Esküvő-szervezés

Itt most nem az esküvő előtti teendőkről szeretnék írni, arra nagyon sok jó weboldal létezik, amik nekem is segítettek a szervezésben. Inkább a lelki oldaláról közelíteném meg a dolgot. Szerencsére nem tudtam előtte, csak utólag, hogy az esküvő egy eléggé embert próbáló dolog és nagy próbája a kapcsolatnak. Persze az se mindegy, hogy az ember milyen esküvőt szeretne, nagyot vagy kicsit, hogy többnyire ő szervezi vagy csak fizet a szolgáltatásokért, illetve a szülők szervezik. Mi úgy döntöttünk, hogy egy közepes létszámú legyen és amit lehet azt mi oldunk meg, illetve olyan legyen amilyenek mi vagyunk. Azt szerettük volna, hogy ez a nap rólunk szóljon és a lényeg benne az volt, hogy az örömünket megosszuk azokkal, akik fontosak nekünk és közel állnak hozzánk. Mivel sok mindent bevállaltunk, hogy azt mi magunk készítjük el, illetve mindent mi szerveztünk meg ezért kellett is hozzá tágan nézve 5, intenzíven nézve 2 hónap. Nem volt könnyű kivitelezni, hogy olyan legyen, ami minket fejez ki, mert más volt mint a megszokott, mint a hagyományok. Voltak benne azok is, de ami nem tetszett azokat kihagytuk. Az volt nehéz, hogy szemben álltunk egyes emberek, családtagok akaratával, elképzelésével és hogy igenis felvállaljuk magunkat és kiálljunk magunkért. Maga a fizikai szervezés nagyon könnyen, olajozottan ment, minden összejött, amit szerettünk volna. Egy barátnőm azt mondta erre már az elején, hogy áldás van rajta és ezért könnyen mennek a dolgok, pl. rögtön lett ruha és a helyszín is nagyon hamar meglett. Az elején nem is volt nehéz az egész, nem is volt különösebben dolgunk, inkább a végére sűrűsödött be és lett egy kicsit sok. A vége felé már párszor megkérdeztem magam, hogy kell-e ez az egész nekem, és végig kellett gondolnom, hogy miért szeretném, hogy jó-e a döntésem. Kicsit meginogtam még a párkapcsolatban is, mert a sok feszültség miatt nem a megszokott reakcióink voltak és eltűnt egy időre az a bizonyosság és az a lángolás, ami a kapcsolat elején volt. Nem volt annyi konfliktushelyzetünk egész eddigi kapcsolatunk során mint akkor abban a 1,5 hónapban az esküvő előtt. De megoldottuk és a szívemben tudtam, hogy ő az és igazából az volt a kérdés, hogy jó-e, hogy egy ilyen esküvőt szerveztünk, és arra jutottam, hogy igen, mert szeretnék azokkal lenni, akiket szeretek és akik fontosak nekem. Azért is írtam le ezt így, hogy erőt adjak, hogy aki szeretne esküvőt magának és olyat, ahol esetleg ütköznie kell más akaratával, hogy érdemes kiállnia magáért és meggondolni, hogy miben enged és miben nem, mert az tényleg az ő napja, róla szól és ő fog neki a legjobban örülni életében. Lehet, hogy 1 év múlva már másképp csinálnám, de most életem ebben a szakaszában ez vagyok én, itt tartok most és ezt fejeztem ki az esküvőnkkel is.

Esküvő - ki az igazi?

Biztosan mindenkinél más. Én abba a kategóriába tartozom, aki már az elején érezte és tudta, hogy ő az, akivel szeretnék családot alapítani. Nem tudtam és most sem tudom, hogy meddig tart ez az út és nem is akarom magam ebben megkötni, de ameddig együvé tart utunk addig ő az. Biztonságban érzem magam és szeretettnek. Hasonlóak vagyunk, de különbözőek. Egyfelé tart az utunk, egy a célunk. Olajozottan mennek a dolgok, nem kell erőlködni, nem egyoldalú. Voltak és biztosan lesznek nehézségek, amiket együtt oldunk meg.

Sosem értettem, hogy honnan tudom, hogy ki lesz a férjem, miből érzem, mert előtte még egy kapcsolatnál sem éreztem ezt és sokat dilemmáztam mindegyiknél, hogy vajon tovább kell-e lépnem, vagy meg tudjuk oldani közösen. Továbbléptem vagy épp továbbléptettek. És mikor eljött ennek a kapcsolatnak az ideje és megnyíltam rá egyszerűen csak tudtam, hogy ő az, akit eddig kerestem, akire vágytam, hogy vele el tudom képzelni a családalapítást.

Ha egy ajtó bezárul, kinyílik egy másik

Ismét itt az elengedés ideje. Habár ebben az időszakban a szerelem áll a középpontban szemben van vele a szembesülés és az elengedés is. Ha az a helyzet nem tetszik amiben vagy, csupán nyisd meg a szíved és engedd hogy jöhessen valami jobb. És mindenekelőtt hidd el, hogy van jobb, és hogy te azt megérdemled. Amikor már azt hittem révbe értem, és megvolt körülöttem a biztonság jött a felismerés, hogy túl sokat szenvedek és talán mégis mennem kellene mást választva. És 2 héten belül itt is volt a lehetőség. Dönthetek bárhogy is, de a lényeg hogy szívből tegyem ezt. Arra is rávilágítottak, hogy nem kell az első lehetőséget elfogadnom, hanem ha továbbra is nyitott maradok a lehetőségekre, akár még jobbat is találhatok, ami jobban illik hozzám. Természetesen találkoztam más aspektusommal is, aki fél, hogy mi lesz és azt hiszi, hogy ez a legjobb ami lehet, hogy meg kell oldani a dolgokat. Persze arra figyelmeztettek, hogy ne menekülés legyen és ez igaz is, hiszen eddig mindig újra és újra azt tették elém, amit nem tudtam megoldani csak más változatban. Most hogy elengedtem a ragaszkodást a jelenlegi helyzetemben is jobban érzem magam, felszabadultabban egy kicsit újra megtalálva annak az örömét, amiért ott vagyok. A lényeg hogy megtaláljam a boldogságomat itt vagy másutt és megtaláljam a saját harmóniámat minden területen. Persze hallom, hogy örüljek annak, ha egy terület működik az életemben, mert milyen szörnyűségek vannak a világban, de mégis a spirituális tanok másról szólnak. Én mást tanultam eddig, azt hogy hinnem kell és mernem kell lépnem és eddig sosem bántam meg azt, ha valamit elengedtem, akár a semmibe is ugorva, mert a Teremtő mindig gondoskodott rólam valamilyen formában. Csupán őszinte vágynak kellett lennie a szívemben. A tűréshatárom elég nagy és akkor szoktam lépni, amikor azt mondom, hogy na ebből elég, ezt már nem hagyom magammal megcsinálni. És eddig mindig jobb volt utána. Persze sokat tanultam az addigiakból, így már nem tudtam teljesen ugyanott folytatni ahol abbahagytam. A tapasztalat megvolt. Hiszem, hogy az ember szabadon dönthet szellemi szinten a sorsáról, de a korlátainak és hiedelemrendszerének megfelelően tudja csak beengedni a dolgokat. És néha pont a szenvedés segít abban, hogy merjünk lépni, hiszen már nincs mit veszíteni.

A nők ereje

Az elmúlt időszakban rengeteget dolgoztam magamon és az engem korlátozó régi minták és tapasztalások elengedésén. Újból felmerült bennem a nők összefogásának fontossága. El sem tudom mondani azt a hihetetlenül nagy erőt, ami egy női közösségben van, ha összegyűlik. Szertartásaim alatt mindig jelen vannak a női segítők és nagyon szeretek a női bölcsekkel dolgozni, ami általában úgy jelenik meg mint egy ősi törzs, sokszor indián törzs tagjai. Ma egy csodálatos tapasztalásom volt. Az évezredes női sebeimen, félelmeimen dolgozom éppen intenzíven és ma miután beszélgettem ezzel a sebzett női részemmel, kértem Mária Magdolnát és az Istennőt, hogy vezessen oda térben és időben, ahol még emlékszem a nőként betöltött szerepem gyönyörűségére és csodálatosságra, ahol minden rendben van. És elvezettek egy ősi indián törzs asszonyaihoz, ahol épp gyereket szültem és megéltem a szülés/születés misztériumát. Ott vannak a nők a tábortűznél és ünnepelnek engem és a gyermeket. Azt is éreztem, hogy befogadnak maguk közé, én tagja vagyok ennek a közösségnek. Majd egy idős gyógyító asszony elénekelte a gyógyító dalomat. És mikor vége volt a szertartásnak, megköszöntem a segítséget és azon kaptam magam, hogy már nem vagyok lázas, amikor pedig szertartás elején még az voltam. A női sebek erősen kihatottak a párkapcsolatomra mint félelmek, minták, és ezért hónapokig köhögtem, végül belázasodtam. Eddig is sokat oldottam, dolgoztam rajta, de ma talán ez beindított, gyógyított valamit, hogy nyitott lehessek az új lehetőségekre, hogy megteremthessem magamnak azt a harmóniát, amire vágyom.

A szertartás gyógyító és átformáló ereje

Talán jobban érzékelem a „szertartások” erejét, ha részt veszek benne, vagy ha magamnak csinálom. Így is érzem az erőt, amikor másnak tartom, a rám kifejtett hatása talán úgy mégis más. Életem nehéz, változó, de jó szakaszában vagyok most, mivel felismertem nagyon sok mindent ebből és előző életeimből barátaim segítségével. Úgy éreztem, szeretnék egy gyászestet tartani papám emlékére, mert valóban nem igazán volt időm meggyászolni, illetve nem is engedtem meg magamnak. Ezzel összefonódott végül a múltamból cipelt egyéb fájdalmak elengedése is. Nem tudtam mi fog következni és minden adta magát magától. Jól esett feketébe öltöznöm, ami elősegíti az elengedés és a fájdalom megélését, és jól esett használnom a „siratófátylamat” is, amit még Veres Krisztától kaptam egy Magdaléna elvonuláson. Meghívtam a Teremtőt, Krisztust és Magdolnát, Máriát, az istennő sötét arcát, a banyát, mely ilyenkor kiválóan segíti az elengedés folyamatát. Aztán pedig hagytam, hogy megtörténjenek a dolgok. Csatornáztam és beszélgettem elsősorban az istennővel, meghívtam az ősöket, doboltam, sirató éneket énekeltem, eltáncoltam a búcsút, és jöttek fel hozzá előző életes szerepeim is. Majd füstülővel is hozzásegítettem az elengedéshez. Minden, amit tanultam a papnő iskolában és ami ösztönből jött most jelen volt ezen a szertartáson, mely rólam szólt és magamat ajándékoztam meg vele. Ezt követően megnyugodtam, gyógyító álmaim voltak és végre felszakadt a köhögésem is, mely a mélyből hozza fel a dolgokat, szimbolikusan is, mint ahogy ez a szertartás is a mélyből hozta fel a dolgokat.

Talán van, aki megijed a „szertartás” szóra, mert annak idején én is megijedtem és nem tudtam, hogy ez mit jelent. Leginkább isteni jelenléttel megtámogatott mini-workshopnak hívnám csatornázással, mely segít elindítani bennünk egy folyamatot. Mert hogy van behívás és mindenféle kis „feladat”, ami rólunk szól és magunknak szól. Egyszerű, szimbolikus dolgok, mozdulatok, hangok, játékok, vagy ami éppen oda kívánkozik. A végén egyénenkénti vagy kollektív csatornázás, vagy akár nem is, hanem csak energiaáramlás, ez is a helyzettől függ. Mindenesetre gyógyító és néha felkavaró, a trutyit felszínre hozó, mely megmutatja, hogy most kicsit meg kell állnunk és magunkkal foglalkoznunk, valamit elengednünk vagy helyre raknunk. 

Évezredes női sebek gyógyítása

A nőiségen ejtett sebek néha a mélyben gyökereznek. Sokszor talán nem is gondoljuk, hogy még mindig van gyógyulni valónk. Bizony, hogy nekem is van gyógyulni valóm benne, hiába foglalkozok már 7 éve ezzel a témával és segítek másoknak is ebben. Van egy olyan dal, hogy akit megérint az istennő, az változik. Le és fel mozgunk az élet spirálján. Hol úgy érezve, hogy minden összedőlt, pedig alig építettük fel és már tovább kell lépni, hol pedig szárnyalunk és minden rendben van. Egészen eddig nem volt bennem tudatos, hogy milyen mélyen is gyökereznek ezek a sebek, amiket mi nők ejtettünk magunkon életekkel ezelőtt cipelve magunkkal, talán még ebbe az életbe is, hogy végre felszabadítsuk magunkat e teher alól. Sok cikket, könyvet olvastam, hogy milyen mély és milyen fájdalmas volt ez a folyamat, (pl. boszorkányégetés), de nem éreztem igazán. Néha felcsillant a fájdalom valahonnan a mélyről, de csak most tudatosult bennem néhány oldás keretében, hogy hogy is volt ez annak idején, és mekkora fájdalmat okozott, amit csak cipeltem és cipeltem és most van itt az ideje, hogy letegyem. Akkoriban egyszerűen megmanipuláltak sok nőt, aki ennek engedve és ennek hatására istennői és gyógyítói képességével, hatalmával visszaélt. Aztán megindult az ördögi kör, az önbüntetés. Sok hétköznapi mintáinkat is érdemes megfigyelni, hogy hogyan cselekszünk. Hogy érezzük magunkat nőként otthon, a családban, a munkában. Ki tudunk bontakozni és teljesedni? Vagy valami elnyom? Hogy lehet ezen változtatni, kilépni. Ki kell lépni abból a helyzetből vagy inkább más hozzáállás szükséges? Szemléletváltás? Spezzano szerint kétféle szabadság létezik: „az egyik a dolgoktól való függetlenség szabadsága, olyan szabadság, amelyben elmenekülünk attól, ami zavar. A másik az igazi szabadság, ami belülről fakad, a dolgok felé irányuló szabadság, olyan szabadság, amit minden helyzetben, az elkötelezettségünk és annak hatására érzünk, hogy adunk.” (Chuck Spezzano: Ha fáj az nem szerelem, 17)

Egy időben a keresztény ideológia is rányomta bélyegét a nőkre, miszerint nem sokra tartották őket és a bűn fogalma mélyen gyökeret eresztett némely nőben, miszerint ő semmire sem érdemes. Ez miatt sokáig haragudtam az egyházra, de igazából bennem is élt ez a minta hiába olvastam ezoterikus irodalmakban, illetve hiába mondták nekem, hogy nincs bűn. Ehhez hogy elhiggyem nekem Eckhart Tollétól kellett hallanom egy tudományos választ: az ógörögből fordítva a vétkezés annyit jelent mint „elvéteni a célt”.  Valami átmozdult bennem ezáltal.

Talán sokan nem is gondolják és érzik, hogy előző életek mennyire hathatnak még most is a női szerepre, a nőiség megélésére.

Ideje meggyógyítanunk magunkban a nőt, hogy ragyogni tudjunk és egyensúlyt tudjunk teremteni magunkban és a világban a női és férfi princípium között.     

Szabadítsd fel magad!

Ez az írás rólam szól azoknak a nőknek, akik talán szintén éppen kibillentek egyensúlyukból és belevesztek a mindennapok mókuskerekébe és szerepébe, elfeledkezve önmagukról.

Az egyik kedvenc témám a párkapcsolat, melyben mindig valami újat tapasztalok meg. Ez a tapasztalás ezúttal nem volt kellemes, de szükséges volt, hogy felismerjem mit is művelek tulajdonképpen, hogyan működtetem. Teljesen kimerültem a munka és otthoni mókuskerékben. Szinte feladtam önmagam, belevesztem és csodálkoztam, hogy miért vagyok egyre fáradtabb és eszem egyre több édességet. Mert nem voltam egyensúlyban, mert ragaszkodtam, függtem - észrevétlenül. Tálcán kínálták a szabadságot és én nem éltem vele. Egyszerűen csak folytattam a régi otthoni vagy előző életekből hozott mintákat miszerint a nő feladja önmagát a családért, hogy azt „szolgálja”, de közben beleveszik a hétköznapokba és elfeledkezik magát feltölteni. Márpedig miből adjon másnak, ha neki sincs? Néhány gyötrelmes álmatlan éjszaka rákényszerített, hogy újra gondoljam az életemet, hogy mit is szeretnék igazából, mire vágyom, mi okoz örömet, mi történt, hogy most ezt kapom és hogy elkezdjek újra foglalkozni magammal, pl. eljárni helyekre, amiket szeretek. Kimerültségemben okoltam mindenkit és létezni sem akartam, de aztán a barátaim, akik maguk is nagyszerű gyógyító munkát végeznek rávilágítottak arra, hogy ezt én teremtettem, hogy végre észrevegyem, hogy mit teszek, és hol rejlik ennek a gyökere. Elvesztettem az egyensúlyt, amit vissza kell állítanom egy új minőségben. És a párkapcsolattal semmi gond nincs, sőt, nagyszerű férfi van mellettem. Csupán meg kell adnom önmagamnak a szabadságot és ezzel neki is. Nem kell elfutni mint régen tettem volna, csupán új minőségben szeretném megélni kettőnk szeretetteljes és harmonikus kapcsolatát, ahol már odafigyelek magamra is (különben nincs harmónia). Tulajdonképpen tudtam, de most már tudatosabban tapasztalom is, hogy egy párkapcsolat tanulnivalót, változást, gyógyítást jelent, hiszen mindkettőnknek megvan a maga kis csomagja, tanulófolyamata, ahol a másik gyakran tükörszerepbe bújik. Vagy ha nem is, mégis történnek olyan helyzetek, ahol át kell gondolni, hogy mi zajlik bennünk ahhoz, hogy el tudjunk engedni bizonyos dolgokat és továbblépni.

Végig gondolva az egészet tehát van megoldás: megállni egy pillanatra és magunkba nézni: mit súg a szívem? Mit szeretnék én? Hol vagyok én ebben az egészben? Aztán megbeszélni és ha igazán szeret a férfi melletted, ezt megfogja érteni és el fogja fogadni.