Járd a saját utad

Tavaly óta különösen igaznak érzem azt a mondást, hogy légy saját magad tanítója, papnője és gyógyítója. Érvényesülni látszik és ha belegondolok az én életemet úgysem tudja élni senki más, én vagyok felelős érte, mert én teremtem meg magamnak Mindenki más csak segíthet az úton, de nekem kell járnom azt. A személyes tapasztalat és kapcsolat híve vagyok – azaz mindenki maga tapasztalja meg azt, hogy neki mi a jó, mivel vagy kivel tud élni, vonatkozik ez égiekre is – kivel tud a legjobban kapcsolatot teremteni. Mi az, ami bejön neki. Ezt se fogja más megmondani. Csupán ötleteket lehet adni, de azt ki kell próbálni vagy kísérletezni. Ez vagy az működik, és néha visszatérünk egy előző dologhoz. Hihetetlen, hogy néha teljesen apró változtatások mennyit jelentenek, és éppen ők hozzák el a megoldást. Minden, amit egy kívülálló tehet az egy szeretetteljes elfogadás. Egy barát tudja, hogy milyen a másik, ezért barát. A hülyeségeiben is szeretni fogja, csak nem ért vele egyet feltétlenül. Sokszor nem is a tett fáj, hanem a hazugság, ami úgyis kiderül legtöbbször. És akkor sem az fáj, hogy mit tett, hanem hogy nem volt őszinte és nem bízott. Persze ezt a félelem teszi, mert túlzottan megtanultuk, hogy a hibáinkért szeretetmegvonás jár vagy megrovás, büntetés. Pedig a hibák azért vannak, hogy tanuljunk belőlük. Mindig is fogunk elkövetni hibákat, így fejlődünk, tapasztalunk, és azáltal bölcsebbé válunk. Talán furcsa az a reakció, hogy ha valaki azt mondja: „elég nagy vagy már, és felelős az életedért. Nem foglak nem szeretni de nem tudok a helyzettel mit kezdeni, nem veszek részt benne. Elfogadom választásod, mert te választod meg a saját utad és a tapasztálasaidat. Viseld a következményét, de nem tagadom meg a szeretetem feléd. Mindig ott leszek, de nem rángathatsz bele tetteidbe.”