Magdolna üzenet

 Csak pihenj meg egy kicsit szíved terében. Csak töltsd magad fel szeretettel, fénnyel és békével. Menj az emberek közé. Tudasd velük, hogy van kiút. Az emberek nagyon különbözőek. Különböző módon gondolkodnak és különböző módon látnak. Nincs változás, ha nem változtatsz. Pihenj meg a szeretet terében. Csendesítsd le elméd, szíved. Töltekezz. Majd nézz szembe életed kihívásaival. Válaszuk van a számodra, amit csak te hallhatsz. Tanítást tartogatnak a számodra, amit csak te tanulhatsz meg. Szabadítsd meg magad a bűntudattól, szabadítsd meg magad attól, ami hátráltat abban, hogy megnyílj a szíved terének, mely tele van szeretettel és fénnyel. Csupán légy békében most és figyelj. Figyeld a szavakat, melyek az elmédbe érkeznek. Nincs mitől félned. A dolgok úgy történnek, ahogy kell. Hagyd magad mögött a világot. Sokszor azt gondolod, nincs kiút, de mitől akarsz megmenekülni? Szeress, ahogyan csak lehetséges, szeress, ahogyan csak tudsz. Nem tartozol a világhoz. Érdekes, ahogy az emberek azt gondolják, hogy mindent meg tudnak oldani egyedül. Csak légy a szeretet, a fény, a béke állapotában. Teljesen megértelek, és nincs mit elrejtened előttem. Csak bízz. Emeld fel a gondolataid, add nekem a gondjaid. Mindig veled vagyunk, amikor szükséged van ránk. Kérlek, ezt ne felejtsd el! Most menj, és éld az életed, és ne félj. Igazából csak a lelked számít, az, hogy mi van az elmédben, a szándékod, ahogy éled az életed, a dolgok, amit megteszel. Ne légy olyan szigorú magadhoz. Rendben van, ha hibázol. Csak bocsáss meg, és aztán menj tovább. Élj boldog és teljes életet. Kísérlek utadon. Mindig ott vagyok a számodra, amikor szükséged van rám. Figyelj rám és halld meg hangom, hogy segíthessek neked. És légy szíves fogadd el a segítségem. Ne próbálj meg mindent egyedül csinálni. Nem kell. Ezért vagyunk itt neked, és ezért vannak a társaid, barátaid is. Engedj el minden problémát és mindig találj időt a nevetésre és a szeretetre. Áldás.

MM 2021. 12. 01.

Koronavírus idején - gondolatok

 

A jelenlegi helyzetről direkt nem írtam eddig, de most szeretném leírni, ahogy én látom a dolgokat. Először is 20 éve nincs TV-m, és még sosem voltam ilyen hálás ezért, mint az utóbbi két évben. Rádiót is ritkán hallgatok, újságot nem olvasok, a tájékozódási felületem a facebook volt. Kétségtelenül nagyon sok mindent olvastam, hallgattam, de most egy kicsit elegem lett ebből a harcból oltottak és oltatlanok között, illetve a kormány nyomásából is. Szóval elég lesz az a heti 1-2 facebook pár percre, és inkább visszavonulok a saját világomba, mert ami most a fősodrású médiából jön, az számomra többet árt mint használ. Én mást tapasztalok a környezetemben, teljesen mást. A környezetemtől úgy is megtudom, hol épp mit kell csinálni, de értelmét ezeknek az intézkedéseknek nem látom. Igen érdekes ezt kívülről megfigyelni, hogy az emberek már hogy csinálják maguktól is, hogy átvették ezeket a gondolatokat, anélkül, hogy bárki mondaná nekik. Én más családban nőttem fel. Nekem a papám Oroszországban volt hadifogságban és valami 3-4 halálos betegséget élt túl, aztán a pincénél lévő vályúban mosott legtöbbször kezet esővízben, és egész életében nem volt orvosnál. Persze én nem így csinálom, de nem is fertőtlenítettem különösebben. Egyszerűen úgy döntöttem, hogy engem ez a vírus elkerül, aztán elkerült. Aztán eszembe jutott, lehet mégis jó lenne elkapni, hogy a testem találkozzon vele, aztán elkaptam, és ugyan lehet szerencsém volt, de házi szerekkel egészen jól ki kúráltam magam (vitaminok, ásványi anyagok, fokhagyma, gőzölögtetés, ezüst kolloid, energia, meditáció). Nagyon egyéni, ezért igazából nem tudok mit mondani. Csak arra kértem az égieket, hogy én most nem kerülhetek kórházba, mert a gyerekkel kell legyek, még kicsi. És nem volt olyan vészes. Mondjuk soha nem is féltem tőle. És amikor megvolt, arra kértem a testemet, szelídítse meg, mert direkt nem szeretnék harcolni. Azt látom, hogy mindenkinek magának kellene eldöntenie, hogy akar-e oltást vagy sem, és nem kényszeríteni, mert mindenki boldog a maga döntésével, mindenkinek oka van azt választani, amit választ, mert abban hisz, és nem nagyon lehet meggyőzni a másikat, és nem is kell, mert mindegyiknek igaza van. Ismerek olyat, aki oltott, és tüdőgyulladással volt a kórházban és tök boldog volt, hogy de jó, hogy az, mert nem lett rosszabb, és ismerek olyat, aki nem oltott, és azt mondja, hogy de jó, hogy ő nem az, mert nem került még kórházba se, vagy ha igen, ugyan mivel van előrébb az oltott, ha ő is ott fekszik. De azt hiszem, nem is ez a téma, hanem sokkal inkább az a kérdés, hogy ezt miért is erőltetik olyan nagyon, miért fontos, mi van benne, mit akarnak elérni, stb. Ezekbe itt nem megyek bele, épp eleget lehet olvasni róla mindenhol. Néha belegondolok, de jó az oltottnak, ő nem fél, nem izgul, meg van nyugodva az oltástól, nem érdekli van-e valami benne, mehet ide-oda, de aztán jobban átgondolom. Jobb lesz tőle az egészségem? Nem. Fontos az, hogy hová nem lehet menni, mit nem lehet csinálni? Egyelőre nem, meg lehet oldani a dolgokat másképp. Vége lesz, ha mindenki beoltatja magát? Ugyan! Zavar, hogy a kisebbséghez tartozom? Nem különösebben, egész életemben oda tartoztam. Ellenállás ez? Nem pont. Egyszerűen másban hiszek, mást látok, mást tapasztalok, más van a világomban, inkább a szívemre hallgatok. Még nem tudom, később hogy döntök, de mindig azt mondom, az oltást az ember bármikor megkaphatja, na de ki tudja, hogy meddig nem, és azt az időt még szeretném kiélvezni. Ennyit az oltás témáról. Nem akarok beleszólni abba, ki mit csinál, de az én döntésemet is kérem elfogadni, mert mint írtam, mindenkinek megvan az oka, amiért így vagy úgy dönt, és nem lehet érte hibáztatni. Egy információ még. Lehet, sokan nem tudják, hogy oltást ki lehet vezettetni. Legalábbis egy részét, de mindenképp jobb mint a semmi. 

Most inkább visszavonulok. Nem a mozgástól, eddig is látogattuk, öleltük egymást és puszit adtunk egymásnak, mert nem félünk a vírustól. Visszavonulok a médiától, és kicsit megvizsgálom a gondolataimat, rendet rakok, és kicsit erősítem azokat a gondolatokat, hogy „bármi történik Isten gondoskodik rólam”, „biztonságban vagyok”, „minden időben van elég, bőségben vagyok, bármi történik” (sosem voltam boldogabb mint amikor egy kis bőrönddel a tengerpartnál sátoroztunk és minden közös volt – akkor döbbentem rá, hogy milyen kevés elég a boldog és belül gazdag élethez), „más rossz szándéka nem hat rám az engedélyem nélkül”, „más nem tudja átvenni az irányítást az életem fölött az engedélyem nélkül”, „vagy teremtő vagyok vagy áldozat és miért ne legyek teremtő”. Inkább azzal foglalkozok, hogy mit szeretnék az életembe, és inkább Joe Dispenzát, Krizantént, Balogh Bélát, Gál Beátát, stb. olvasok és hallgatok, hogy most azok a gondolatok rögzüljenek bennem, és hogy most kezdjem is el élni ezeket. Mert ismerni már nagyon régóta ismerem őket, de most ideje is használni őket. Aminek pedig még örülök, hogy van egy kis kertünk, ami nyílt. Lehet beszélgetni a szomszédokkal, át lehet látni, sőt, jönni is némely helyen. A családom minden tagja mindig földműves volt, csak nekem kell újra tanulni ezt. Idén felfedeztem magamnak a kertet, hogy mennyire fel tud tölteni, és milyen jó a saját permetezés nélküli zöldségeket enni. Ja, és tényleg ideje összefogni már.  

(Nem?) elég jó anya

Ahogy körülnézek, azt látom, hogy mindenki másképp csinálja az anyaságot, és az úgy jó. Amióta anya vagyok, az látom, a szülők úgy csinálják, ahogy tudják, azaz a legjobb tudásuk szerint, ami tőlük telik, hiszen mindenki a legjobbat szeretné a gyerekének. Csak, hogy mi az a legjobb, az mindenkinél más. Lehet másnak pont az ellentéte, mint ami nekem, az enyémnek. És még az is lehet, hogy ez menet közben változik, mert mégsem az a jó, amit gondoltam, aztán elengedem és kipróbálok mást. Nagyon könnyű ítélni mások felett. Pedagógusként azt láttam, hogy az egyetem mutogat a középiskolára, az meg az általános iskola felsőre, ami meg az alsóra, az alsósok az óvodára és az óvoda a szülőre. A szülő pedig a pedagógusra. De igazából a pedagógus hiába várja el a szülőtől, és a szülő a pedagógustól, vagy a szülő a szülőtől, hogy „nevelje meg” a gyereket, mert eleve mindenki úgy cselekszik, ahogy tud. Mindenki annyira más, hogy megfelelni nem lehet. Ami az egyiknek bejön, az a másiknak nem. Meglátásom szerint a „jó” és a „rossz” relatív. Pl. mindig takarítok, rendet tartok, a gyerek átveszi a mintát, és ő is ilyen lesz és szeretni fogja a rendet. Vagy pedig a gyerekem utálni fogja az állandó takarítást, és amikor kiköltözik végre nem fog majd takarítani annyit. Na, akkor most melyikkel teszem a jót?  Persze lehet fejlődni az anyaságban, és biztosan fejlődünk is, hiszen sokat tapasztalunk. Ez egy hosszú önismereti út. A gyerekem azért született hozzám, hogy azt tapasztalja meg, amit én tudok (vagy nem tudok) adni neki. Ebből majd kiválogatja, hogy mi tetszik neki, vagy nem tetszik neki. 100 %, hogy szülőként hibázunk, tapasztalunk és fejlődünk. Valamit megoldunk, és utána másban megint hibázunk. Minden tettnek/viselkedésnek oka van, és a felszínen nem tudjuk, hogy mi az. Nem lehet ítélni, mert nincs egyenmérce. Mindenki más. Csak egyet- vagy nem egyetérteni lehet, mást nem. Szerintem mindenki olyan anya, amilyenre a gyerekének szüksége van, azaz elég jó anya. Amikor elkeseredem, hogy nem vagyok elég jó, mert igen, ér kritika, akkor eszembe jut, a kedvenc zenekarom, akik 12-en testvérek. Csak a 11 és 12. gyerek rajong az apjáért. Nagyon szeretik, és a 12. azt mondta, mire ő megszületett, addigra nagyjából mindent jól csinált, csak keveset hibázott. Ő elégedett vele nagyon. Na de, hány gyerek volt előtte? És azok a gyerekek meg pont azt tanulták, hogy milyenek nem akarnak lenni majd szülőknek. De biztos találtak olyan tulajdonságot ők is, amit viszont szerettek/tiszteltek benne. Mert ez sem csak fehér vagy fekete. Ők ezt akarták megtapasztalni. Csak amióta szülő vagyok, értem meg én is a szüleimet, nagyszüleimet. Kaptam tőlük sok jót és kevésbé jót is. Valószínűleg ez lesz majd az én gyerekemmel is. Van, amit majd nem szeret bennem, amit majd másképp szeretne csinálni, és van, amit meg majd szeret bennem, és tovább szeretné majd adni azt az ő gyerekeinek. Pl. Ha apukámat nem szidják le mindig kérdezés nélkül, akkor nem jut el odáig, hogy majd velem meg akarja beszélni a dolgokat, amit meg én tovább szeretnék adni az én gyerekemnek. Akkor most mi is a jó? Ez is, az is végül jóhoz vezetett. :)

Szülésélmény

 

A születés hete egy nagyon jó rendezvénysorozat azoknak, akik babát szeretnének. Egyetemistaként már az elsőn is ott voltam, csak mert érdekelt. Aztán mentem mindig, amikor csak tudtam. Jó információk vannak alternatív szüléshez, otthonszüléshez, várandóssághoz, és a szülés utáni időszakhoz is. Nekem az alternatív szülés és az otthonszülés mindig is tetszett. Számomra nagyobb biztonságot ad, mint a sima kórházi. Talán azért is, mert egyrészt otthonszülésnél is hamar kórházba lehet érni, ha kell (különben nem engedélyezett), és mert a családomban, azoknak a nőknek, akik bábával szültek otthon jó és gyors szülésük volt, míg a kórházban szülőké meglehetősen nehéz (nem is szültek többet). Jó, azért azóta változtak a dolgok, de azért nekem nagyon jól esett az, hogy volt idő, hogy mantra zenére szülhettem gyertyafényben, és közben elmondhattam a szülésznőnek és a dúlának mindent, ami közben bennem a felszínre jött. Számomra az ő és a párom támogató jelenlétén kívül még nagyon fontos volt a szabad mozgás, és az, hogy közben ihattam vizet, ahányszor és amennyit csak akartam, illetve ehettem is (bár azt inkább csak a fájások elején kívántam). Nem is foglalkoztam nagyon azzal, hogy épp hány percesek a fájások, hanem teljesen benne voltam a folyamatban, és annak örültem, hogy két fájás között, akármilyen gyorsan követik egymást, mindig van szünet. Ha én nem mozoghattam volna ülve és állva úgy, ahogy akartam, és ha nem ihattam volna vizet, akkor az egy kínszenvedés lett volna. Sőt, még ellazító zene nélkül se tudtam volna így szülni, és ráadásul gyorsan (ok, ez a baba érdeme). Igazából, én úgy éltem meg, hogy jó szülésem volt. Erre sokat is készültem, csak épp azzal nem foglalkoztam, hogy mi lesz utána. A hormonok miatt vagy, mert ilyen alkat vagyok, állandó készenléti állapotban voltam, nem tudtam aludni a kórházban, aminek sajnos negatív következményei lettek. Sok-sok segítséggel végül is kilábaltam belőle, amiért nagyon hálás vagyok.

Amit már másképp csinálnék:

- nem annyit aggódni a kiírt dátumon és az orvosi vizsgálatokon; elfogadni, ahogy lesz úgy lesz

- sokkal jobban bízni az égiekben és a születendő babában, hogy ő akkor fog születni, amikor itt az ideje,

- bízni abban, hogy ahhoz az orvoshoz/szülésznőhöz, stb. jutok, aki jó nekem, (a szülésznőn nem változtatnék J )

- sokkal lazábban venni az egészet

- megszervezni a szülés utáni időszakot!

Én olyan ember vagyok, akinek rendkívül fontos az alvás, ráadásul sokszor nem is tudtam visszaaludni a gyerekkel. Itt a párom nagyon sokat segített azzal, hogy nagyon sokszor ő kelt fel hozzá.

- merni azt választani, ami az adott személyiségnek a legmegfelelőbb. Szerintem a gyerek is akkor boldogabb. Ugyan fontosnak tartom, hogy a kórházakban legyen választási lehetőség (rooming in, alternatív szülés, stb.), de mindenki azt választhassa, ami neki a legjobb, a szülés utáni időszakban is (pl. szoptatás).

Kedvenc könyv: 

Ina May Gaskin: Spirituális bábaság

Kedvenc oldalak: Szülünk-születünk, http://www.crystalgarden.co

Máriánál (új kezdetek)

 

Nagyon szeretem a Mária kegyhelyeket. Évente egyszer biztos elmegyek egyre. Mivel Csíksomlyó a kedvencem, de utolsó látogatásom során azt éreztem, hogy most egy jó darabig nem jutok el oda, Máriagyűdre járok. Az a második kedvencem, és közel is van. Máriagyűdön bementem oldalt a Mária mellékoltárhoz, és nem volt ott senki. Sőt, még a templomba is csak egy-egy ember ment be meg ki.

Már lassan vagy 20 éve Máriához járok üzenetért. Visszaemlékezve minden egyes barátomat (nem volt sok) odavittem, és rákérdeztem nála, hogy ő-e az igazi, és minden egyes alkalommal meg is mondta, hogy nem (kivéve a férjemnél). Végül mindig Máriának lett igaza. Szóval ott álltam tegnap vagy fél órán át Mária előtt. Azt hiszem bizonyos dolgokban eléggé megrekedtem az életemben, és most kezdek visszatalálni oda, amit eredetileg is szeretnék. Mária megtisztított, rendbe rakott, kaptam pár választ, ami közül leginkább azt szeretném megosztani, hogy most már tényleg tegyem le a múltat, és bármelyik pillanatban, akár itt és most kezdhetek egy „új” életet. Azaz mehetek más irányba, reagálhatok másképp dolgokra, láthatok másképp dolgokat, és elengedhetem a múlt nyomasztó terhét, mert az már csak akadályoz. Azért is ezt szeretném megosztani veletek, mert szerintem ezek az idők is változásról szólnak, amelyben előtérbe kerülhet a múlt elengedése és helyette annak a választása, amit valóban szívből szeretnénk, belül mint kívül. El is kezdtem kiválogatni azokat a tárgyakat, amik a múlt nyomasztó részeire emlékeztetnek, és továbbadni vagy kidobni. Szerintem már ez is egy lépés az elengedésben.

 A másik élményem, amit szeretnék még megosztani, hogy most éreztem igazán azt, hogy mennyire számít, hogy én csak egy-két mondatban minden jót kívántam a családomnak, barátaimnak, az embereknek. Igaz, a tett hatásosabb, de még csak ennyi is tud segíteni valamit. Meglepő volt az az energialöket, amit éreztem hozzá.

Jó volt érezni ezt a nyugalmat és békét, ami Máriából áradt. Ezt a tisztaságot, ami aztán szintén helyre rakott. Végül Mária elküldött Jézushoz is, aki egyszerűen csak „feltöltött” energiával (szeretettel, erővel). Örülök, hogy elmentem, már egy ideje éreztem, hogy kéne.

Talán azért is írtam ezt le, mert különböző módokon mindenki tud kapcsolódni az égiekkel, és nehéz időkben sokszor segítenek egy-egy érzéssel, belső képpel, gondolattal. Ehhez pedig nem kell vallásosnak lenni. Én sem vagyok az, csak szeretem őket.

Egyiptom 2. rész

6. nap:

Már hajnali 5 órakor keltünk és indultunk el Dandara templomába, a 7 Hathor gyógyító templomába. Ha nem lett volna ilyen lágy, nem bírtam volna elviselni még egy templomot, de az volt. Nagyon lágy, örömteli, gyógyító. Itt az univerzumig tágultunk ki és az öröm, a tánc, az ének, a gyönyörrel kapcsolódtunk. De kapcsolódtunk, a halállal, a születéssel is. Itt elengedtük azt, amit eddig nem sikerült, emlékeztünk az életfeladatunkra Az őrök igazán kedvesek voltak, még a templom földalatti részébe is bemehettünk és nyugodtan meditálhattunk is.

Dandara:

 Bess, a gyerekek védelmezője:

Dandara után Karnakba vitt utunk, az Ámon papság második nagy központjába. Elsőként Sekhmet szentélyébe mentünk, akit gyakran félreértelmeztek. Az ő pusztító igazságérzete, szenvedélye vált a gyógyító Hathorrá. Ott végeztünk is egy kis szertartást, hogy szűnjön meg a nők egymás közti rivalizálása. Nekem viszont az jött üzenetként, hogy az csak akkor fog megszűnni, ha visszaáll a nők önbecsülése, a helyén tudják értéküket kezelni, mert ameddig ez nincs meg, addig nem fog megszűnni a rivalizálás sem. Jó érzés volt Sekhmettel is lenni, eléggé gyakran kísért utamon Egyiptomban, hol egyedül, hol más minőségekkel együtt. Az út vége felé aztán Hathor, Hórusz, Ízisz lett inkább a kísérőm. Váltogatták egymást, mikor épp melyiknek volt ott a helye. A templomok általában ligetekben épültek, s Karnaknál van egy tó is. Ott Ízisz papnőként ébredtünk újjá és sugároztuk erőnket a helyen s végig ki mindenhová ahol szükség van rá, ki az univerzumig. Ez nagyon felszabadító, örömteli gyakorlat volt. Itt vettük vissza erőnket az Ámon papságtól. Itt ért véget számomra egy több ezer éves ciklus. Voltam elkövető is és áldozat is, de most vége ennek az időszaknak. Volt két obeliszk is, ahogy Luxorban is volt egy. Általában a naptemplomok előtt állt kettő, amit eléggé szerte hordtak a világban. Tulajdonképpen az obeliszknek is mint a piramisnak az energia gyűjtés és továbbítás a feladata. Az égből gyűjti a földbe és ott szétterjeszti. És ez Párizsba is működik. Ott áll ugyanis a luxori obeliszk párja. :)

Karnak:

 Sekhmet:

 Ezután a Királynők völgyébe látogattunk el. Ott a sírokban nagyon szépen megmaradtak a falfestmények. Feltűnt, hogy jó pár istenség bőre kékre van festve, akárcsak Krishnáé. Ez elgondolkodtatott. Állítólag éltek régen kékvérűek is a földön. Lehet másik civilizáció volt az egyiptomi, de lehet csak nagy egységszellemek, különféle minőségek voltak az egyiptomi istenek. Ízisz se más mint maga a forrás. Így aztán helye van mindegyiknek a nagy egészben és most újra ott vannak a saját egységemben is – a szétszakítottságnak vége, a helyére kerültek bennem, ami a krisztusi energia nélkül nem sikerült volna (Mária gyógyítása az elején). A Királynők völgyében arra emlékeztünk, hogy a forrás végtelen és mindig velünk van, bennünk van, így aztán az anyagi dolgok mindig újra teremtődhetnek és ezért nem fontos ragaszkodni hozzájuk. 

A Királynők völgye:

 A Királynők völgye után Hatsepszut sírjához látogattunk el. Itt kiléptünk a mátrixból és emlékeztünk Lemúriára (a bukás előtti állapot). Itt tudatosult bennem, hogy a Teremtő annyira szeret bennünket, hogy tényleg mindent kipróbálhattunk. 

 7. nap:

A sok spirituális élmény után, ez egy igazán világi nap volt, de abból elég is volt ennyi. Gyakorlatilag egész nap csak vásároltunk. Először ruhát néztünk magunknak, ami a királynői-papnői minőségre kíván emlékeztetni. Van Kairóban egy utca, ahol tényleg csupa királynős ruhát lehet kapni. Választottam egy szolidabbat, de benne is úgy érzem magam mintha Seherezádé meséjéből léptem volna elő. :) Utána ebédeltünk, majd Kairó bazáraiban illő ékszert választottunk a ruháinkhoz, és egy kicsit bevásároltunk ezt-azt.

 Kairo:

 a ruhák:

 8. nap:

Új ruhánkban fodrászhoz mentünk, ahol manikűrt is kaptunk, és kisminkelhettük magunkat. Utána pedig fotózkodás a gízai piramisoknál. Így kerültem tevére is a fénykép miatt. :) A fényképezkedés jó is volt, meg fárasztó is. Igazi bepillantást kaptunk a fotómodellek életébe, ami nem épp az én világom. Egyszeri alkalomra viszont nagyon jó volt és különleges is. Ezután átöltöztünk, majd bementünk a nagy piramisba. Csak a felső részébe, mert az alsó csak bizonyos időszakban van nyitva. Nagyon érdekes benn lenni. Szűk, meredek és alacsony az út felfelé, ahol egyre melegebb lesz. A kamrában pedig már nagyon meleg van. A szarkofágban meg még melegebb. Az őrök miatt nem lehetett belefeküdni, de a karomat attól még beraktam. Nagyon érdekes, ha hangot adunk ki, sokkal erősebben és szebben jön vissza a hang. Gyönyörű. Már ahogy betettem a lábam a piramisba mondták az égiek, hogy megbocsátanak, tegyem le a régi dolgokat, hadd nyíljon meg előttem az új. Minden rendben van. Fenn annyira nem is tudtam úgy most kapcsolódni, csak annyi jött, hogy itt jól működik a telepátia is, a lélekkommunikáció, és rádöbbentem, hogy de én erre emlékszem. Visszafelé az volt a feladat, hogy annak a helyére, amit odafelé elengedtünk, a mágia rosszra való használatát elkövetőként vagy áldozatként, most lélekből tudjunk élni és hagyjuk lefizikálódni az életfeladatunkat.

A piramisok egyébként nem sírok, hanem energiasátrak, energiarendszerek. A föld alatt egy alagútrendszerrel össze vannak kötve egymással.

9. nap:

A Vörös-tengerhez utaztunk, a Szuezi öbölbe, Ain Sokhnába. Itt tulajdonképpen pihentünk, egész nap a tengerparton voltunk, fürödtünk, napoztunk, beszélgettünk. Itt zártuk az utazást hasonlóan mint ahogy megnyitottuk. Virággal, vízzel, szisztrummal, kéréssel, hálával, beszélgetéssel. Este pedig kipróbáltuk a libanoni éttermet, ami szintén finom volt.  

10. nap:

Utazás Kairóba, majd Budapestre.

 Kairo a repülőről:

 Már Magyarország felett:

Örülök, hogy Egyiptomban lehettem, és még visszavágyom. Kellett, hogy fizikailag is elmenjek, mert így tudtam újra kapcsolódni az egyiptomi földdel és ősi isteneivel, itt tudtam lezárni egy nagy korszakot, itt volt a bukásom annak idején és ide tértem vissza egy második esélyt kapva, hogy most már ügyesebb legyek. Philae számomra hazatérés és Egyiptom olyan mintha otthon lennék. Azt azért hozzáteszem, hogy egy jó vezető nélkül mint pl. a Veres Kriszta, aki már kinn él Egyiptomban évek óta, nem indulnék neki az útnak, és nem is adott volna ennyi mindent mint egy sima utazási irodás út.