Ítélet

Biztosan számtalanszor találkozunk ítélettel és talán sokszor észre sem vesszük, amikor mi ítélünk. Sokszor egyszerűen csak összekeverjük a véleménnyel. Az „ítélet”, ha már megtörténik, valamire mégis jó, sőt, sok mindenre tanít. Persze jobb lenne nem ítélni, mert így rengeteg fájdalmat spórolhatunk meg magunknak. Ugyanis az ítélet éppen arra jó, hogy nem sokára rá mi is éppen azt tapasztaljuk meg, amit elítéltünk. De így legalább megértjük és elfogadjuk azt, amit előzőleg nem, vagy amit megtagadtunk saját magunkban. Ha nem is mi cselekszünk éppen úgy, amit előtte nem tartottunk helyesnek, akkor lehet épp egy olyan ember, akit nagyon szeretünk, és mert nagyon szeretjük, ezért szintén el tudjuk fogadni általa és a felé vagy egymás felé irányuló szeretet által azt a dolgot, amit előtte nem tudtunk. Tehát megint egy ítélettel kevesebb. Tapasztalásom szerint az ítélet garancia arra, hogy valamilyen formában megtapasztaljuk azt, amit elítéltünk és talán magunkban is megtaláljuk ugyanazt, amit olyannyira elnyomtunk vagy nem akartunk észrevenni. Ezek a felismerések is tudnak fájdalmasak lenni, de nem kell, hogy azok legyenek. Egyszerűen elfogadom magamban ugyanazt és kész. Több tapasztalás, több önismeret, több bölcsesség. Erre igazán jó. Bár jobb lenne nélküle és talán fel is tudja váltani a kíváncsiság, a megértés vágya és az elfogadás vagy épp a szeretet. Mert végülis minden bennünk van és minden, ami történik egy újabb tapasztalás és egy újabb ajtót nyit meg az utunkon. Tudva, hogy mindig a legjobb történik velünk és az adott pillanatban a tőlünk telhető legjobbat adjuk, nincs rá ok, oktalanság ítélni. Egy intimitással foglalkozó nő mondta a minap: „ha elítélném magam a múltam miatt nem ülhetnék most köztetek.” Én pedig csodálattal figyeltem és úgy gondoltam, úr isten, mennyi tapasztalás birtokában lehet, no meg most aztán itt van, ismeri a teljes skálát, s így volt számomra bölcs és hiteles.