A csapból is ez a téma folyik, és rengeteg helyen lehet utána olvasni annak, hogy hogyan tehetjük életünket jobbá. Lehet rengetegszer hallottuk, de még nem jött el az életünkbe az a pont, amire azt mondanánk, nahát tényleg, ez működik, ezt én is kipróbálom és elkezd tenni is valamit érte. A teremtés maga végtelenül egyszerű és mégsem működik sokaknál. Az út ugyanis nem is olyan egyszerű és rengeteg munka van vele, mégpedig önmagunkkal. A teremtés csak ennyi: szívbéli vágy és tiszta szándék aztán pedig elképzelem, hogy amit szeretnék az már megvan, abban élek és hálát adok érte. És kell egyféle elfogadás is, hogy ez akkor legyen így, ha ez nekem tényleg jó is és nem ártok vele másnak. Jártam már úgy, hogy őszintén vágytam valamire, de nem kaptam meg és aztán nem győztem hálát adni érte, hogy nem, mert nagyon rossz lett volna a számomra, ha az megvalósul, amit szerettem volna. Épp ezért nem kell görcsölni sem. Pl. állásajánlat. El kell menni mindenre, ami kínálkozik, aztán úgyis arra a helyre vesznek fel, ami valamiért jó nekem, vagy valamit tanulnom kell ott. Aztán pedig nyugodtan lehet változtatni is, ha az nem elég jó már, mert „kinőttem”. Nem kell megvárni a következőt, a bebiztosítás nem működik már. A lényeg a bizalom. Tudok-e hinni abban, hogy engem isten nem hagy magamra? És hogy létezik olyan hely, ember, dolog, amire vágyom és én megkapom azt? Ezért óriási munka, mert ez egy folyamat. Folyamatosan szembesülök magammal, a hitrendszereimmel, mit is tudok elfogadni vagy nem tudok elfogadni. Sok kérdés merülhet fel: megérdemlem én azt hogy bőségben éljek? El tudom azt hinni hogy mindig meglesz az amire szükségem van, de közben nem tudom mit hoz a holnap? Nincs is más választásom minthogy bízzak. El tudom-e fogadni isten irányítását az életemben? Arra, hogy bármi lesz is rábízzam magam? Ez nem éppen egy könnyű feladat. Mert bíznom kell benne és abban, hogy az én javamat szolgálja hosszú távon, bármit élek is meg. Isten és a lélek akarata összhangban van. A teremtés gyakorlatilag az istenbe és magamba vetetett hit és bizalom, szeretet és elfogadás. Néha viccesen azt mondom, istent ráérek később is szidni, de egyelőre belemegyek abba a dologba és elhiszem, hogy a legjobb fog történni velem. És aztán mégsem szidom istent, hanem valahogy képes vagyok hálásnak lenni neki a tapasztalatért és azért, hogy ő közben mindig vigyáz rám. Utána tisztábban látom, hogy mit is szeretnék, illetve mely hibáimon kell még dolgoznom.
Az egyik bökkenő a teremtésben a „hogyan”. Mikor megvolt, hogy mit szeretnék, első kérdésem általában az volt, hogy jó, de hogyan? Na ez az a kérdés, amire sosem kaptam választ. Tulajdonképpen nem is a mi dolgunk a hogyan. A mi dolgunk csak az, hogy tudjuk, mit is akarunk tulajdonképpen, és ha nem tudjuk, akkor ahhoz kérjünk segítséget, olyan tapasztalásokat kérjünk, ami segíti, hogy erre rájöjjünk. Azt már általában azért tudni szoktuk, hogy mit nem akarunk. Talán az ellentéte épp az, amit szeretnénk. Ha megvan, hogy mit szeretnénk, bele kell menni a tapasztalásokba, megnézni, hogy tényleg ezt akartuk? Lehet, hogy bejön és boldogok vagyunk, de az is lehet, hogy nem. Akkor megint át kell gondolni, hogy mit is szeretnénk, de egy tapasztalással megint gazdagabbak vagyunk és eggyel több dologgal vagyunk tisztában, amit biztosan nem akarunk az életünkben. És aztán marad a hit és a bizalom. Egy példa. Sorra vettem milyen körülményeket szeretnék a következő munkahelyemen, mire valaki elkezdte mondani a mostani helyzetet a munkaerőpiacon. Kitartottam vágyam mellett és életem legcsodálatosabb munkahelyén tölthettem 10 hónapot, minden bejött, amire vágytam. De az utam tovább vezet, ami a valódi életfeladatomhoz tartozik, és az ember tulajdonképpen akkor boldog életében, ha azt megtalálja, éli és teszi. Most úgy gondolom, hogy a szálak összefutnak és minden, amit eddig tettem életemben, az erre a munkára volt felkészítés. Most ez a következő lépcsőfok, aztán majd meglátjuk hogyan tovább, de most ebbe kell belemennem és megnézem, mit tanulhatok általa. Amikor erre a pályára léptem azt mondták nekem, hogy a holdon sem fogok találni állást, mert olyan telített a pálya, de aztán rengeteg állást hirdettek és fel is vettek – éppen akkor, amikor tudtam mit is szeretnék. Nem feltétlenül abban kell hinni, amit hallunk és látunk, egyszerűen magunkban kell hinni, és abban, hogy az életünk csodálatos.
Tehát életünk teremtésében az a nehéz, hogy tudunk-e hinni abban, amit nem látunk, nem érzékelünk? Tudjuk-e magunkat szeretni eléggé ahhoz, hogy megőrizzük méltóságunkat, hogy befogadjuk az életünkbe a jót és megválogatjuk azt, hogy mit és kit szeretnénk beengedni az életünkbe? Tudunk-e kiállni magunk mellett és élni a saját igazunkat? Át merjük-e adni az irányítást egy felsőbb erőnek, alázatosak tudunk-e maradni, de nem válunk áldozattá és rámerünk-e feküdni az élet hullámaira, hogy vigyen, ahová utunk tart?
Végül egy mondat Krizanténtól, ami nekem is erőt ad: „Ne félj várni a legjobbat!”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése