Koronavírus idején - gondolatok

 

A jelenlegi helyzetről direkt nem írtam eddig, de most szeretném leírni, ahogy én látom a dolgokat. Először is 20 éve nincs TV-m, és még sosem voltam ilyen hálás ezért, mint az utóbbi két évben. Rádiót is ritkán hallgatok, újságot nem olvasok, a tájékozódási felületem a facebook volt. Kétségtelenül nagyon sok mindent olvastam, hallgattam, de most egy kicsit elegem lett ebből a harcból oltottak és oltatlanok között, illetve a kormány nyomásából is. Szóval elég lesz az a heti 1-2 facebook pár percre, és inkább visszavonulok a saját világomba, mert ami most a fősodrású médiából jön, az számomra többet árt mint használ. Én mást tapasztalok a környezetemben, teljesen mást. A környezetemtől úgy is megtudom, hol épp mit kell csinálni, de értelmét ezeknek az intézkedéseknek nem látom. Igen érdekes ezt kívülről megfigyelni, hogy az emberek már hogy csinálják maguktól is, hogy átvették ezeket a gondolatokat, anélkül, hogy bárki mondaná nekik. Én más családban nőttem fel. Nekem a papám Oroszországban volt hadifogságban és valami 3-4 halálos betegséget élt túl, aztán a pincénél lévő vályúban mosott legtöbbször kezet esővízben, és egész életében nem volt orvosnál. Persze én nem így csinálom, de nem is fertőtlenítettem különösebben. Egyszerűen úgy döntöttem, hogy engem ez a vírus elkerül, aztán elkerült. Aztán eszembe jutott, lehet mégis jó lenne elkapni, hogy a testem találkozzon vele, aztán elkaptam, és ugyan lehet szerencsém volt, de házi szerekkel egészen jól ki kúráltam magam (vitaminok, ásványi anyagok, fokhagyma, gőzölögtetés, ezüst kolloid, energia, meditáció). Nagyon egyéni, ezért igazából nem tudok mit mondani. Csak arra kértem az égieket, hogy én most nem kerülhetek kórházba, mert a gyerekkel kell legyek, még kicsi. És nem volt olyan vészes. Mondjuk soha nem is féltem tőle. És amikor megvolt, arra kértem a testemet, szelídítse meg, mert direkt nem szeretnék harcolni. Azt látom, hogy mindenkinek magának kellene eldöntenie, hogy akar-e oltást vagy sem, és nem kényszeríteni, mert mindenki boldog a maga döntésével, mindenkinek oka van azt választani, amit választ, mert abban hisz, és nem nagyon lehet meggyőzni a másikat, és nem is kell, mert mindegyiknek igaza van. Ismerek olyat, aki oltott, és tüdőgyulladással volt a kórházban és tök boldog volt, hogy de jó, hogy az, mert nem lett rosszabb, és ismerek olyat, aki nem oltott, és azt mondja, hogy de jó, hogy ő nem az, mert nem került még kórházba se, vagy ha igen, ugyan mivel van előrébb az oltott, ha ő is ott fekszik. De azt hiszem, nem is ez a téma, hanem sokkal inkább az a kérdés, hogy ezt miért is erőltetik olyan nagyon, miért fontos, mi van benne, mit akarnak elérni, stb. Ezekbe itt nem megyek bele, épp eleget lehet olvasni róla mindenhol. Néha belegondolok, de jó az oltottnak, ő nem fél, nem izgul, meg van nyugodva az oltástól, nem érdekli van-e valami benne, mehet ide-oda, de aztán jobban átgondolom. Jobb lesz tőle az egészségem? Nem. Fontos az, hogy hová nem lehet menni, mit nem lehet csinálni? Egyelőre nem, meg lehet oldani a dolgokat másképp. Vége lesz, ha mindenki beoltatja magát? Ugyan! Zavar, hogy a kisebbséghez tartozom? Nem különösebben, egész életemben oda tartoztam. Ellenállás ez? Nem pont. Egyszerűen másban hiszek, mást látok, mást tapasztalok, más van a világomban, inkább a szívemre hallgatok. Még nem tudom, később hogy döntök, de mindig azt mondom, az oltást az ember bármikor megkaphatja, na de ki tudja, hogy meddig nem, és azt az időt még szeretném kiélvezni. Ennyit az oltás témáról. Nem akarok beleszólni abba, ki mit csinál, de az én döntésemet is kérem elfogadni, mert mint írtam, mindenkinek megvan az oka, amiért így vagy úgy dönt, és nem lehet érte hibáztatni. Egy információ még. Lehet, sokan nem tudják, hogy oltást ki lehet vezettetni. Legalábbis egy részét, de mindenképp jobb mint a semmi. 

Most inkább visszavonulok. Nem a mozgástól, eddig is látogattuk, öleltük egymást és puszit adtunk egymásnak, mert nem félünk a vírustól. Visszavonulok a médiától, és kicsit megvizsgálom a gondolataimat, rendet rakok, és kicsit erősítem azokat a gondolatokat, hogy „bármi történik Isten gondoskodik rólam”, „biztonságban vagyok”, „minden időben van elég, bőségben vagyok, bármi történik” (sosem voltam boldogabb mint amikor egy kis bőrönddel a tengerpartnál sátoroztunk és minden közös volt – akkor döbbentem rá, hogy milyen kevés elég a boldog és belül gazdag élethez), „más rossz szándéka nem hat rám az engedélyem nélkül”, „más nem tudja átvenni az irányítást az életem fölött az engedélyem nélkül”, „vagy teremtő vagyok vagy áldozat és miért ne legyek teremtő”. Inkább azzal foglalkozok, hogy mit szeretnék az életembe, és inkább Joe Dispenzát, Krizantént, Balogh Bélát, Gál Beátát, stb. olvasok és hallgatok, hogy most azok a gondolatok rögzüljenek bennem, és hogy most kezdjem is el élni ezeket. Mert ismerni már nagyon régóta ismerem őket, de most ideje is használni őket. Aminek pedig még örülök, hogy van egy kis kertünk, ami nyílt. Lehet beszélgetni a szomszédokkal, át lehet látni, sőt, jönni is némely helyen. A családom minden tagja mindig földműves volt, csak nekem kell újra tanulni ezt. Idén felfedeztem magamnak a kertet, hogy mennyire fel tud tölteni, és milyen jó a saját permetezés nélküli zöldségeket enni. Ja, és tényleg ideje összefogni már.