Egyiptom 1.rész

Számomra egy nagyon mély és gyógyító megélés volt Egyiptom. Olyan mintha nem csak egy életszakaszt, hanem egy évezredes terhet tennék le. Amikor véget ér nagyobb több életen tartó ciklus és kapok egy második esélyt, szimbolikusan az egyik templomban egy új ankh keresztet kapva, hogy „azt most már ne veszítsem el”. Olyan volt mintha ízeimre szednének szét és porrá zúznának, ahol minden, de minden árnyammal szembesülnöm kell és fogalmam nem volt, hogy ebből hogy jövök ki. A mélypont az út közepén volt, az 5. napon és onnan minden egyes nappal kicsit feljebb jöttem és szárnyalni kezdtem. A végére az égiek egy új minőségben össze is raktak megint és békével, harmóniával, hálával a szívemben tértem vissza Magyarországra. Most egy új életszakasz kezdődik minden értelemben. Hálás vagyok Egyiptomnak az ajándékaiért és meglepve vettem észre, hogy mennyire szeretem, és mennyire otthon érzem magam ott. A kedvenc helyem Philae, ahol szó szerint hazaérkeztem Ízisz templomában. De nézzük szépen sorjában.

1      1. nap:

3 napra az Aswan-hoz tartozó Núbiai faluban szálltunk meg rögtön a Nílus partján. Egyszerű volt a szállás, de nagyon szép és tiszta. Az emberek is kedvesek és a helyi specialitások finomak.

Ezen a napon hajóval a Nasser-tavon Kalabsha szigetére látogattunk el, ahol nőiségünkkel kapcsolatos kishitűségeinket hagytuk hátra és megnyitottuk magunkat Egyiptom földjének s ajándékainak. Itt kaptam azt az üzenetet, hogy az egyiptomi istenek ismét velem vannak, nem hagytak el és helyük van a mindenségben.

 

2. nap:

A Szudánhoz közel levő Abu Simbel-be látogattunk el, ahová 3 órát utaztunk busszal. Még a sivatag kezdete volt és megtudtuk, hogy a núbiaiak szeretnek krokodilt házi állatként tartani és a kis krokikat meg is lehet simogatni. A nagyokat általában visszaviszik a tóba. Abu Simbel az elején ellenállás volt a számomra, és végül egy nagy gyógyítás. Női és férfi részeinket gyógyítottuk a II. Ramszesznek és párjának Nefertárinak szentelt templomokban. Minden kis teremben kaptam egy üzenetet, amiért nagyon hálás vagyok. Itt indította el Szűz Mária és Mária Magdolna a gyógyítást bennem, és itt kaptam meg az ankh keresztemet Ízisztől. Megértettem, hogy a férfiak bukása az volt, hogy túl erőből, tudatból élték erejüket, hatalmukat, szeretet nélkül, és hogy rendben van férfiként is szeretni, ld. Jézus. Attól még ugyanolyan férfi marad, ha szeret. Azt is láttam, ahogy életeken át megöltek, szíven szúrtak, és én mégis mentem előre, és ezek által egyre erősebb lettem. Volt olyan terem is, ahol olyan erős volt a szeretet, hogy ki sem akartam jönni belőle egy darabig. És volt, ahol azt az üzenetet kaptam, hogy emlékezzek, hogy én élet vagyok és nem a halál és nem a félelem, hanem az élet. Majdnem minden nap kísért egy egyiptomi istenség, vagy jelent meg egy kép, ahová aztán mentünk és kiderült, hogy vele fogunk dolgozni aznap.

3. nap:

Philae-be utaztunk ismét hajóval. Ez az egyik legtovább fennmaradt Ízisz-templom, egészen a 6. századig, amikor is kopt keresztény templom lett belőle. Ezt is mint az előző két templomot szétszedték és odébb újra felépítették egy magasabb szigeten. Az első gát megépítésekor 1902-ben a Nílus elöntötte a núbiai területeket (Aswan alatti rész) és belőle lett a Nasser-tó. Philae vízben állt egészen az 1970-es évekig, amikor is újraépítették a Philae-hez közeli Agilkia szigeten. A kőfaragások megmaradtak, de a festéseket elmosta a víz. Cölöpök jelzik az egykori helyét. A bejárati kapuja most is épen megmaradt, oda is elhajóztunk. Közel van egymáshoz a két hely. Philae egyébként azt jelenti "az idő szigete". Itt egyféle újraépítés a 14 minőségem megtalálása és lényembe való integrálása volt a feladat. Egyébként teljes szeretet-egységet, örömet, hazatérést éltem meg. Teljesen otthon éreztem magam és nagyon hálás voltam, hogy itt lehettem. Itt ittunk is mindannyian a Nílus vízéből, ami szép tiszta volt.

 

 Az eredeti kapu (amíg fekete a kő, addig szokott áradni a Nílus)

Philae régen a gát előtt és után (ez a 4 kép a netről van):

4.nap

Elhajóztunk az Elephantiné (elefánt) szigetre, ahol csak hangolódtunk az ottani templomokhoz. Ott jelenleg is ásatás folyik. Ez volt Núbia és Egyiptom határa. Ketten benéztünk a botanikus kertbe is, ahol inkább különböző fákat lehetett megcsodálni. Délután elfoglaltuk a szállásunkat az egyik nílusi hajón, ahol 3 éjjelt töltöttünk, majd este Kom Ombo templomába látogattunk el, ahol a negatív és pozitív részeim egységét éltem meg. A szentélyek szentélye volt nagyon erős, összekötötte bennem az eget a földdel. Az idő sajnos a folyamat beindítására volt elég, de egyáltalán beállni is fényképezkedés címszó alatt lehetett. Dandarán és talán Karnakon kívül minden helyre jellemző, hogy az ember nem állhat meg és nem meditálhat, legalábbis pénz nélkül. Járva-kelve, fényképezve kell kapcsolódni, meditálni, mert ezzel nem tudnak mit kezdeni. Így volt első naptól kezdve gyakorlatilag végig. Ez kissé zavaró volt, de így is minden folyamat végbement, aminek kellett. Néha turistacsoportokhoz keveredtem be, mert akkor az őrök, rendőrök békén hagytak, nem volt feltűnő, hogy én közben meditálok nyitott szemmel, miközben egy csoportban magyaráznak és nézelődnek az emberek. Közben már mélyen szembejöttek olyan életbeli szituációk, amikkel már nagyon az árnyoldalammal szembesültem. És ez még mélyült a következő napon.

 Az Elephantiné szigeten:

 A botanikus kertben:

 Kom Ombo temploma:

5. nap:

Reggel Edfu templomát néztük meg. Itt a templom női és férfi részén mentünk végig, közben a csakráinkat tisztítva. Itt sikerült majdnem elvesznem és bepánikolnom. Másik lovaskocsival  kellett visszamenjek, de nem tudtam, az hol parkol a sok lovaskocsi között és közben időre kellett visszaérni, mert a hajó indult tovább. Mély volt az elveszéstől való félelmem, és csak később már a többieket megtalálva jutott eszembe, hogy végül is mehettem volna a csoportunktól független lovaskocsival is a hajóhoz. Valami ott felszakadt, megmutatkozott. A csoport nagyon elfogadó volt és ezáltal is sokat gyógyultam és egyre jobban megnyíltam. Megértettem, hogy anno a gyermekrészem annyira sérült, elveszett, hogy nem tudott mire építkezni a felnőtt. Megtudtam, hogy saját magam hibáztatása helyett van lehetőség a gyógyulásra. A gyermeki ént egy felnőtt én tudja segíteni, és hogy most vagyok olyan erős, hogy tudjak azzal szembesülni, amivel régen nem tudtam. Ez volt tapasztalásom mélypontja és egyben a feloldás is. Innentől kezdve már csak egyre jobb lett minden. Délután vettem egy kis Ízisz medált a hajón, és onnantól kezdve "szárnyalás". Este Luxorban kötöttünk ki és néztük meg az ottani templomot. A feladat az isteni részünk visszavétele volt, a saját lelkünk követése, merni kilógni a sorból. Mindenféle színek, szimbólumok, megélések jöttek. Az Ámon papság központja volt, aki "kicsit" félrehasználta a tudását és hatalmát. Ennek a gyógyulása történt meg, indult el itt. Pl. a múltban megerőszakolt nő részemet felküldtem a fénybe. Már az utazás előtt otthon intenzíven dolgoztam egyiptomi sérült lélekrészeimmel meditációban, közben generációs oldást is végezve. És még előtte egy 10 egyiptomi meditációs transzformációs cikluson is túl voltam. A bennem levő utazás előtti feszültséget oldotta az egyiptomi út.

 Edfu:

Luxor:

Generációs oldás

Sok féle fajtája van a generációs oldásnak is, pl. el lehet menni kineziológushoz, családállításra, life coach-hoz, pszichológushoz vagy egyéb helyre. Nekem egy kedvenc módszerem az üres szék technika, ami egy Gestalt-módszer. Már régóta használom, és hihetetlenül jól működik. A folyamatban levő testi és lelki tisztulásom során minden, de tényleg minden negatív előjött életemben, amit még nem oldottam meg. Igazán porrá zúzva éreztem magam, ahonnan már csak újra rendeződni és felállni lehet. Az egyik feladatom a generációs minták oldása, hogy azt már ne adjam tovább leendő gyermeke(i)mnek. Már-már feladtam, és így sincs garancia rá, hogy a berögződött minták valóban el is tűnnek, mivel folyamatos tudatosságra van szükség. Ugyanis a mindennapokban sokszor belesüllyedünk egy-egy berögzött, megszokott, régi mintába és nagyon tudatosnak kell lenni ahhoz, hogy ezt észre vegyük és változtassunk rajta, főleg az elején.

Van mit oldani a családi dolgokon, de szerintem mindenkinek van. Összeszedtem a családfámat vagy 200 évre visszamenőleg, amit tudtam. Írtam, pontosabban írok magamnak egy könyvet, ahol mindenkiről beleteszek egy fényképet és egy rövid leírást, életrajzot. Ezzel tulajdonképpen már elkezdtem felgöngyölíteni a családtörténetet. Hála a mamámnak, aki számára nem létezett tabu, és így nagyon sok mindent elmesélt, eléggé sokat tudok a családtagjaimról. Így tudatosultak a dolgaim, de még nem tudtam oldani eleget a helyzeten. Volt, hogy kiírtam magamból minden fájdalmam, problémám, de ez sem volt elég. Végül alkalmaztam ezt a módszert is. Élő személyekkel nehezebb, mert újra és újra konfrontálódni kell velük, ami egyben egy lehetőség is, hogy megtudjuk, hol tartunk ebben a témában. Mivel, tulajdonságokat, hitrendszereket, berögzött mintákat kell átírni, nem megy olyan gyorsan. Túlvagyok néhány újjászületés tréningen is, az sem volt elég. Igazából mindegyik módszer jó és mindegyik old is – valamennyit, amennyit épp el tudunk engedni, vagy be tudunk fogadni. De megváltani saját magunknak kell minket és ez egy (hosszabb) folyamat. Ahogy édesapám mondta senki sem tökéletes. Van, amit itt és most, ebben az életben kell megoldanunk, és van, amit tovább viszünk. Folyamatosan úton vagyunk. A család végül is egy szerepkör. Van, valami mélyebb, esszenciálisabb, ami összeköti a lelkeket, ami által felismerjük valódi énünket, de a családban szerepet (is) játszunk (apa, anya, gyerek, stb.). Segít fejlődni, tükröt tartani, kinek mire van szüksége, mit jött megtapasztalni. Mivel mi választjuk a családunkat, ezért pont az a jó számunkra, akkor abban a pillanatban. A földi élet során ugyanis nem lehet megmondani, hogy mennyire sikerül életfeladatunkat, célunkat megvalósítani, elcsúszunk-e az eredeti tervtől vagy nem. Akkor annak megfelelően kell cselekedni (újra tervezés). El tudom-e fogadni a helyzetet, amiben vagyok, mi lenne a legjobb most? Sokszor nehéz kérdések. De egy biztos: önismeretet ad és fejlődési lehetőséget, felismeréseket.

Az oldás a halott családtagjaimmal könnyebb volt a számomra, mert ők általában már másképp tekintenek előző életükre – bár lehet nem mindegy, milyen a személyisége, vagy hogy itt ragadt lélek-e, stb. A történetek által, még ha nem is ismertem elhunyt családtagomat, de hatással van rám. Persze védelmet kérve a folyamathoz először is elmondtam mindegyiknek külön-külön, sorban aszerint, hogy melyikük jelentkezett be, hogy mik azok a dolgok, amik bántottak, amiktől félek, vagy amit társítok hozzájuk, amik valamiben akadályoznak, hogy jobban haladjak utamon és az legyek, aki vagyok (pl. megfelelés, maximalizmus, keménység, stb.) Utána pedig átültem és a szellememet kérve közvetítőnek (így biztonságosabban éreztem magam) meghallgattam az ő verziójukat is. Szinte mindenkinél szakadtak fel blokkok, és végig sírtam az egészet, megértve akkori helyzetüket, szeretetüket, jelenlegi üzenetüket, ami által át tudtam formálni a róluk alkotott képet elfogadóvá és szeretetteljessé. Számomra hatalmas oldás volt. Most ennek van itt az ideje, de ez is csak egy lépés. Lehet, ettől nem leszek bátrabb még, vagy nem hagy alább a megfelelési vágyam, de másképp tekintek rájuk, sok mindent megértettem, és így béke van a szívemben velük kapcsolatban. Tudom, hogy lehet másképp is. Ha ugyanazoknak a családi követelményeknek (ami nem volt tudatos) felelnék meg, akkor nem lenne változás. Mindig minden generáció ugyanazokat a köröket futná. De így lehetőség van rá, hogy ami tetszik, azt megtartom és tovább viszem, és ami nem, azon változtatok, elengedem, újat próbálok ki.

Mária Magdolna zarándokhelyek Franciországban

Provence

Saintes Maries de la Mer

Mária Magdolna a legenda szerint itt szállt partra többedmagával egy evező nélküli csónakkal érkezve Palesztinából. Meglevő hajóskönyvek szerint pedig 72-en jöttek egy hajón Izraelből vagy Egyiptomból, mivel sok kereskedőhajó közlekedett a Földközi-tenger különböző kikötőiből a másikba, így Izraelből és Egyiptomból is gyakran mentek hajók Marseille-be.

Egyes elmondások szerint Magdolnával utazott a lánya, más elmondások szerint Magdolna várandós volt és megint más elképzelés pedig egyáltalán nem említ gyerekeket. Van, aki Jézust is említi, de ezzel kapcsolatban is több verzió létezik: van, aki szerint élve érkezett, van, aki szerint csak a testét hozták magukkal, és van, aki szerint ikrek voltak: az egyik meghalt, a másik Magdolnával jött.

Ezen kívül Magdolnával utazott még a két testvére Márta és Lázár, Mária Jakobé és Mária Szalomé, Maximin, Arimathiai József, Mária és Sára. Sára, van aki szerint egy egyiptomi szolgáló volt, akinek Magdolnáék kiterítettek egy palástot, hogy át tudjon jönni a tengeren a hajóhoz, mások szerint pedig egy helyi druida úrnő vagy papnő, aki kiterített a tengerre egy palástot, hogy Magdolnáék át tudjanak jönni a tengeren Saintes Maries de la Mer-be. Megint mások szerint Sára volt Magdaléna lánya. (jobbra)  

Saintes Maries de la Mer akkoriban egy kis halászfalu volt és Magdolnáék innen szóródtak szét különböző helyekre tanítani és gyógyítani. A kis faluban csupán Mária Jakobé és Mária Szalomé maradt.  (balra a Magdolna kép alatt)

 

Lázár Marseille-be ment, a kereszténység első püspöke lett, de a rómaiak elkapták és lefejezték. Ereklyéi a Szt. Viktor apátságban találhatóak meg. (jobbra)

Márta Tarasconba ment, ott a legenda szerint megszelídített egy Tarascon nevű szörnyet, aki embereket evett. Innen a város elnevezése. Itt őrzik Márta ereklyéit. (balra)

 

Maximin Magdolna közeli barátja volt és sok mindenben segítette őt a franciák szerint. Ő Aix en Provance-ba (jobbra) ment, illetve róla nevezték el St. Maximin városát.

Languedoc

Magdaléna pedig elment Rennes la Chateau-ba, illetve környékére. Ezt festmények igazolják, illetve Sauniere története, és különös felfedezése, ami miatt a végén kizárták az egyházból. Erről bővebben a Szent vér, Szent Grál c. könyvben lehet olvasni.

A szomszéd falu is érdekes, mivel ott van Ízisz köve: Rennes-les-Bains.

Provence

Magdolna utolsó éveit St. Maximin la St. Baume –ban töltötte egy barlangban. A barlang egy jégkorszakot is túlélt szent és ősi erdőben van, ahol jelenleg több mint 500 éves fák is élnek. Az erdő annak idején druida erdő volt, emlékét egy druida oltár őrzi. Azért is választotta ezt a részt, mert jó rejtekhely volt és el kellett bújnia az üldözői elől. Élete végén, amikor érezte, hogy meg fog halni üzent Maximinnak, és így félúton találkoztak St.-Maximin határán, ahol most egy emlékoszlop áll Magdolna emlékére. Ott halt meg. Ereklyéi St.Maximin la St. Baume templomában találhatóak (lenn). A St. Baume-i barlangban kis templomot hoztak létre, amelyt a domonkos rendi szerzetesek felügyelnek (balra és jobbra).

 

 

Avignon: a pápai palotához tartozó templomban Márta és Magdolna szobor is van rögtön a bejáratnál (balra).
Sok Provence-i templomban van Magdolnáról kép, szobor, vagy falfelirat, pl. Marseille-ben is (jobbra). 

Burgundia

Vézelay: kb. 15 km-re van Avallontól. A bencés apátság alapította, hogy itt őrizzék a Provence-ból átmenekített ereklyéket 864-ben. Mária Magdolna bazilika található itt.   

A 13. században viszont megtalálták Magdolna ereklyéit St. Maximinben, és így végül Vézelay a háttérbe szorult.  St. Maximin-ban végül csak a koponyája maradt, a teste pedig Párizsba került, a Mária Magdona templomban őrzik.

 

Párizs: A Mária Magdolna templomban őrzik Magdolna testét (balra). A Szent Kápolnában is őrzik emlékét, de Magdolnáról alkotott kép, szobor a Notre-Dame-ban (jobbra) is van.

 

Franciaországban még nagy az ereklyekultusz, ami igencsak meglepett. Az ereklyékkel különösebben nem tudtam mit kezdeni, de az nagyon jól esett, hogy délen nagyfokú Mária Magdolna tisztelet van mindenfelé. Mivel kitörölni a nép emlékezetéből nem tudták, így hát ráépült a vallás, és legendák születtek vele kapcsolatban. A dél-franciák nagyon vallásosak és nem hisznek abban, hogy Magdolna Jézus felesége lenne, vagy gyerekei lennének, de azt azért ők is úgy gondolják, hogy Magdolna és Jézus között nagyon szoros kapcsolat volt.
A franciák nagyon szeretik és tisztelik Mária Magdolnát, és képesek a fél tonnás ereklyetartót a benne levő koponyával minden évben július 22.-én felvonuláson körbe cipelni. De ugyanez történik Mária Jakobé és Mária Szalomé, illetve Sára szobrával is St. Maries de la Mer-ben. Szerencsére fontos nekik Mária Magdolna, és igyekeznek megőrizni emlékét. 

Meditációmban azt az üzenetet kaptam, hogy nagyon fontos volt a vérvonal továbbörökítése. Viszonylag kevesen kezdték el, aztán kezdett bővülni a kör, és óriási hit és erőfeszítésbe került ezt fenntartani, de hogy most erre már nincs szükség. Köszöni mindenkinek, aki részt vett benne ilyen-olyan formában, és most elengedheti, megkönnyebbülhet, mert vége van. Talán azért is tárulnak fel a titkok és tudhatunk meg annyi mindent róla. Eszembe is jutott egy jó pár évvel ezelőtti Krizantén üzenet, amely szerint a fizikai vérvonal már nem fontos, mert nagyon felhígult az évek során, és áttevődött szellemi síkra, ahol mindenki kapcsolódhat hozzá, akinek dolga van vele, aki szeretne. Erre kaptam tulajdonképpen megerősítést. 
A másik üzenet az idősíkok (a múlt és a jelen) összekapcsolása volt.