőltetve, útmutatást ad, és várja, hogy lassan minden egyes szirmot kibontva egyszer meglássuk azt a gyönyörűséget mi is, ami bennünk rejlik és éljük azt. Merjük élni azt, amik vagyunk, aminek teremtve lettünk. Nagyon szeretem érezni Magdolnát és vele „dolgozni”, mert ezáltal mindig én is rengeteget tanulok és felfedezem énem különböző részeit s emlékeit. 

A felszabadulás útja 2.

Folytatódott az utam és ezúttal sütött a nap is, minden simán ment. Ami leginkább megtapasztalás volt a számomra, hogy milyen fontos a kellő tisztelet. Hogy a test mennyire nem számít, hogy a szerelembe, szépségbe és szexualitásba vetett tévhitek, elvárások mennyire hamisak – mármint az, amit a média megpróbál elhitetni, és ezzel mennyi sérülést tud okozni. Hogy a szeretettel és tisztelettel párosult szexualitás mennyire természetes és egyenesen szent. Rájöttem, hogy lényegében nem kell párkapcsolat ahhoz, hogy máshoz kapcsolódni tudjunk, hogy megéljük a szeretetet, az érintést, és saját szexualitásunkat és mindezt egy nagyon szép és szeretetteljes módon. Nem kell hozzá nemi érintkezés sem és mégis sokkal tisztább, kielégítőbb, egyszerűen csak jó, talán mert a szívünk nyitott egymásra. Biztonságban megélhetjük magunkat és az érzéseinket egymás határait tisztelve. Lényegében az is mindegy, hogy férfi vagy nő, bár az igaz, hogy más az energetikája a kettőnek. Kinek mire van szüksége, de ez változó lehet. Van hogy valamikor határozottan férfi, aztán inkább a női energia és ezeken belül is igen széles a skála. Nem szól másról, mint szeretetről, örömről, játékról, elfogadásról és ítéletmentességről. Nincs ragaszkodás, mert senki nem akar a másiktól semmit, tudja a határokat és épp van is párkapcsolata. Nincs elvárás sem, a jelenben vagy és megfigyeled magad, mire hogy reagálsz, hol tartasz magadhoz képest. Segítő, gyógyító védett közegben vagy. Az ember itt is csak egy csatorna, és a jelenben kell lennie elvárás nélkül, csak megélnie a pillanatot. Ahogy hozzáteszi a személyes ragaszkodását fájdalmat érez. Ez csak 5 perc vagy 10 vagyis egy alkalom ami tart egy adott ideig, aztán vége. Nem lehet ragaszkodni és személyes vágyat rápakolni a másikra, mert mindennek megvan az oka és úgyis minden úgy történik ahogyan kell. Mindenkinek megvan az energetikája és olyan mintha a kimenet nem illene a bemenethez, ha az adott energiák nem passzolnak. Ezt érezni lehet és tudni is. Ez is, amivel pár percre megajándékoztuk egymást egyfajta szolgálat. Nem tudom mit érez, csak azt amit én, de nyilván az folyik rajtam keresztül, amire szüksége van. Ahogy beletettem az „én”-t már tiltakozott, hogy az nem kell neki és én megértettem. Fáj, de csak az egónak, a szívnek nem, mert tudja az igazságot. A Velencei kurtizán c. film jutott az eszembe, amikor Veronica anyja tanítani kezdi őt: Minden férfi a tied lehet, de egyikhez sem ragaszkodhatsz, és ebben a fajta „szolgálatban” valóban nem, de talán még a társadhoz sem. Addig van melletted, amíg az mindkettőtök fejlődését szolgálja, utána az egész úgyis csak szenvedés lenne. Ezt el kell fogadni és nem is olyan nehéz. Hiszen ha az ember őszinte magával, megérti, hogy éppen mit kever össze mivel és miért érzi azt amit. Akkor már minden letisztul benne és tovább is tud lépni nagyon hamar. A tiszta férfi energiára vágytam és mondhatni megkaptam. A tiszteletteljes, szeretetteljes, elvárás nélküli egymásra odafigyelést. És csak voltunk és éreztünk, és tükrei voltunk egymásnak. Nem volt fontos semmilyen ítélet, hogy milyen vagyok, mit hogy csinálok. Ahogy jött, és majd aztán ez visz tovább. A kulcs és a lényeg a szeretet. Ha valakit szeretünk, akkor felfedezzük a szépségeit és azt, hogy mi a jó abban amilyen ő. Nem fog fennakadni a súlyon és a kinézeten, csak akkor, ha már valami probléma van, de akkor meg kell keresni ennek az okát, mi van a mélyben és persze, hogy mi a hitrendszere az illetőnek. De ez már más téma.

Összefoglalásként, ha valaki ebbe a világba belekóstol lehet, hogy beleszeret és emlékezni kezd. Megérti a különbéget és elkezdi felfedezni magában az istennőt, ha nő. És ugyanakkor mélységesen tisztelni és szeretni a férfit, és meglátni benne az istent. S e kettő egysége megteremti a békét és a harmóniát a szívben. Namasté.

Elfogadom és szeretem a testem

Egy érdekes technikát ismertem meg nem régen, ami nagyon hatásos már egyszer is, de rendszeresen elvégezve pláne. Ha valakinek problémája van a testével, akkor minimum negyed órára, de lehet tovább, mondjuk egy fél órára nézzen a tükörbe ruha nélkül és csak nézze magát. Hagyja a gondolatait és érzelmeit szabadon áramolni, figyelje meg, hogy mi az, ami feljön. Aztán kezdje el mondani, hogy „szeretem a testem”. Akár részleteiben végig lehet mondani minden testrészt és szervet. Elfogadom és szeretem a testem, magam, a lábam, a fülcimpámat, a kisujjamat, a májamat, a vesémet, stb. Ami jön. Az ember fél óra alatt egyszerűen megunja önmaga bántalmazását és valóban szépnek látja majd magát. Van, akinek ez meglepően könnyen megy vagy ép szokatlanul nehezen, mintha kínpadra vinnék. Lehet, hogy sok minden előjön és több alkalomra van szükség. Volt, aki egyfajta felszabadulást érzett ezután, és volt olyan is, aki ettől a technikától 12 kilót lefogyott, csak azáltal hogy elfogadta és szerette a testét. Az elfogadás után indulhat meg a változás. Én szívem szerint a lelkemre, szellememre hagyom, hogy milyen az a test, ami szerinte számomra a legjobb. Találkoztam nagyon vékony és nálam teltebb nővel is. Aztán rájöttem, hogy mennyire fölösleges ezen agyalni, hogy ki milyen, mert mindkettőnek megvan az előnye, és mindegyiket lehet szeretni. És persze ugyanez igaz a férfira is. A lényeg hogy tudjuk szeretni és elfogadni magunkat és ne mások hitrendszereinek akarjunk egyfolytában megfelelni, mert honnan tudják, hogy nekünk mi a jó, hogy miben érezzük jól magunkat. Valamiért ez a jó, ami van, aztán meg úgy is lehet rajta változtatni a tudatban: egyszerűen csak másképp kezdünk el gondolkodni.

Fontos az egyedüllét

Még mindig fülemben cseng az a mondat, hogy egyensúlyban kell lennie a pihenésnek és a munkának és hogy általában az a jellemző, hogy túl sokat dolgozunk, tevékenykedünk. De meg kell engednünk magunknak a pihenést is, amikor csak vagyunk és magunkkal foglalkozunk. Tegnap órákat voltam ebben a relaxációs állapotban. Olyat tettem, ami nekem jól esik, amitől töltődöm. Egyszerűen csak léteztem a magam körül megteremtett harmóniában és szeretetben. Csak úgy voltam. És a végén azt éreztem, hogy talán még egész életemben nem ajándékoztam meg magam ilyen sok szeretettel mint tegnap és hogy ez mennyire jól esik és mennyire szükség van erre, hogy néha egyszerűen csak önmagunkkal legyünk és, hogy oda figyeljünk saját magunkra. Igazából mindent meg tudunk adni saját magunknak, amire vágyunk. Ez a felismerés egyféle felszabadulás az alól, hogy nem a párunktól várjuk azt, hogy kitöltse a bennünk levő hiányt, mert mi is meg tudjuk adni magunknak azt, amire szükségünk van. Jó együtt lenni és a párkapcsolatnak is megvan a maga feladata, célja, de a személyes térre, az egyedüllétre is szükség van néha, hogy magunknak is meg tudjuk adni a kellő időt és szeretetet.

A hangtál tanítása...

...az elengedés, a ráhagyás. Elengedni a megfelelést és a gyógyítani akarást vele. Azt is, hogy elképzeléseim szerint hogy hangzik jól és bízni. Bízni a hangtálban és ráhagyni magam. Vezesse a kezem, tegyen, ahogy akar. Ha úgy érzi, akkor kiadja a megfelelő hangokat és éppen azokat, amikre szükség van, és ha úgy érzi, akkor nem szólal meg. És csak el kell fogadni, hogy most nem. Aztán ami még lényeg a szívvel való kapcsolódás. Szeretni azt a hangtálat. Az elengedésben és a szeretetben, az elfogadásban hirtelen bele olvadok a hangtál rezgésébe, és ő visz. Észre sem veszem és vezet, énekel nekem. Gyógyít és megnyit. Tanít. Amire épp szükség van. De hiszen ez így van. A hangtál, a dob, a tánc és minden, amit teszek annak számára én akkor csatorna vagyok. Csak engedem magamon átáramolni az energiájukat, és azt ők határozzák meg, hogy mit. Ez benne a csoda és ez benne az, amibe bele lehet szeretni.

A dob

Mesélték, hogy a sámándobnak szelleme van, hogy őt előbb meg kell szólítani és köszönteni kell. Megszólítottam és aztán az ölembe vettem. Átöleltem, megsimogattam. Hozzá bújtam. Az enyémmel is így szoktam. Hozzábújok, egészen közel és a szívem kapcsolódik az övével. Aztán átengedem magam neki, vezesse kezem. Épp azokat a ritmusokat szeretném dobolni, amit ő akar, amire a másik embernek szüksége van, ami gyógyít. S a dob mesélni kezdett és magával vitt. Vezette ujjaim és a kezem, és elvitt egy izgalmas útra. Énekeltem, ami jött. Valahol indián voltam, és valahová a fény felé tartottam. Ringatóztunk, utaztunk, és szerettünk. Éreztem a dob háláját és csak mesélt. Felálltam és körbetáncoltam vele a gyógyulni vágyókat, mindenkinek a megfelelő ritmust ütve. Aztán ismét átöleltem és egyszer csak megköszöntem a dobnak a szeretetét és megérkeztem a csendbe. A dobnak van szelleme, van rezgése. Látszik, hogy sokat foglalkoztak vele, s most engem is közel engedett magához. De mi talán ismertük is már egymást közelebbről. Ismerős volt a hangja, ismerős volt ő maga. Élmény volt vele összekapcsolódni és érezni őt.