Engedem, hadd menjen

Nézem az embereket, hogy rohannak ide-oda és csak keresnek, dolgoznak, s elszalad mellettük az élet. Nézem a különféle reklámújságokat és valahogy úgy érzem, hogy ezek közül semmire nincs szükségem, mert mindenem van, ami nekem kell, a többi meg fölösleges. Olyan jó hálásnak lenni mindazért, ami van. És ha valami elveszik, vagy eltűnik, arra talán nem is volt szükségem. Így tehát „engedem, hadd menjen”. Főleg, hogy ez a néhány nap még az elengedésről szól. Feltettem egy Szűz Máriás medált a láncomra, de egyszer csak azon kaptam magam, hogy nincs meg a medál. Biztos leesett valahogy. Egy ideig kerestem, aztán hagytam. Végülis, ha a Szűz Mária medál vagy az én szellemem úgy döntött, hogy nincs egymásra szükségünk, akkor az biztosan úgy van, elvégre Szűz Mária van a medálon. Menetközben eszembe jutott a csíksomlyói élményem, amikor is Máriával „szívet cseréltünk”. Állva Babba Mária előtt úgy éreztem, hogy abban a pillanatban a szívembe költözött és én őt magammal viszem, akárhol vagyok. A medál elveszett, de Mária nem. Talán tanítás volt csupán, hogy ne ragaszkodjak dolgokhoz, vagy hogy nem a külső a fontos. Talán, hogy jobban hallgassak a megérzéseimre vagy éppen az, hogy amit elhatároztam, az mellett tartsak is ki. Legalább gondolkodásra késztet, hogy mire figyeljek jobban. Ha már elvesztettem, azt kértem, hogy olyan valaki találja meg, akinek örömet okoz. Talán nagyobbat mint nekem, mert sosem állt hozzám igazán közel. S ha mégsem az a sorsa, hát akkor sincs baj. Elengedem azt is és úszok az árral. Most már tudom, hogy minden a legnagyobb rendben van, a többi pedig mindegy.

Karácsonyra hangolva

A karácsonyban a hosszú készülődés a jó – mondta egy apáca egyszer. És valóban, olyan jó készülődni, hajtogatni, ragasztani, festeni, sütni, gyertyát gyújtani, valamit csinálni, amit én készítek el a saját kezemmel, amiben benn van a lelkem. És miközben készül az aprócska ajándék, beleszövöm szeretetem. Felfedeztem mostanában annak az örömét, ha magam készítem el azt, amit tudok. Az a jó benne, hogy benne van a saját energiám, a szeretetem, a hálám, a gondolataim, az énem. Egy darabot adok magamból.

Karácsonykor sohasem volt nálunk nagy ajándékozás és ezt a mai napig tartjuk, ami szerintem jól is van így. A lényeg az együttlét, a fények, a meghittség öröme, a csend hangja, a szív megnyílása egymás felé, a szeretet felé. Egy visszavonulás a lélekbe és a kiáradó öröm napja. Szeretem a karácsonyi hangulatot, minden tele van fénnyel, emberekkel. Ma megnéztem a kézműves vásárt is, ami lélegzetelállítóan gyönyörű volt, és feltettem magamnak azt a kérdést, hogy vajon miért nem ilyen dolgokat árulnak a boltban? Mennyire sokkal szebbek, egyedibbek, bennük lakozik a lélek. Egy élmény volt megnézni különböző emberek keze munkáját.

Gyönyörű a mai nap – süt a nap és beengedtem melegét a szívembe…

Olyan jó volt érezni a napot és a meleget adó fényét.

Karácsonnyal visszaérkezik a fény és ismét hosszabbodnak a nappalok. De még nem látszik – mondta valaki erre. Nem baj, maga a tudat, hogy ismét beborítja a Földet a fény már olyan jó! Erőt ad ahhoz, hogy kibírjuk azt a kis maradék sötétet. Mégis minden nap tovább süt már a nap néhány perccel vagy másodperccel, és egyszer majd észrevesszük mi is a fényt. A sötétben pedig gyertyát gyújtok. Nagyon sokszor gyújtottam mostanában gyertyát. Jól esik a fény és megnyugtat. Régen mindig szerettem az égősorokat, mert olyan szép színesek, s most, azon gondolkoztam vajon mit is tegyek ki az ablakomba dísznek. És végül csillagot hajtogattam. És arra gondoltam, hogy majd kiteszek elé egy szál gyertyát – mert az olyan természetes és egyszerű. Szép a maga lényében. Él, mert a tűz elem működteti és nem csak illúzió. Ereje van, hiszen világít a tűz és betölti szívünket. Már nincs is sötét…

A bennünk levő űr mint ajándék

Ma ahogy leírtam gondolataim egy darab papírra, a következő fogalmazódott meg bennem, mintha egy általam szeretett személy mondaná nekem: „Most elmegyek. Űrt hagyok benned, hogy megtölthesd a saját teremtéseddel, mit a szeretet hoz létre. Ez az én ajándékom a számodra. Éld a saját szereteted által teremtett valóságot.” Az egész párbeszéd lényege, melyből ez egy részlet, hogy ő most végleg kilép az életemből, habár már réges régen kilépett és hogy ez rendben van így. Egyrészt nincs szétszakítottság, mert mindig az egységben létezünk. Mindig mindenkivel lehet találkozni lélek szinten, azaz tér és idő nem akadály. Másrészt pedig nyugodtan élje a saját valóságát meg én is az enyémet, mert már nincs szerepünk egymás életében, azaz fölösleges mindennemű kapcsolat. Az űr lehet tér, teret hagy az újnak, aminek jönnie kell, hiszen a régi elment. Van olyan rendes, hogy önként kilép az életemből, mert tudja, hogy az nem járható út én pedig tudom, hogy igaza van. Helyet ad nekem, hogy a maga mögött hagyott űrt betöltsem valamivel. Bármivel betölthetem: csalódottsággal, haraggal, dühvel, pótcselekvéssel és betölthetem szeretettel és elfogadással is. Tudom, hogy vár rám az új és hogy a saját teremtett valóságomat élem mint mindenki. Ebben pedig főszerepet kaphat a szeretet. Tegnapi meditációm rávilágított arra, hogy teljesen mindegy hogy kik vagyunk és mi a szerepünk az életben. A lényeg, hogy minél többször a szeretet állapotában legyünk. Mindegy az is, hogy kivel tudjuk ezt megtenni. De szakítsunk időt a szeretetre. Gondoljunk valami szépre, legyünk együtt azzal, akit szeretünk, ez lehet társ, rokon, barát, akár egy állat és maga a természet is, vagy éppen saját magunk. Néhány csendes perc, amit saját magunk szeretetében töltünk meditálva, vagy éppen a kádban ülve, valahol teázgatva, stb. A lényeg a szeretet. Ha a bennem levő űrt szeretettel töltöm ki. Ha bízok, hogy valami jó történik velem. Ha elmegy valaki, akkor jön majd más a helyébe, aki a jelenlegi énemnek sokkal megfelelőbb, aki előrevisz, akivel még dolgunk van egymással. Az emberek jönnek és mennek. Van, aki sokáig marad. Van, aki nem. De mindenki mindig addig marad, amíg ez neki jó, következetesképp, amíg mindenkinek jó, amíg működik. Áramlás és körforgás jellemző az emberi kapcsolatokra is. Ugyanakkor mindig mindenki jelen van és mindig mindenkivel kapcsolatba lehet lépni lelki szinten. Egy szeretetteljes gondolattól se akadályozhat meg senki sem. Ennyi pedig elég is, mert azért akadályozni sem kell a másikat vagy visszatartani gondolati, lelki síkon sem. Sosem láttam még így, hogy azzal hogy elmegy és űrt hagy maga mögött egy ajándékot ad nekem, azt az ajándékot, hogy lehetőségem van valami mással betölteni azt az űrt, teret adhatok valami másnak és azt én szabom meg. Engedem menni és befogadom azt ami következik. Végtelenül hálás vagyok mindazért ami volt, ami van és ami lesz, mert minden úgy jó, ahogy van. 

A valóság

Egy fárasztó, talán rossz nap után az ember hajlamos elkeseregni a sorsán. Hát én fogtam magam és nekiálltam a minden napos teremtésnek. Azt vettem észre, hogy nem lehet abbahagyni, mert akkor az ember visszacsúszik. Tudatosan időt kell teremtenie rá, hogy megteremtse a saját napját, a saját életét, éppen olyannak, amilyennek szeretné. No hát, egy ilyen „rossz” nap után fogtam magam és elképzeltem az ellenkezőjét, és láttam, éreztem, ahogy jól érzem magam, ahogy szeretem azt, amit csinálok. Körülírtam vagy 10-15 mondatban ugyanazt, lehetőleg részletesen, illetve ami a számomra fontos volt. Ahogy látni szeretném magam a jövőben, ahogy viselkedem, ahogy cselekszem, ahogy érzem magam. Igen, nehéz ilyenkor épp az ellenkezőjét átérezni és még hálát is adni azért, hogy ott vagyok ahol. Hálát adni már előre azért is, amit szeretnék megtapasztalni a jövőben. Nem gondolkozni azon, hogy ez most fölösleges-e vagy nem. Minden pillanatban most van. És abban a néhány percben, amíg elképzelem azt a helyzetet, ami számomra ideális, megfogalmazódott bennem, hogy „de hiszen most ebben a pár pillanatban ez az én valóságom, most ezt élem!” Mert hát abban az időintervallumban teljes mértékben azt éltem, amit elképzeltem. Addig is jól érzem magam. A hála pedig öröm, és már csak azért is segíti a dolgok valóra válását. A hála ujjongás, hogy „köszi, jaj de jó nekem”. El szoktam mondani a Teremtőnek, hogy mi a vágyam, aztán szeretem hozzá tenni, hogy addig vagy akkor, amíg ez nekem és a másiknak is jó. Ez azért is jó, mert így nincs ragaszkodás. Jól érzem magam, szeretek ott lenni ahol, de csak addig, amíg ez mindenkinek jó. Aztán megyek tovább mint eddig is. És visz az út valahová mint eddig is, valami más felé, amire addigra megérek vagy ami majd akkor a dolgom lesz. Hogy azért elmondjam ennek a teremtésnek a hatását is, mivel ez hétvégén történt, a következő napot, sőt az egész hetet úgy töltöttem, ahogy elképzeltem, egyszerűen csak jól éreztem magam. És meglepődtem, hogy ez mennyire működik. Pedig már sokszor kipróbáltam, és mindig működött.  

11:11:11

Országszerte voltak ma meditációk vagy ebben az időpontban vagy később. Életem egyik legcsodálatosabb délelőttje és estéje volt ez a nap, a végkövetkeztetés pedig: hogy igen érdemes!!! Érdemes szeretni és érdemes összefogni és egységet alkotni. Élőben ez egy hatalmas élmény volt, ahogy jöttek az egész városból az emberek a térre, meggyújtották lámpásaikat, mécseseiket, ahogy megfogtuk egymás kezét és 11 percig a szeretetre, békére a fényre gondoltunk. Még el sem kezdődött, de már érezni lehetett a téren a szeretetet. Rögtön ismerősökre találtam és megtaláltuk egymást. Mi, akik szétszakítódtunk ebben a pillanatban újra találkoztunk és együtt voltunk, hiszen a cél közös. Mindannyiunknak ugyanaz a célja és a vágya. Egy szeretetteljes békés világban élni, és hogy szeretet és béke legyen a mi szívünkben is. A teremő gondolat begyorsul, mivel az idő is gyorsabb lett. Épp csak arra gondoltam de szívesen meditálnék ma 11:11 perckor, erre a tanár bejött és kijelentette, hogy ma egy mágikus nap van, és szóljunk neki ebben a pillanatban, amikor is abbahagytuk a tananyagot és közösen meditáltunk és összekapcsolódtunk a szívünk szeretete  által mindenkivel. Amiket elmondott abban a 10 percben és a meditációban, teljesen ledöbbentem, mert tükröt állított nekem és a saját gondolatimmal és világképemmel találkoztam egy az egyben. Azt is mondta, ő úgy gondolja, így talán többet tud adni nekünk, mintha csak elmondja a tananyagot. És valóban, mennyivel többet ad így! Önmagát adja és a szeretetét, ennél többet nem is adhat magából és ezért hálás voltam. Úgy tűnik ugyanazok a gondolatok ébrednek bennünk és ugyanazok a vágyaink. Mind kicsit másképp fogalmazunk, de a lényeg megegyezik. Egyek vagyunk a szeretetben. Lassan megtaláljuk egymást és magunkra ismerünk a másikban. Ahogy este álltam a körben éreztem az egységet és arra gondoltam, nem is szeretnék a többiek nélkül élni, hiszen olyan csodálatos hogy vannak. Egy pici pont vagyok az egységben és mégis megvan a magam helye. Én így vagyok teljes és így vagyok boldog – az egységben és a szeretetben.

Ránk mosolyogott még holdanya is a maga teljességében, ami a bőség jele, a kiteljesedésé, ugyanis ma telihold van. Azt hiszem valami új elkezdődött, valami felszabadító, valami szeretetteljes és jó. Mi itt vagyunk egymásnak és segítjük egymást az úton. Eddig a háttérben voltunk és ma megmutattuk magunkat. Csendben és szeretetben. Itt vagyunk, létezünk. Közösen egy új valóságot teremtünk. Egy szeretetteljeset és békéset. Lehet, hogy még idő kell, talán sok idő, de az álmunk létező valóság a szívünkben, az elménkben, az éterben.

Áldás mindenkire, csak úgy, mert van.

Találkozás a sötét úrnővel

A nőben a sötét oldal is jelen van és nem baj, ha azt meg is éli néha. A sötét oldal alatt értem a szenvedélyt, amely már fáj, a pusztítást, a vadmacskát mely kegyetlenül lecsap áldozatára, stb., ami nem a nő kedves természetére utal. Éppen ezt az oldalt tapasztaltam meg és éltem ki tánc közben, amely azért jó, mert mint egy szerepjátékban megélhetem ezt a minőségemet is, hogy megkeressem a bennem levő üresség és fájdalom, a pusztítás gyökerét és azután elengedjem azt. Talán sokaknak félelmetes szembenézni a banyával, de én valamiért szeretem őt. Nekem is nehéz az ő jelenléte és sokszor én is tiltakozom ellene, de valami mély kapcsolat mégis fűz őhozzá is, mert ő is az istennő egyik minősége, mely elválaszthatatlan az egységtől. Ebben a szenvedélyben és fájdalomban, szirén és amazon természetemben vágytam szembenézni a halál sivárságával és a pusztulással, a sötét úrnővel. Miután kitomboltam magam, álltam vele szemben, mintegy lelki meztelenséggel. Nem birtoklok semmit, nincs még rajtam se semmi (esetleg valami sötét lepel vagy fátyol maximum) és mégsem éreztem hiányt, hiszen magamat adtam, magamat vállaltam fel előtte. Nincs is mit takargatnom előtte. Szembe néztem vele. Meglepődtem, mert szeretetet éreztem tőle felém és a szeretetünk találkozott a szívemben. Teljesen lenyugodtam a szeretetétől. Hiszen a pusztulás hozza el az újraszületést és a sötét úrnő a bölcsesség megtestesítője is. Ő hozza el a fényt, amit el is hozott a szívembe. Bennem volt a kérdés hogy ebbe az energiába mennyire engedjem bele magam, mert mégiscsak sötét, és a saját árnyoldalammal is találkozom egyben, amit szabadjára is engedek. Úgy gondolom, erre időnként azért szükség van, mert különben robbanok a bennem összegyűlt és elnyomott negatív dolgoktól. Nem jó beleragadni, de a tánc hevességében ez kijön belőlem és a test fáradása a lélek megnyugvását és a békét hozza el. Mindig megkérem az égieket is, hogy vigyázzanak rám, és vigyáznak is. A sötétség után mindenki a fényre vágyik, ami el is jön, mivelhogy a sötét éjszaka után is mindig eljön a világosság időszaka, hogy betöltse a sötétséget és megláttassa velünk a valóságot.

Női archetípusok - A banya

A banya vagy sötét úrnő az elmúlás, a visszavonulás a halál időszaka. A természetben minden kopárrá, meztelenné válik, azt mutatja, aki ő valójában, nem takargat semmit. Az elvetett mag mélyen szunnyad, a fák, egyes állatok is téli álmot alszanak. Az emberek életében is ez a megpihenés időszaka. Megvolt a betakarítás: nem csak a terményeké, hanem a szellemi munkáé is, így most egy visszavonulós, pihenősebb korszak következik. Az ember befelé fordul, magába néz. Számot vet az elmúlt év eseményeivel, eredményeivel, saját magát is mérlegre teszi: milyen hibákat lát meg magában, min lehet, min tud változtatni, fejlődni és mit lenne jobb teljesen elengedni, továbbadni. Vonatkozhat ez tulajdonságokra is, de tárgyakra is, munkahelyre, bármire. Ez a tervezés, az életünk megálmodásának ideje. A tisztulás, a dolgok kisöprése szimbolikusan a banya söprűje által. A banya bölcs anyát is jelent, tehát a megtapasztalt dolgok bölcsességé való alakulását, melyet főleg idős korban érünk el. Ez a fogyó hold, illetve a nagymama kora, aki már szembe néz a halállal, önmagával és az életével. Élete végére nagy bölcsessége tett szert, amit most tovább ad. Szimbóluma az üst, ami az anyaméhre is emlékeztet. Biztonságot, meleget ad és a transzformáció, a változás színhelye is egyben. Ami nem kell, azt elégetjük, hogy valami új megszülethessen. Ez a nagytakarítás időszaka.

Másik szimbóluma a tükör, az önmagunkkal való szembenézés képességére mutat rá, árnyoldalunkkal való szembesüléssel, ami mögött ott a fény.

Színe a fekete, mely a sötétség idejét jelképezi. Hosszúak az éjszakák, hamar van sötét, visszahúzódnánk, pihennénk, hogy tavasszal újult erővel vágjunk neki az életnek, az új álmok, és tervek megvalósításának.

A banya a mesemondás ideje is, a misztikumé és a varázslaté. A népszokások sok jövendőmondással kapcsolatos praktikát ismernek, amiket ebben az időszakban gyakoroltak az emberek. Szilveszteri ólomöntés, almából jóslás, Tamás, Barbara, Luca napi jövendölés, rúnajóslás.

A banya időszaka, a magunkba mélyülés okt. 31 éjszakájától, Halloweentől, azaz Mindenszentektől dec. 21-ig a fény megszületéséig, karácsonyig tart. Ezt az időszakot a föld és a levegő elem zárja körül. A Földanya időszaka vége felé már ráhangolódunk a visszahúzódásra és még szövögetjük terveinket, megálmodjuk a jövőt a hideg tél közepette is, mikor még szintén otthonainkban töltünk több időt a melegben, február 2-ig, mikor is a leány ideje hozza el az újra kezdést és az új lehetőségeket. Mindenszentekkor különösen vékony a fátyol a világok között, ezért jobban érzékelhetők a másvilág lényei, elhunyt szeretteink lelke is. A banya megtanít tisztelni és elfogadni a halált, mert ez egy új létforma kezdete. 

Megmutatkoznak a problémák, hogy lássuk és megoldjuk őket. A kitartás és az önmagunkba vetett hitünket is próbára teszi ez az időszak A mozdulatlanság, a passzív lét, a megadás és az  erőgyűjtés ideje. A csend van előtérben, hogy meghallhassuk belsőnk kívánságait, szembesülhessünk saját magunkkal és elengedjük az idejétmúltat. Ehhez bátorság kell és hit az újban és abban, hogy az új valami sokkal jobbat hoz el a számunkra. A sötétségbe való alámerülés után jön el a fényt és meglátjuk saját magunk fényét is. A banya akkor támogat, ha nem állunk ellen, hanem megadjuk magunkat neki, mert amit magával visz arra már nincs szükség.

Idetartozó növények: fagyöngy, krizantém, nád.

A banya állatai: varjú, varangy, holló, bagoly, fekete macska.

Iránya: északnyugat.

Napszaka: az éjszaka.

Sötét Úrnők: Barlang Asszonya, Kincs, Szép Asszony, Bagoly Asszony, Cerridwen, Hekaté